Ismael Bennacert, a Milan algériai középpályását megkörnyékezték Szaúd-Arábiából.
Ezen a nyáron a topligákból előszeretettel igazolnak a játékosok hatalmas pénzösszegekért a szaúdi élvonalbeli bajnokságba, ennek ellenére vannak olyan futballisták is, akik a rendkívül jövedelmező szerződési ajánlatok ellenére visszautasították a lehetőséget és Európában maradtak. Ilyen például a Milan játékosok közül Olivier Giroud is, aki korábban ajánlatot kapott és nemet mondott.
Nabil Djellit a FranceFootballtól arról számolt be, hogy Szaúd-Arábiából bejelentkeztek Bennacerért és kapcsolatba léptek a játékossal egy esetleges átigazolás miatt.
A Sky Sport szerint megerősítést nyert, hogy szaúdi érdeklődés van Bennacer iránt, aki jelenleg térdsérüléssel bajlódik és novemberig vagy decemberig biztosan nem léphet pályára. Ugyanakkor az algériai válogatott középpályás a sérüléséből kifolyólag nem idén nyárra, hanem a jövő januári átigazolási időszakra vált konkrét célponttá.
Nico Schira újságíró közlése szerint a szaúdi klubok megkeresése ellenére a Milan vezetőségének határozott álláspontja van és nem akarja eladni Bennacert – sem a nyáron, sem a téli mercato alatt. Fontos megjegyezni, hogy a 25 éves középpályásnak egy 50 millió eurós kivásárlási záradék van a szerződésében, amely jelenleg nincs érvényben és csak egy év múlva, azaz 2024 nyarától lép életbe. Állítólag a kivásárlási ár kizárólag külföldi klubokra lesz érvényes és július 1. illetve 15. között aktiválható, egy összegben, azonnali kifizetéssel.
Bennacer 2019 nyarán 17,2 millió euróért érkezett az Empoli együttesétől és abszolút kulcsembernek számít a Milan középpályáján. A várakozások szerint a felépülése után Sandro Tonali távozása miatt még fontosabb szerep fog rá hárulni a középpályán. Ismael januárban írt alá új hosszú távú szerződést a Milannal és egészen 2027. június 30-ig kötelezte el magát.
18 hozzászólás
Sejtettem, hogy ő lesz a következő., akit megkörnyèkeznek Ha vki ad èrte egyben 50et egy komoly sèrülès utàn , lehet èrdemes elgondolkodni az eladàsàn. Moncadaèk is elgondolkoznak szerintem
Hasonlóképpen látom én is. Sok múlik azon, hogy az újonnan érkezett középpályások hogyan válnak be.
És ki marad védekező középpályás poszton?
Mert, ugye, oda nem jött egy játékos sem.
Nekem hiányérzetem van, az ígéretes mercato ellenére is. Remélem, hogy rámcáfolnak!
Forza Milan ❤️🖤
Sztm ez a vèdekező közèppàlyàs titulus kicsit idejètmúlt, ugyanúgy , mint az úgynevezett irànytó poszt, amikor kb egy ember felelős a csapat mozgatàsáèrt. Kimondottan komplex jàtèkosok èrkeztek a közèpső harmadba, akik passzolni, tàmadni ès vèdekezni is jól tudnak.
Köszönöm, hogy leírtad, végre nem nekem kellett 😂
Az irányítóval kapcsolatban egyet értek, de a véleményemet tartom. 4-3-3-ban igenis kell egy védekező típusú középpályás, mert a másik kettő és az egyik szélső védő fentragad egy esetleges labdavesztés után, akkor könnyen megkontrázhatnak bennünket.
És egy hónapja már csak erre a felállásra látunk példákat.
Maga a vkp poszt nem tűnt el, maximum a szerepkör alakult át. Ma már ritkák az egy dimenziós rombolók. Ez a pozicíó is megkövetel egy technikai szintet . Egyébként én is egyetértek Kövi szurkolótárssal. Ha 4-3-3 lesz az alap felállás, akkor nekem is hiányzik egy klasszikus regista. Gyanús, hogy majd Bennacer kerül ide, ha felépül, addig meg Kruninho „megoldja”. A most igazolt játékosok sokkal inkább mezzala szerepkörben virgonckodnak, Pioli is így játszatta őket az edzőmeccseken.
Az Internél sem volt védekező középpályás tavaly, mégis 5ből 4szer taknyosra szopatták a mi középpályánkat, ahol elméletileg 2 is volt. 🤷
Meg kell várni, hogy szuperálnak az új igazolások. Musah szerintem ewndben lesz 6os poszton 🙂
Nem volt vkp? Akkor Brozovic mi? Most őszintén😅. Bár az is igaz, hogy nem játszott annyit, mint az előző szezonokban 🤔
Brozo nem védekező középpályás. sima középső-középpályás.
Transfermarkton megnéztem.
#77 Marcelo Brozovic
1223
Al-NassrSaudi Pro League
imago images
+
Date of birth/Age: Nov 16, 1992 (30)Citizenship: CroatiaHeight: 1,81 mPosition: Defensive MidfieldCurrent international: Croatia
Meg én általában védekező középpályásként láttam az interben, meg az al nassrben is, meg a fifában is CDM lapja van, de ez már mellékes.
Mind1 ez úgyse olyan téma amit halálos komolyan kell venni 😆
Én viszont a horvátoknál inkább kk-ként sőt még írányítóként is sokszor láttam, ezért nem tűnt nekem klasszikus kvknak. 😀
Na mindegy, végülis mindenhol jó a pali a középpályán, hálistennek többet nem találkozunk vele. 😀
A horvátoknál mondjuk igen, de ja végülis mindenhol jó. Ahogy mondtad szerencsére már nem a merdat fogja erősíteni
Az a vicc, hogy a jelenlegi középpályásaink közül ‘papíron’ egyedül Musah nem tud MAJD védekező középpályást játszani 🙂
Amúgy Kessie se volt teljesen ‘sötét’ előrejátékban
Ha megadnák érte ezt a pénzt had menjen
Ilyet fele annyiért is találunk!
Nagyon kedvelem, mert eszméletlenül jól tudja megtartani a labdát, de a sérülékenysége miatt és egy jó ajánlat mellett….
A véleményem az, hogy szükséges védekező középpályásokat is igazolni, mert a védők előtt kellenek olyanok, akik visszazárnak és hátulról passzolva szélre vagy előre tudják a játékot szervezni és ezzel nem lenne átjáró ház a középpálya. Az egyik meccsen, amit visszanéztem pont volt is egy ilyen helyzet, hogy sok játékos elől maradt és nem tudtak visszazárni és az ellenfél átszaladt.
A védők sokszor hibáznak, mert hátulról egymás közt vagy a kapushoz passzolva addig vacakol, ameddig egy támadó játékos belép és megzavarja őket. Egy védekező középpályás meg ott lenne a védők előtt és neki lehetne passzolni, majd ő tovább passzolna szélre vagy előre. Ehhez persze olyan embereket kell igazolni, akik sokat mozognak és megjátszhatók, mert sokszor van olyan, hogy egy két játékos eltűnik és nem megjátszható. Az eddigi igazolások meg inkább a támadást erősítik, de védekezni is kell és ehhez kellenek gyors és gyorsan gondolkodó játékosok.