Bő két hét múlva megkezdődik a felkészülés Milanellóban az új idényre.
Június elején a klubfutball szempontjából befejeződött a 2022/2023-as szezon és a Milan a negyedik helyen zárta az olasz bajnokságot, így kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást a következő szezonra. A következő két hónapban nagy figyelem összpontosul az átigazolásokra és a játékoskeret megerősítésére.
A Milan hivatalos tájékoztatása szerint a csapat július 10-én, hétfőn kezdi meg a felkészülést Milanellóban a 2023/2024-es szezonra. Stefano Pioli ezen a napon fogja levezényelni az első edzést a játékosoknak. A várakozások szerint a válogatottbeli kötelezettségeiket teljesítő játékosok néhány nappal később csatlakoznak a kerethez.
Több év kihagyás után a Milan ismét a tengerentúlra látogat a nyári előszezonban és a „Soccer Champions Tour” elnevezésű rangos felkészülési tornán fog részt venni. A csapat július 20-án utazik az Egyesült Államokba, viszont előtte egy alsóbb osztályú csapattal fog edzőmeccset játszani Milanellóban, ennek a pontos időpontját és az ellenfél kilétét később fogják bejelenteni.
Három rangadó vár a csapatra az USA-ban: a Rossoneri július 23-án a Real Madrid ellen kezd Los Angelesben, majd július 27-én a Juventus ellen lép pályára. A felkészülési torna zárásaként augusztus 1-én a Rossoneri az FC Barcelonával csap össze Las Vegasban.
A többi augusztusi felkészülési mérkőzést a klub később hozza nyilvánosságra.