Charles De Ketelaerét, a Milan belga futballistáját a jövő héten orvosi vizsgálatokra várják Bergamóba és úgy tűnik, hogy rendeződik az üzlet a játékos és a klub között.
Az Atalanta körülbelül egy héttel ezelőtt állapodott meg a Milan vezetőségével De Ketelaere kölcsönvétele ügyében. A klubok között teljes megállapodás van, azonban néhány nappal ezelőtt az ügynök által támasztott magas követelések a fizetésre és az ügynöki jutalékra vonatkozóan lelassították a játékossal folytatott tárgyalásokat.
A La Gazzetta dello Sport információi szerint megoldódik az üzlet, De Ketelaere egy év után búcsút int a Milannak és csatlakozni fog az Atalanta együtteséhez. A belga válogatott futballistát orvosi vizsgálatokra várják Bergamóba a jövő hét elejére. Az olasz lap hozzátette, hogy pénteken pozitív tárgyalás volt az Atalanta vezetősége és a játékos ügynöke között. A felek csak a végső részletekről egyeztetnek és alapvetően már létrejött a megállapodás, így a következő órákban megkötik az üzletet.
A Milan és az Atalanta közötti megegyezés részletei továbbra is változatlanok: a bergamói klub 3 millió euróért fogja kölcsönvenni De Ketelaerét egy 23 millió eurós vásárlási opcióval, amelyhez további 4 millió euró bónusz társul. Így a transzfer teljes költsége elérheti a 30 millió eurót, továbbá 10 százalékos továbbértékesítési részesedési záradék kerül a játékos szerződésébe a jövőbeli klubváltása esetén.
A 22 éves támadó-középpályás tudomásul vette, hogy már nem része a Milan terveinek és nincs hely számára a csapatban a következő szezonra, így az Atalantához kerül, amely ideális számára, hogy kisebb nyomás alatt formába lendüljön és bizonyítson.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja megerősítette, hogy ha nem történik váratlan fordulat, akkor Charles orvosi vizsgálata hétfőn vagy kedden lesz Bergamóban.
7 hozzászólás
Sok sikert neki. Remélem a másik belga is megy minél előbb 😀
Saelemakers vagy Origi? 😅
Origire értettem első sorban, de ha Alexisért is kapunk pénzt ő is mehet
Ha a pályafutása érdekeit nézték volna,akkor pont fordítottan kellett volna ennek a biznisznek megtörténnie. Először mehetett volna az Atalantához,és a a csávó annyira jó,akkor utána jöhetett volna hozzánk..
Így kezdheti előlről,aztán mehet vissza oda ahonnan jött,ha itt sem állja meg a helyét..
Nekem csak az fura kicsit, hogy Tonalit pikk-pakk eladták , senkit nem érdekelt, hogy nem akar menni, a belga gyerekkel meg hetek óts megy a szarakodás, meg válogat a klubok között…
Élő szerződése van, megteheti. Ugyanúgy, ahogy megtehette volna Tonali is. 🤷
Ezt a hozzászólást nem is értem. Ez kb akkor lenne, ha emberkereskedelem lenne egyoldalú szerződésekkel.