A Milan vezetősége új célpont után néz, miután csütörtökön zátonyra futottak a tárgyalások és nem sikerült megállapodni Mehdi Taremi szerződtetéséről.
A várakozások szerint Lorenzo Colombo a 2023/24-es szezont kölcsönben tölti a Monza együttesénél és megszületett a megegyezés a klubok között a kölcsönüzletről. A Taremi szerződtetéséről folytatott tárgyalások sikertelen zárása után a Milan mérlegeli annak a lehetőségét, hogy a következő órákban egy másik csatárt igazoljon Olivier Giroud és Noah Okafor mellé a nyári átigazolási időszak zárásáig a különböző lehetőségektől és feltételektől függően. Jelen pillanatban három játékos neve merült fel a Rossonerinél.
A Sky Sport Italia szerint Vangelis Pavlidis az egyik kiszemelt a holland élvonalban szereplő AZ Alkmaar együttesétől. A 24 esztendős görög csatár játékjogáért 15 millió eurót kérnek a hollandok, azonban a Milan ezt túl magasnak ítélte meg. Pénteken délelőtt újabb kapcsolat várható a klubok között a transzfert illetően. Pavlidis az előző szezonban 40 tétmeccsen 22 alkalommal volt eredményes és 14 gólpasszt osztott ki, míg az aktuális idényben 5 meccsen 3 találat és 2 assziszt fűződik a nevéhez.
Beajánlották a Milan vezetőségének a Real Betis csatárát, Willian Josét – közölte Gianluca Di Marzio. A Rossoneri csak kölcsön+opciós átigazolási formulával érdekelt a brazil csatár esetleges szerződtetésében. A 31 éves játékos az előző idényben 39 mérkőzésen 6 gólt szerzett, míg idén 3 bajnokin 2 találatnál jár. Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja szerint a Milan megkísérelheti Willian José leigazolását.
Di Marzio szerint Patson Daka neve is képben van a Milannál az angol másodosztályban szereplő Leicester City-ből. A 24 éves zambiai válogatott csatár kedvező áron és előnyös feltételekkel érkezhet. Daka 2021 nyarán szerződött a Leicesterhez a Salzburgtól és 74 mérkőzésen 15 gól illetve 8 gólpassz a mérlege. Nico Schira szerint a Milan megkezdte az egyeztetéseket a Leicesterrel Daka érkezéséről. A játékos távozni akar és a piros-feketék első ajánlata egy kölcsön+opció formula.
A MilanNews információi szerint a klub vezetősége Daka szerződtetésén dolgozik.
A Milannak sietnie kell, ha új csatárt akar szerződtetni a nyári átigazolási időszakban, ugyanis Olaszországban ma este 20:00-kor hivatalosan is véget ér a mercato.
15 hozzászólás
Pavlidis nem lenne rossz, a többit nem ismerem
Én meg Dakát ismerem, nem éppen Giroud stílusú csatár, viszont irtózatosan gyors, kétlábas és nagyon technikás. Belőle simán lehetne majd első számú csatár is. Én nagyon kedvelem a játékát, nagy fogás lehetne, a másik kettőt nem érzem különösebben nagy előre lépésnek egy Colombo-hoz képest.
Kérdés Pioli milyen stílusú játékost szeretne, Giroud cseréjének (erőszakos, harcos, nagydarab) lehet a másik kettő jobb lenne, még ha gyengébb játékosok is jóval mint Daka.
A görög statjai ígéretesek, kérdés, hogy ezt a Serie A-ban is tudná-e (megközelítőleg) hozni. A másik kettő felejtős, ennyi erővel maradjon Colombo, és építsék fel, ha alkalmas a „top csatár” szerepre, akkor 21 évesen ideje kiderülnie. Ha nem, akkor jövőre ki kell nyitni a pénztárcát egy csatárért.
