A Milan vezetősége megnyerte a versenyfutást Noah Okafor szerződtetéséért, akit Stefano Pioli már tavaly is szeretett volna a csapatában tudni.
Okafor a következő órákban hivatalosan is a Milan játékosa lesz, ugyanis sikeresen teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat. Szombaton délután a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban van jelenése, ahol aláírja a hosszú távú szerződését a Milannal.
A MilanNews értesülései szerint a Milan vezetősége elhappolta Okafort a rivális Juventus orra elől és megnyerte a játékos megszerzéséért kialakult versenyfutást. A piros-feketék tegnap délelőtt felgyorsították a tárgyalásokat és teljes körű megállapodásra jutottak mind az RB Salzburg vezetőségével a 14 millió eurós átigazolási árról, mind a játékossal az 5 évre szóló szerződés részleteiről.
A Juventus nagyon szerette volna megszerezni a svájci válogatott csatárt, aki végül a Milant fogja erősíteni a 2023/2024-es szezonban. A lépés egyáltalán nem nyerte el a torinói együttes vezetőinek tetszését, akik most kénytelenek lesznek más célpont után nézni a támadó-szekcióba.
Fabrizio Romano szerint Stefano Pioli, a csapat vezetőedzője már 2022-ben is szerette volna Okafor leigazolását. A 23 éves támadó valójában hosszú hónapok óta a Rossoneri kiszemeltjeinek listáján szerepelt azt követően, hogy tavaly szeptemberben kiváló teljesítménnyel rukkolt elő a Milan elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, amely az ő góljával 1-1-es döntetlennel zárult.
Okafor a szerződésének utolsó évébe lépett a Salzburgnál és nem mutatott hajlandóságot a 2024-ben lejáró kontraktusának meghosszabbítására, ezért az osztrák klub nyitott volt az eladására – a becsült piaci értékéhez képest alacsonyabb áron is.
8 hozzászólás
Ezt a srácot akkor néztem ki magamnak, mikor a Salzburg ellen játszottunk a BL-ben! Nagyon jó játékosnak tartom, számomra ő a nyár eddigi legjobb igazolása előzetesen.
Kössz, hogy leírtad, az előző Okaforos cikk alatt már röhögtek rajtam, hogy biztos Haugéra emlékszem. 😀 Én is akkor néztem ki magamnak, nagyon komolyat ment ellenünk. Én amiatt mondom amúgy, hogy nekem ő inkább balszélső a stílusa, skilljei alapján, nagyon szét tudja keverni a védelmet. De ha többet center, akkor elhiszem, hogy ott is legalább ilyen jó. 🙂
Gyakorlatilag hoztunk egy sokkal jobb Rebicet.
Haugét azért írtam mert hasonló történet volt.Jól játszot ellenünk,majd megvettük,igéretesen indult,(sokan sokat láttak bele)utána meg ment a levesbe,és eltűnt😀,Szóval remélem Okafor hasznosabb lesz.
Hauge jó üzlet volt, mivel profitált belőle a klub. 😀 Szóval ilyen téren ő is hasznos volt.
Szép gólt lőtt, miután bebőrözte Kalulut.
Nyugtával a napot. Ellenünk jól játszott. A statjai alapján kb. CDK, és a labanc bajnokság is kb. Belga erősségű. Remélem, ő jobban beválik!
Ebben nem adok igazat. Nézd meg kérlek a Salzburgot, hogy milyen top játékosokat adtak Európának az elmúlt mondjuk 5-6 évben! Sabitzer, Szoboszlai, Haaland, Okafor, Minamino, Pongracic stb. A belgából ugyanezen időintervallum alatt egyetlen kiugró képességű játékost sem adtak ki.
Ez igaz. Ettől függetlenül nem garancia a Salzburg.
Minamino is nagyot ugrott, Keita sem hozta azt, amiért vitték.
Nagyon jó a Salzburg a fiatalok felépítésében, de az „egycsapatos” osztrák bajnokságban könnyebb jó statokat produkálni (támadóként), mint a többcsapatos belgában – szerintem. Nem azt mondom, hogy nem válik be a srác, csak azt, hogy óvatosan a hurrával, nehogy úgy járjunk, mint CDK-val. Tapasztaltabb támadókat is megesz az olasz bajnokság. Mondjuk, Ő jóval kevesebbe került, mint a Belga.