Minden jel arra utal, hogy Rafa Mir nem csatlakozik a Rossonerihez a nyáron.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Sevilla vezetősége nemet mondott a Milan ajánlatára és nem áll szándékában elengedni Rafa Mirt. Ennek oka, hogy a spanyol együttes az átigazolási időszakból hátralévő rövid idő miatt nem talált megfelelő helyettest csatárposztra. A játékos szeretett volna csatlakozni a Rossonerihez, azonban a jelek szerint a transzfer nem fog létrejönni.
A Sevilla nem fogadta el a Rossoneri ajánlatát Rafa Mir játékjogáért – erősítette meg Matteo Moretto a Relevótól.
Korábban írtuk:
Káosz alakult ki a Milan háza táján az átigazolási időszak utolsó napján, ugyanis a Mehdi Taremi szerződtetésének meghiúsulása után a klub rástartolt Daka megszerzésére. Mint arról írtunk, a Milan megegyezett a zambiai csatárról a Leicester Cityvel, azonban ma 20:00-kor hivatalosan is véget ér az átigazolási időszak és Gianluca Di Marzio szerint a Milan kifut az időből és nem fogja tudni időben lezárni Daka leigazolását, mivel az EU-n kívüli játékosok regisztrációja több időt vesz igénybe.
Ennek következtében a Milan kapcsolatba lépett a spanyol élvonalbeli Sevilla vezetőségével Rafa Mir leigazolása érdekében – közölte a Sky Italia és a MilanNews.
A 26 esztendős spanyol csatár már beleegyezett abba, hogy csatlakozzon a Milanhoz a nyári átigazolási időszakban és a klub vezetősége azon dolgozik, hogy kölcsön + opcióval elhozza a Sevillából. Folyamatban vannak a tárgyalások a klubok között. A cél az, hogy rövid időn belül létrejöjjön az üzlet, hogy a játékos Olaszországba utazzon. Di Marzio szerint 15 millió euró értékben jöhet létre a kölcsön+opciós üzlet.
Rafa Mir uniós állampolgár és ezáltal határidőig még megtörténhet az üzlet lezárása, amennyiben a Milan és a Sevilla egyezségre jut egymással. Az 191 cm magas csatár 2021 nyarán csatlakozott a Sevillához a Wolves együttesétől és azóta 86 mérkőzésen 22 alkalommal volt eredményes a spanyol csapatban.
8 hozzászólás
Nem nagyon hallottam mèg róla ,de a youtube vieókon egész ígéretesnek tűnik …
Magas, erős és fiatal ..szóval talán lehet belőle valaki nálunk
Egy jó Youtube videót bárkiről össze lehet vágni. 26 évesen azért fiatalnak sem mondanám, és úgy tűnik, csak végső kétségbeesésünkben jött ő a képbe. Félek, hogy ez egy nagyon elkapkodott igazolás, és nem nagyon fog beválni. Cáfoljon rám!
Hát az idei mercanto-t csak kiemelkedően jónak lehet nevezni ..szóval az utolsó,ha nem válik be az se baj ..de sztem ha ő jön nem hiszem ,hogy olyan kutyaütő lenne mint origi..tény és való ,hogy az idő az kevés és találni kell valakit ,aki valamennyire tudná pótolni Giroud-ut..szóval várjuk ki ..hátha bejön
Na Ő viszont tökéletes lenne GIroud mögé Daka-val ellentétben, aki teljesen más stílusú játékos (annak ellenére hogy Daka-t is nagyon bírom). Szinte egy az egyben egy kb. 10 évvel fiatalabb Giroud, erős de technikás is, nem is lassú, szerintem rendkívül alulértékelt csatár. Az eddig felemlegetett nevek közül ha pusztán azt nézzük ki lenne a legjobb csereember Giroud mögé, akkor talán a legjobb választás.
Ebben a kapkodás dologban viszont nem hiszek. Azt gondolom több terv is volt az asztalon, Moncada kinyitotta a noteszt és sorolta a neveket hogy kikre lenne érdemes rápróbálni. Nem hiszek az A-B-C opciós elméletben, szerintem mondott 4-5 ígéretes nevet, mindről elkezdtek tárgyalni és érkezni fog az egyikük. Ez nem kapkodás meg sokadik opció, hanem több tárgyalás szerintem párhuzamosan 3-4-5 olyan játékosért, akinek a neve ott volt a lehetséges jelöltek között.
Lehet, hogy igy van de a Poolban toltott ideje alapjan Origirol is pont ezt mondtak tavaly mint most Mirrol amit irtal.
Ha mindössze 1,91cm, ahogy a cikk írja, sok fejesgólt ne várjunk majd tőle :)))
Aztán a végén nehogy Jovic legyen belőle. 🤣🤣🤣
Fázok a spanyoloktól, főleg a Milanban. Nagy bajnokokat adtak eddig a Milannak.