Spanyol és olasz sajtóinformációk szerint a Milan vezetősége szemet vetett a Valencia középpályására, Yunus Musah-ra.
Ugyan Sandro Tonali átigazolása még nem zárult le, ám a Rossoneri gőzerővel keresi a potenciális utódokat a középpálya megerősítése érdekében. Könnyen lehet, hogy akár 2-3 játékos is érkezik erre a posztra, mivel Ismael Bennacer súlyos sérülés miatt hosszú hónapokig kidőlt, valamint Aster Vranckx és Tiemoué Bakayoko a kölcsönszerződés lejártával távozik a nyáron.
Matteo Moretto, a Relevo újságírója szerint a Milan is versenybe szállt Musah szerződtetéséért, aki több Premier League-ben szereplő együttes figyelmét is felkeltette a teljesítményével. A klub érdeklődést mutat a 20 éves játékos iránt.
Musah amerikai válogatott futballista, a posztját tekintve középső középpályás, viszont előszeretettel szerepel a középpálya jobb és bal szélén egyaránt. A Milan igazolásért felelős igazgatója, azaz Giorgio Furlani és Geoffrey Moncada játékosmegfigyelő nagyon kedvelik a játékát, ráadásul fiatal kora ellenére komoly nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, hiszen eddig 24 alkalommal játszott az amerikai válogatottban, míg a Valenciában több mint 100 tétmeccse van.
Mivel rendelkezik olasz útlevéllel, így a szerződtetése esetén a Milan számára nincs szükség EU-n kívüli kvótára a regisztrációjához. Fabrizio Romano transzferguru, Antonio Vitiello, a MilanNews főszerkesztője és Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója is megerősítette, hogy Musah a Milan kiszemeltjei között van.
A Milan már kapcsolatba lépett Musah esetleges szerződtetése érdekében, viszont a klubok még nem folytatnak előrehaladott tárgyalásokat. Az amerikai középpályás eladó és a pénzügyi nehézségekkel küzdő spanyol alakulat akár már 20 millió euró körüli összegért megválhat tőle.
4 hozzászólás
Amerikai-olasz, csak úgy mint a boss.😅🤣
Nem tudom, hogy ez jó előjel-e.🫣
Ha mondjuk a padra akarjuk elhozni, akkor oké. Kezdőbe szerintem semmi értelme. Értem én hogy tud szélén is játszani, de a Valenciaban szőkőévente játszott ott. Nem tudom be vállna e, de abból kiindulva, hogy a Valencianak kell a pénz, így gondolom a pl be jobban tudnák értékesíteni. Meglátjuk mi lesz
Az mind1 hogy tud szélső kp-t is játszani, mivel nálunk olyan poszt nincs :). És Alexis-nél is látjuk (aki szintén szélső kp inkább, mint jobbszélső) hogy nem ugyanaz a két poszt.
Őszintén, soha nem hallottam róla, de előre nem vagyok hajlandó leírni senkit. Pláne hogy Ő kb. a 10. kiszemeltünk, szóval ki tudja még kik lesznek valójában kikukáz…, izé, leigazolva. De ugye ebből is születhetnek nagy sztorik, szóval kivárok.
Ennyi idősen 100 meccs a Laligában nem rossz szerintem. Bár legtöbbször lecserélik. Nem láttam játszani még.