Stefano Pioli, a Milan edzője összességében elégedett volt a játékosok reakciójával, teljesítményével és hozzáállásával a derbit követően a Newcastle elleni 0-0-s döntetlenre végződő Bajnokok Ligája-meccsen. Az olasz szakember úgy véli, hogy megérdemelték volna a győzelmet és erre a teljesítményre kell építkezniük.
„Uraltuk a mérkőzést a védekezésünket, a támadásainkat és a játékunk felépítését figyelembe véve. Nem váltottuk gólra a lehetőségeinket, amelyek közül néhány egyszerű lett volna. Sajnáljuk, hogy nem sikerült megnyernünk ezt az első mérkőzést, mert tisztában vagyunk azzal, hogy milyen kemény csoportban vagyunk. Továbbra is így kell játszanunk, mint ahogy tettük ezen a meccsen, mert igazán jól játszottunk. Mi voltunk a jobb csapat egy erős ellenféllel szemben. A meccs elejétől egészen a végéig csapatként játszottunk és mindent beleadtunk. Így kell folytatnunk.” – mondta Pioli.
„Eddig úgy nyertünk mérkőzéseket, hogy jobbak voltunk az ellenfeleinknél és úgy veszítettünk meccset, hogy gyengébben teljesítettünk. Ezen az estén mi voltunk a jobbak és meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Egyedül a befejezés hiányzott és nem voltunk elég hatékonyak a kapu előtt. Ez egy erős csoport, de tisztában vagyunk a képességeinkkel és tudjuk, hogyan kell szembenéznünk olyan jó csapatokkal, mint a PSG és a Dortmund. Megpróbáljuk még jobban növelni a teljesítményünk szintjét. Jobban számít nekem, hogy a csapatom mennyi gólhelyzetet alakít ki, mintsem az, hogy az ellenfélnek hány helyzete van. Több gólszerzési lehetőségünk volt, irányítottuk a játékot és sokkal dominánsabbak voltunk a Newcastle-nél, de ilyen a futball. Gólt kell szerezned és ami miatt a leginkább bánkódunk, hogy nem sikerült betalálnunk. Ebből tanulnunk kell, hogy a Bajnokok Ligájában és minden mérkőzésen gólt kell szereznünk, amikor uraljuk a meccset.”
„A csapat teljesítményével nagyon elégedett vagyok, mert azt a játékot játszottuk, amire készültünk. Jól építettük fel a támadásokat és próbáltunk mindig veszélyesek lenni. Ugyanakkor nem sikerült jól befejezni azokat a kidolgozott gólhelyzeteket, amelyekkel meg tudtuk volna törni a holtpontot a meccsen. Tovább kell fejlődnünk és javulnunk, mert ehhez megvannak a képességeink, de ha elveszíted az elszántságodat, akkor negatív eredményt érhetsz el. A csapat és a szurkolók megérdemelték volna a győzelmet, ezúttal emelt fővel távozhatunk erről a meccsről.”
„Szeretnék köszönetet mondani azoknak a szurkolóknak, akik megtapsoltak minket, de megértem azokat is, akik kifütyültek. Továbbra is egyedülálló a szurkolótáborunk támogatása. Sajnos nem jött össze a győzelem, amit szerettünk volna megszerezni.”

„Nem féltem a csapat reakciójától a derbi után, mert jól ismerem a játékosokat. Hatalmas volt a csalódás és vasárnap nem volt könnyű beszélni a csapattal. Szükségünk volt erre a játékra és minden megvolt, ami a győzelemhez szükséges lett volna, de erre a teljesítményre fogunk építkezni. Az eredmény csalóka, azonban nyilvánvalóan hiányzott a pontosság a támadásaink befejezésében.”
„Leao? Azt hittem, hogy meg fogja törni a holtpontot. A futballrajongók azért kedvelik Rafát, mert olyan dolgokat próbál véghez vinni a pályán, amelyek nem természetesek más játékosok számára. Olyan dolgokat csinál, amire csak ő képes és mások nem. Egyértelmű, hogy nagy lehetősége volt a gólszerzésre.”
„Maignan? Mozgás közben egy kisebb fájdalmat érzett a lábában, meglátjuk. Loftus-Cheek esetében csupán izomgörcsről van szó. Nyilvánvaló, hogy Maignan sok mérkőzést játszik. A válogatott mérkőzések tovább növelik a sérülések kockázatát a játékosok esetében. Sportiello? Nagyon jól szállt be a meccsbe és készen áll.”
„Musah? Ő abszolút egy érdekes játékos, akit figyelembe kell venni a választásoknál. Azért választottam Pobegát vele szemben, mert a magassága fontos volt a középpályán. Yunus különböző tulajdonságokkal rendelkezik a többi középpályáshoz képest és hamarosan eljön az ő ideje. Musah-nak, Loftus-Cheeknek és Chukwuezének játékra van szüksége, hogy elsajátítsák a csapat mechanizmusát. Készen álltak és lesz lehetőségük a játékra, hiszen három naponta meccset játszunk. Sok játékos áll a rendelkezésemre és a Verona ellen a többiek is szerephez juthatnak.”