Mehdi Taremi, a portugál élvonalban szereplő FC Porto csatára is ott van a Milan kiszemeltjeinek listáján, azonban nem rendelkezik EU-s útlevéllel és ez jelentősen megnehezítheti a transzfert.
Alvaro Morata esetleges szerződtetésének meglehetősen magas költségei miatt a klub vezetősége más lehetőségeket is mérlegel a csatárposzt megerősítésére a nyári átigazolási időszakban. Moratának 20 millió eurós kivásárlási záradék van a szerződésében az Atléticónál, emellett a játékosnak magas fizetése van. További hátrány, hogy a klub a fizetésre vonatkozóan nem tudná kihasználni az adókedvezményt, mivel a spanyol futballista a 2021/22-es szezonban a Juventusban játszott és a törvény alapján csak olyan külföldről érkező játékos esetén vehető igénybe a kedvezmény, aki a legutóbbi 2 évben nem Olaszországban játszott.
A La Gazzetta dello Sport, a Relevo és a MilanNews jelentése szerint a Milan vezetősége különböző alternatívákat vizsgál Morata helyett és felmerült Taremi leigazolásának a lehetősége a Porto együttesétől. A 30 éves csatárnak egy év múlva, azaz 2024 nyarán jár le a szerződése és megfizethetőbb opciónak tűnik, mint Morata.
Ugyanakkor Taremi iráni nemzetiségű és nem rendelkezik EU-s útlevéllel, tehát a Milan részéről EU-n kívüli kvóta szükséges a regisztrációjához. Mint ismert, az olaszországi szabályok értelmében Ruben Loftus-Cheek után a klub a nyári mercato hátralévő részében mindössze egyetlen olyan játékost igazolhat, aki nem rendelkezik uniós útlevéllel. Taremi leigazolása kizárja Samuel Chukwueze érkezését és ez fordítva is igaz. A Milan vezetőségének Chukwueze az első számú célpontja a támadósor jobb szélére, azonban a Villarreallal folytatott tárgyalások nehézkesnek bizonyulnak és az első 25 millió eurós ajánlat elutasításra került, de folytatódnak az egyeztetések.
A Gazzetta szerint Taremi visszautasította a Szaúd-Arábiából érkező ajánlatokat, miközben a Milan mellett a Premier League-ből is érdeklődnek iránta. Az olasz lap szerint a Porto vezetősége legalább 20 millió eurót szeretne kapni az iráni válogatott csatár játékjogáért, aki három szezon alatt 147 tétmeccsen 80 gólt termelt és 49 gólpasszt osztott ki a Porto színeiben.
Taremi a 2022/2023-as szezonban 51 tétmeccsen szerepelt, ezeken 31 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki.
8 hozzászólás
Ezek döbbenetes statok :O Akár portugál liga, akár nem…
Nagyon nagy kedvencem a Portoba, de ha ő jönne akkor Chukwuezének pápá. Ha pár évvel fiatalabb lenne, és lenne EU s útlevele simán jöhetne. Így sem rossz, de az előző 2 jelző eléggé megnehezíti a dolgokat. Mind1 még van bőven idő a mercatoból tehát bármi lehet
Na őt szívesebben látnám itt, mint Moratát, de egyik sem fog jönni.
Egyetértünk😀✌
Moratanál jobbnak tűnik, az nem kérdés. Scamacca vonallal mi van? Olvastam olyat, hogy Origit be lehetne számítani. Akkor duplán jól járnánk, és az sem lenne hátrány a BL keret szempontjából, hogy olasz a srác.
Scamacca sztem tartalékban ott van a listán.
Csak engem zavar, hogy mi állandóan vagy afrikai vagy non eu-s csávókat tudunk kinézni? Mielőtt lerasszistázna valaki, nem a bőrszínűkkel van gondom, hanem hogy 2 évente lelépnek az Afrika kupára. A non eu-t nem kell magyarázni.
Vagy ők ezen okokból diszkonttal forognak a piacon?!
Az afrokkal nekem is ez a legnagyobb gondom. Gondolj bele, ha Benna felépül decemberben, januárban megy az afconra és ha ott lesérül? Áhh sz@r ez az egész.
A non-eu meg egy nagyon elcseszett szabály, bajnokságon belül lehet, de onnan kívül max 2…
Mondjuk Taremi legalább az afconra nem menne, mert ugye iráni.