Christian Pulisic, a Milan új szerzeménye egy sajtótájékoztatón vett részt a Real Madrid elleni mérkőzést megelőzően. Az amerikai válogatott támadó a szülőhazájában, az Egyesült Államokban edzőtáborozik a csapattal és beszélt többek között a mozgalmas első hetéről, a klubváltásáról, a Milanról és a szezonbeli célkitűzésekről is.
„Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Természetesen örömmel tölt el, hogy újra az Egyesült Államokban lehetek az előszezonban, hogy egy kicsit megmutassam a többieknek a hazámat. Ez egyértelműen mozgalmas hét volt számomra, hiszen egy új országba érkeztem egy új klubhoz. Kicsit őrületes időszakon vagyok túl, de minden másodpercét élvezem. Nagyszerű volt a kezdés és nagyon izgatott vagyok, hogy tagja lehetek a Milannak.” – fogalmazott Pulisic a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
„Olaszországba érkezve egy új kultúra, egy új játékstílus és egy új bajnokság fogadott. Rengeteget tanulok. Nyilvánvalóan a nyelvet is próbálom elsajátítani, ami egy kis időbe telik. Azt hiszem, segíteni fog egy kicsit, hogy beszélek spanyolul.”
„Az utolsó szezonom a Chelsea-ben nem alakult jól számomra. Gyerekként soha nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire jutok. El se tudtam volna képzelni, hogy egy olyan hatalmas klub játékosa leszek, mint a Milan. Ez igazán megtisztelő számomra. Próbálom nem természetes dologként felfogni, ami körülöttem zajlik. Különleges érzéssel tölt el, hogy itt lehetek és a Chelsea-ben játszhattam, most pedig a Milanban lehetek és a Serie A-ban illetve a Bajnokok Ligájában szerepelhetek. Remélhetőleg nagyon izgalmas lesz és a következő 4-5 évben még inkább.”
„A klubbal és az edzővel folytatott megbeszélések hatására választottam a Milant. Beszéltünk a posztomról és arról, hogyan látják a játékomat és ez hogyan illeszkedik a csapatba. Ez nagy hatással volt a döntésemre. Természetesen közrejátszott az is, hogy olyan srácokat láttam a Milanba igazolni, mint Olivier Giroud, Fikayo Tomori vagy éppen Ruben Loftus-Cheek. Elég közel állok hozzájuk és ez mindenképpen segíti a beilleszkedésemet a csapatba. Nagy segítség, hogy vannak ismerős arcok az öltözőben. Mindent összevetve úgy éreztem, hogy ez a megfelelő döntés számomra a megfelelő pillanatban.”



„Büszke vagyok arra, amit a Chelsea-nél véghez vittem, még akkor is, ha az elmúlt szezonban nem tudtam következetesen teljesíteni és nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna. Ennek ellenére sokat tanultam és a tapasztalat pozitív volt.”
A Milan magyar idő szerint hajnalban 4:00-kor a Real Madriddal mérkőzik meg.
„Furcsa, hogy rögtön pályára lépünk. Néhány napja vagyok a Milan játékosa és csak tegnap érkeztünk Amerikába. Nagy versenyszellem van bennem, legyen szó akár egy edzésről, egy mérkőzésről vagy csak egy pályán kívüli labdázásról. Nagyon szenvedélyesen szeretem a futballt és ez az, amit magammal hozok a Milanhoz. Lehet, hogy a pályán kívül nem én vagyok a legnyíltabb személyiségű srác, de amikor a pályán vagyok, megpróbálok kiteljesedni és valami pluszt adni a csapatnak.”
„Úgy gondolom, hogy nagy céljaink vannak ebben a szezonban. Erős és magas szintű csapatunk van. Szeretnénk kimenni a pályára és versenybe szállni a trófeák megnyeréséért.”