A török élvonalban szereplő Besiktas még egy játékost szeretne szerződtetni a Milantól a nyári átigazolási időszakban és az elmúlt órákban bejelentkezett Junior Messiasért.
Ante Rebic után újabb játékost megkörnyékezett a Besiktas a Milan keretéből, nevezetesen Messiast, aki Samuel Chukwueze, Christian Pulisic és Luka Romero érkezésével teljes mértékben parkolópályára került és létszámfelettivé vált a Milanban. Ennek következtében a klub értékesíteni kívánja a nyári mercato alatt.
A Sky Sport Italia értesülései szerint a Besiktas bejelentkezett Messiasért és már meg is tette az első ajánlatát a brazil támadó játékjogáért, azonban ezt a Rossoneri első körben elutasította, mert túl alacsonynak ítélte meg.
A következő órákban a török együttes módosítani fogja az ajánlatot és emelni készül. A Calciomercato és a La Gazzetta dello Sport is megerősítette, hogy Messias számára konkrét lehetőségként áll fenn, hogy Törökországba igazoljon. Ugyanakkor állítólag a játékos maradni szeretne Olaszországban, ezért a Torino az esélyesebb a következő klubjának.
A Torino vezetősége készen áll 3 millió eurós ajánlatot tenni Messiasért, ám a Milan legalább 7 milliót szeretne kapni érte.
A 32 esztendős támadó két évvel ezelőtt, 2021 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Crotone együttesétől és eddig összesen 68 tétmeccsen lépett pályára a csapatban, ezeken 12 gólt szerzett és 5 gólpasszt osztott ki. Messias szerződése 2024 nyaráig szól.
6 hozzászólás
Ezek még Lotitonál is nagyobb fillérb….ók 🤣🤣. Rebicet még megértettem, mert tőle nagyon megakartunk szabadulni,de nála azért tartanám azt a 7M t.
32 éves. Szerintem egyik épeszű klub sem adna annyit érte.
Bizony-bizony! Már csak a nevében „Junior”! 🙂
Nálam biztos okosabbak ülnek a klubok vezetői székében, de valahogy nekem ez az ajánlatküldözgetés merő időhúzás. Miért nem ülnek le tárgyalni, vagy egy videohívás közben megbeszélni, hogy mennyi az annyi? Pár órás tárgyalás során kompromisszumra lehetne térni, ha meg nem, akkor sem mentek el napok.
Tárgyalnak ők.Tegnapi hír szerint Singo – Messias bizniszt Pioli blokkolta, mert szerinte a torinói nem igazán tud védekezni és gondolom nála is a profilja nem passzol…. Kérdés mennyit ajánlanak csere nélkül? Mivel Juric kedveli Messias játékát.
Ha ő is kell a törököknek, akkor miért nem csomagban adták el Rebiccel együtt? Úgy talán többet ki lehetett volna húzni az üzletből összességében.