Immáron hivatalos, ami az elmúlt hónapokban borítékolható volt, vagyis műemlékké nyilvánítják a San Sirót, amelyet a továbbiakban nem lehet lebontani, ezzel végleg megpecsételődött a Milan és az Inter közös stadionprojektje.
A lombardiai kulturális örökségekkel foglalkozó regionális bizottság bejelentette, hogy a San Siro stadion második gyűrűje az építészeti megoldásai által 2025-től műemléknek fog számítani, ezáltal a legendás létesítményt nem lehet lebontani. A stadion második szintje lassan 70 éves lesz, ezzel olyan státuszt ér el, hogy törvény védi a lebontás ellen.
Ez azt jelenti, hogy végleg megpecsételődött a Milan és az Inter közös stadionprojektjének sorsa, amely körülbelül három évvel ezelőtt indult. Az eredeti tervek alapján a jelenlegi San Siro mellett épült volna fel az új milánói stadion a két klub közös tulajdonlásával mintegy 1,2 milliárd eurós beruházás keretein belül és ezt követően a régi létesítmény lebontásra került volna. Mint azt korábban Milánó polgármestere megerősítette, a Milan és az Inter a szétválás felé halad és éveken belül mindkét klub el akarja hagyni a San Sirót, hogy új, saját arénába költözzenek.
A műemlékké nyilvánítás már hónapok óta a levegőben volt, ennek megfelelően a Milan megtette a szükséges lépéseket a saját stadionprojektjének előrehaladása érdekében. Miután a San Siro közelében elhelyezkedő La Maura lóversenypálya területén akadályokba ütköztek, a klubot tulajdonló RedBird Capital Partners elképzelése, hogy az elkövetkező években Milánó elővárosában, San Donatóban építsék fel a Milan új – körülbelül 70 ezer férőhelyes – saját stadionját. Ezzel szemben a városi rivális Inter vezetősége Rozzanóban tervez új létesítményt építeni.
A San Siro a milánói önkormányzat tulajdonában áll, amely éves szinten bérleti díjat szed a Milantól és az Intertől a stadion használatáért. Néhány év múlva, amikor a két klub kiköltözik a stadionból, az önkormányzat számára hatalmas kiadást fognak jelenteni a stadion fenntartási, karbantartási és korszerűsítési költségei – írja a La Gazzetta dello Sport. Az új stadion építésének terve előtt mindkét csapat tanulmányozta a jelenlegi San Siro felújításának lehetőségeit és költségeit, azonban ezt az opciót hamar elvetették. A két milánói klub közlése szerint a meglévő létesítményt nem lehetséges a jelenlegi szabályozási követelményekhez igazítani.
1 hozzászólás
Ez a döntés megmutatja mi megy ma Olaszországban. Szemellenzős, begyepesedett őskövületek ülnek a politikában, és a labdarúgás vezetésében is. Ezért fejlődik vissza az olasz válogatott, ezért nincs olasz kezdő játékos lassan a Milanban, és ezért van elmaradva a Serie A a PL-től. A stadion meg, miközben súlyos eurókat visz majd el a várostól, szép lassan az enyészeté lesz.