Marco Sportiellót, a Milan új második számú kapusát egy sajtótájékoztatón mutatták be. Az olasz kapus ingyen érkezett az Atalantától, miután lejárt a szerződése és elmondása szerint azon fog dolgozni, hogy lehető legjobban készen álljon, ha szükség lesz rá és tanulni szeretne Mike Maignantól, akit nagyon erős kapusnak tart.
„Ez a pályafutásom utolsó lépése. Egy igazi álom itt lenni a Milanban és ezt nem azért mondom, mert új igazolás vagyok és ezt kell mondanom. Még tudatosulnia kell bennem, hogy itt vagyok. Úgy vélem, hogy sokkal érettebb lettem, különösen az elmúlt években és azt gondolom, hogy a megfelelő pillanatban érkeztem. Amint meghallottam a Milan érdeklődését, onnantól semmi más nem számított.” – mondta Sportiello.
„Fontos értékekkel rendelkezem. Nem szerepeltem a Primavera ligában, mert a negyedosztályban és a harmadosztályban nőttem fel, mielőtt felkerültem az élvonalba. Soha nem kaptam semmit ajándékba, lépésről lépésre szereztem meg mindent, hogy eljussak idáig. A Serie A-ban védeni egy álom és büszkeséggel tölt el, hogy immáron tíz egymást követő évben élvonalbeli csapat játékosa vagyok.”
„Három fronton leszünk versenyben, ami azt jelenti, hogy mindenkire szükség van a keretben. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik a legkevesebb időt töltik a pályán, nap mint nap hajtaniuk kell a csapatot. Ez az elmúlt években nagyon tudatosult bennem. Meg kell próbálnom a lehető legjobban felkészülni. Nem egyszerű, amikor hónapokig nem játszol és aztán hirtelen a pályán találod magad és azonnal jól kell teljesíteni illetve végig a topon kell maradni. Megbízhatóságot kell nyújtanom az egész csapatnak.”
„Maignan? Amikor Mike csatlakozott a Milanhoz és először játszottam ellene, rögtön mondtam az edzőmnek, hogy ő egy rendkívül erős kapus. Már az elején óriási benyomást tett rám és ezt igazolta is a teljesítményével. Mindig is jól tudtam alkalmazkodni mindenkihez és jól beilleszkedtem. Nem vagyok már olyan fiatal, de mégis sokat tanulhatok Mike-tól és szeretnék is. Én kissé „old school” típus vagyok, míg ő nagyon modern kapus és más, mint a többiek. Szeretném őt közelről figyelni és alig várom, hogy vele edzhessek. Mindenképpen alkalmazkodnom kell a csapat játékához és sok múlik azon, hogy a társak hogyan mozognak a labda megjátszásakor.”
Sportiello korábban egy éven keresztül dolgozott együtt Stefano Piolival a Fiorentinánál töltött kölcsönidőszaka alatt 2017 és 2018 között.
„Az évek során mindig tartottuk egymással a kapcsolatot. Megőríztük a jó kapcsolatunkat. Boldog vagyok, hogy újra vele dolgozhatok. Ismerem a családját és erős kötelék van köztem és az edző között. Astori? Szörnyű időszakon mentünk keresztül együtt az edzővel. Davide örökre a szívemben marad. Csak keveset játszottunk együtt, de nagyon sokat tanultam tőle. Mindig tudta, hogy bizonyos pillanatokban mit kell mondani, nagyszerű kapitány volt.”