Nem Giroud típusú, mozgékony csatárnak ott van Okafor is. Willian José teljesen felesleges, nem erősítés. Utána megint csak cipel vkit a csapat. Origit meg sem említi a cikk, oké h. 15-ig el lehetne még néhány helyre passzolni, de ha nem jön senki, vissza kellene venni a keretbe.
Kérdés h. ezek után mennyire nyomná a gázt, lehet semennyire sem.
Daka nem rossz,ügyes,gyors, van benne fantázia.Már a salzburgos időszakban is figyelgettük.Őt hoznám a háromból.
Ezek a nevekből az látszik , hogy egyértelműen Giroud mögé, és nem mellé, vagy elé keresünk csatárt. Szerencsétlen francia megint csapágyasra lesz hajtva, márpedig egy ilyen erős BL-sorsolás után nem ártana jobban beosztani az erőt…
Sajnos Leicester drukker vagyok ami angliát illetil. Daka remek játékos
Szerintem kár erölködni az utolsó napon. Eltaktikáztuk a 9-es kérdést. Hamarabb kellett volna.
Igen, sajnos. Ez a vezetőség rutintalanságának tudható be, Taremit hamarabb le kellett volna zsírozni, vagy legalábbis bebiztosítani egy B-tervet arra az esetre, ha ilyen váratlan szitu történik, hogy a kapzsi ügynökök közbeavatkoznak. Mondjuk érthetetlen számomra, hogy ha Taremi annyira jönni akart, mint ahogy szó volt róla az elmúlt napokban, akkor miért nézi végig, ahogy a karrierje csúcspontján füstbe megy az utolsó lehetősége, hogy egy topcsapathoz igazoljon.
Ebből az igazolási szezonból, minden látszik, csak az nem, hogy a vezetőség rutintalan…
Épp ezaz, hogy nem az igazolási szezonra értem a rutintalanságot, hanem erre az egy elbukott transzferre. 24-48 órával a piac zárása előtt hazárdjáték volt mindent feltenni egy játékosra B-terv nélkül. Még akkor is, ha sokáig optimizmus volt hogy meglesz Taremi. Ráadásul egy kulcsposztról van szó és nem nagyon van elérhető ilyen kaliberű játékos, mint Taremi. Az a baj az ilyen utolsó utáni pillanatban történő igazolásokkal, hogy gyakran csak a kapkodás megy és sokkal nagyobb a hibázási lehetőség.
Ezt a Transzfert nem lehetett volna hamarabb, mert kezdetben sokkal többet kért volna érte a Porto.
Az meg, hogy nincs B-terv nem hiszem. Ennek a vezetőségnek szerintem rohadt hosszú a notesze. A nagy kérdés szerintem az, hogy ha nem tudjuk kinyomni Origit, akkor is jön e új ember? + Az, hogy sikerül e találni egy olyan embert, aki mozdítható annyiért, ami nekünk van mert jó eséllyel 20 milla alatt nézünk játékost.
Nem igen erősítés egyik sem. Még idén is meg lehetett volna próbálni Dybalat. A Roma, a Dybala, Abraham, Lukaku hármassal igen komolyan megerősítette a támadó szekciót.
Talán a görög, de ha őt nem lehet, akkor meg kellett volna tartani Colombot.
Nagyon pozitív befejezés lett volna a nyári mercatónak, ha sikerül elhozni Taremit. Én nagyon sajnálom, hogy nem jött össze, mert nagy szükség lett volna egy ilyen kaliberű, képességű csatárra, főleg a BL-sorsolást elnézve. Gyakorlatilag feltette volna az i-re a pontot a nyári igazolásokat tekintve.
Ha tippelnem kellene, akkor ebből Daka lesz a kedvező feltételek miatt.
Legyen igazad, nagyot nyernénk vele, persze csak ha Pioli használná is. Hozzáteszem, szinte egy az egyben ugyanolyan játékos mint Okafor képességeit tekintve, ami nem biztos hogy mellékes szempont és inkább egy ügyetlenebb, de Giroud stílusú csatár kéne, mint pld. amilyen a görög.