Malick Thiaw, a Milan német középhátvédje exkluzív interjút adott a SportBildnek, amelyben elmondta, hogy a Rossoneriben érettebb és önkritikusabb lett, valamint kitért a fejlődésére, a Bajnokok Ligájában való debütálására, az első találkozásra Zlatan Ibrahimoviccsal és a német válogatottra is a közelgő 2024-es Európa-bajnokság kapcsán. A 22 esztendős hátvéd egy évvel ezelőtt 8,6 millió eurós átigazolási áron érkezett a Schalkétől és ötödik számú középhátvédből mostanra a Milan védelmének oszlopa lett és maximálisan élvezi Stefano Pioli bizalmát.
„Néha meg kell csípnem magam, hogy felfogjam, milyen gyorsan történt minden. Olyan, mintha egy álomban lennék. Sportszakmai szempontból óriási változás volt. Alapvetően Düsseldorfból Milánóba a váltás nem volt olyan drasztikus, hiszen egy nagyvárosból egy másikba költöztünk, de az életem gyökeresen megváltozott. Most először vagyok ilyen távol a szüleimtől és a testvéreimtől, most itt élek a párommal. Eleinte minden új és nehéz volt, különösen a nyelvi akadályok miatt. A klubnál sok szakember van az élet minden területéről, akik segítenek. Most már nagyon jól ismerem a csapattársaimat és gyakran találkozunk a szabadidőnkben is. Jól érzem magam, Milánó egy álom és az emberek is nagyon kedvesek.” – mondta Thiaw.
A FEJLŐDÉSI FOLYAMATRÓL
„Érettebb lettem és nagyobb felelősséggel rendelkezem. Őszintébb és önkritikusabb vagyok magammal szemben. Hihetetlen volt megismerni egy ilyen nagy klubot, mint a Milan. Gyerekkoromban csak a PlayStationnek köszönhetően ismertem a Milant, amikor a csapattal és Ronaldinhóval játszottam a Pro Evolution Soccer (PES) videojátékkal. Szinte el sem hittem, amikor az orvosi vizsgálaton először felvettem a Milan címerrel ellátott pólót. Abban a pillanatban hihetetlenül büszke és boldog voltam, azonnal készítettem is egy képet. Összességében azt mondhatom, hogy kellett néhány nap illetve hét, mire igazán tudatosult bennem, hogy a Milan játékosa vagyok.”
IBRAHIMOVICRÓL
„Zlatan volt a második ember a Milanban, akivel beszéltem. A csapatnak aznap mérkőzése volt, az edzőteremben voltam és a kerékpárt tekertem, amikor odajött hozzám Zlatan és üdvözölt a csapatban. Bár magas vagyok, ő még magasabb volt nálam. Nagyon izgatott voltam, nem féltem tőle, de tiszteltem őt. Boldogsággal tölt el, hogy a csapattársa lehettem az elmúlt évek és évtizedek világfutballjának egyik legnagyobb egyéniségének.”
A BAJNOKOK LIGÁJA-DEBÜTÁLÁSRÓL
„Csak a kieséses szakaszban lettem nevezve a BL-keretbe és akkor kezdődött számomra minden a Tottenham és Harry Kane elleni mérkőzéssel. Amikor a San Siróban először hallottam a Bajnokok Ligája himnuszát, az egész testem libabőrös lett. Rendkívül hálás vagyok, hogy ezt átélhettem. A hazai mérkőzés hihetetlen volt. Kezdőként játszottam a BL-ben, Kane ellen. A meccs nagyon jól sikerült számomra és onnantól kezdve tudatosult bennem, hogy mit jelent a Bajnokok Ligája. Kontroll alatt tartottuk az ellenfelet és nem rúgtak gólt. Véleményem szerint Kane nagyon nyugodt ellenfél, egyáltalán nem volt szájkarate a meccsen.”

AZ OLASZ VÉDEKEZÉSI STÍLUSRÓL
„A Schalkénál sokat tanultam Norbert Elgert irányítása alatt, ezután megpróbáltam magamnak tanulni, például a többi játékos tanulmányozásával. Úgy vélem, hogy ebben az értelemben nagyon okos voltam és sokat tudtam. Aztán megérkeztem Olaszországba és nagyon hamar rájöttem, hogy még mindig sokat kell fejlődnöm. Az olaszok nagyon fegyelmezettek és aprólékosak. Nem számít, hogy volt 15 jó meccsed, mindig lehet találni olyan szempontot, amiben jobban tudsz teljesíteni. Nem csupán stílusos olasz futballt játszunk. A csapatunk szeret védekezni is és a szurkolók ugyanúgy megtapsolják a védekezési megmozdulásokat, mint például a gólokat. Megszállottan dolgozunk a védekezésen az edzéseken. Minden részletet megbeszélünk a szakmai stábbal, hogy mely szituációkban kell közelebb maradnom az ellenfél játékosához.”
A PÉLDAKÉPÉRŐL
„Nem igazán volt példaképem, mert csak 17-18 évesen lettem középhátvéd. Azt megelőzően védekező-középpályás voltam. Yaya Touré mindig is lenyűgözött ezen a poszton. Robusztus, izmos és kiváló lövőerejű játékos volt, általa minden nagyon könnyűnek tűnt a játékban.”
A NÉMET VÁLOGATOTTRÓL
„Hihetetlen érzés volt, amikor felcsendült a himnusz és a pályán voltam a válogatottban. Kicsit ideges voltam, de leginkább boldog. Ez eddigi karrierem csúcspontja és a vereség ellenére jól teljesítettem. A mérkőzés után az edző megdicsérte a teljesítményemet. Nemrég fel is hívott, hogy boldog születésnapot kívánjon nekem.”

ANTONIO RÜDIGERRŐL
„Toni olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Azonnal a szárnyai alá vett és a barátom lett. Ő egy rendkívül őszinte és nagylelkű személy. Rengeteg tanácsot adott. Az amerikai turné alatt a Milannal játszottam Toni és a Real Madrid ellen. A meccs után mezt cseréltünk egymással és ki fogom tenni a mezét a házamban.”
A 2024-ES EURÓPA-BAJNOKSÁGRÓL
„A legnagyobb célom, hogy részt vegyek a hazai Európa-bajnokságon. Játékosként nyilvánvalóan mindenki minél többet akar játszani, a válogatottban nyilván ez az álmom. Számomra már most is minden egyes válogatottbeli meghívó nagyon különleges dologgal ér fel. Továbbra is keményen kell dolgoznom minden nap a Milanban.”
A VALLÁSÁRÓL
„Muszlim vagyok, hívőként nőttem fel és hamar kapcsolatba kerültem a vallással. Naponta ötször imádkozom és betartom a ramadánt. A vallásom rendkívüli erőt ad nekem.”
A NYELVTUDÁSÁRÓL
„Folyékonyan beszélek finnül, mert otthon a német nyelv mellett ezt beszéltük. Édesapámmal és a testvéreimmel gyakrabban kommunikáltunk németül. Jelenleg pedig továbbra is tanulom az olaszt.”
2 hozzászólás
Rendes gyerek ez. Forza PES! 🤣🤣
Finnül beszélnek otthon! Na ez meglepett. Aztán megnéztem wikipédián, hogy szenegáli-finn származású, aki Németországban született és most Olaszországban játszik. Igazi világpolgár.