A várakozások szerint Marko Lazetic a következő szezont Hollandiában fogja tölteni.
A 19 esztendős csatár nem része Stefano Pioli terveinek a 2023/24-es szezonban azok után, hogy a nyáron visszatért az osztrák élvonalban szereplő Altach együttesében töltött 6 hónapos kölcsön után. Lazetic nem utazott el a csapattal az amerikai turnéra és egyetlen felkészülési mérkőzésen sem kapott játéklehetőséget a nyáron.
Gianluca Di Marzio a Sky Sport Italiától közölte, hogy Lazetic távozik a Milanból és kölcsönben csatlakozik a holland élvonalban szereplő Fortuna Sittard együtteséhez. Nico Schira megerősítette, hogy a Milan és a Sittard megkötötte az üzletet.
Állítólag a klubok között megszületett az egyezség és a Sky szerint Lazetic egy szezonra, sima kölcsönben – tehát vásárlási opció és kötelező vásárlási jog – nélkül csatlakozik a holland alakulathoz. Így a szerb utánpótlás-válogatott futballista 2024 nyarán visszatérhet a Rossonerihez a kölcsönszerződés lejártával.
Lazetic másfél évvel ezelőtt, 2022 januárjában érkezett a Crvena Zvezda együttesétől és a klub vezetősége 4,5 millió eurót fizetett a játékjogáért. Ennek ellenére mindössze 2 tétmeccsen kapott játéklehetőséget az első csapatban.
2 hozzászólás
Nagy vásár volt…. 😀
Sajnos eddig nettó veszteség 🙁