Angol sajtóinformációk szerint a végső szakaszban járnak a tárgyalások a Milan vezetősége és a Newcastle között Sandro Tonali átigazolása ügyében.
Tonali jelenleg az U21-es Európa-bajnokságon tartózkodik az olasz válogatottal és szerdán érkezett a hír, hogy a Newcastle United ajánlatot tett a játékjogáért. Az előzményekről és az első ajánlatról a korábbi cikkünkben ide kattintva olvashatsz. Megerősített információk szerint a Newcastle megkeresése valós és komoly szándékú.
A The Athletic értesülései szerint a Szarkák emeltek az ajánlatukon és komoly előrelépés történt a transzfer megvalósulása érdekében, ugyanis közel a megegyezés a Milan és a Newcastle vezetősége között Tonali klubváltásáról.
A két klub egy 70 millió euró körüli átigazolási árban állapodhat meg egymással és a tárgyalások a végső szakaszban járnak – tette hozzá a The Athletic.
Eddie Howe, a Newcastle vezetőedzője számára Tonali az első számú célpont a középpálya megerősítése érdekében. Az angol portál a cikkében nem tér ki arra, hogy a 22 éves középpályás hogyan viszonyul a potenciális klubváltáshoz, tekintve, hogy korábban számtalan alkalommal hangsúlyozta, hogy mennyire kötődik a Milanhoz.
Daniele Longo, a Calciomercato újságírója szerint még hiányzik a klubok között a teljes megállapodás és a Milan továbbra is 80 millió eurót akar kapni Sandro játékjogáért.
FRISSÍTVE: A MilanNews szerint a Newcastle új ajánlata Tonali játékjogáért 70 millió euró + 5 millió euró bónusz. A klubnak Giorgio Furlani vezérigazgató személyében hamarosan választ kell adni az angol együttesnek, egyértelműen figyelembe véve a játékos akaratát. A Szarkák kétszeres fizetést kínálnak Tonalinak ahhoz képest, mint amennyit jelenleg keres Milánóban.
Általános megállapodás van a Newcastle és Tonali között a fizetésről – írja a MilanNews.
Dan Ashworth, a Newcastle sportigazgatója Milánóban tartózkodik, hogy lezárja a Tonali-transzfert. Közel a megállapodás és úgy tűnik, hogy a végső döntés a játékos kezében van – közölte Luca Bianchin, a La Gazzetta dello Sport sportújságírója.
17 hozzászólás
Neee. Ő, Mike, Theo, és Leao akit semmi pénzért, a többit is csak megfelelő ajánlat esetén.
Ha ez így lesz, mindent értek Maldinivel kapcsolatban is. Zsolti fórumtársunk pedig csettinthet egyet, hiszen végre sikerül eladnunk is.
Irigylem ezeket az angol menedzsereket. Némelyik az arab és egyéb tulajok nélkül a Baktalórántháza kispadjára sem lenne érdemes, de így vigan ráböknek valakire, hogy ő kell.
Alapvetően én is azt vallom, hogy a Maignan, Theo, Tonali, Leao négyesre kellene építeni, mást nem siratnék.
Amennyiben itt van beleszólása Sandronak, akkor kíváncsi leszek, hiszen rajta látszik, hogy mennyire kötődik a Milanhoz.
Szerintem ő marhára nem vágyik külföldre, ő a családja (szülei) közelsége nélkül nem bírja.
Na itt van amit sokat akartak. Pénzért eladni valami játékost és majd hozni egy ingyen játékost helyette. Csak épen nem Tomori Ndickaról van szó de majdnem. Ezt hiányolták sokan Maldiniektól és lehet ezt várta tőlük a vezetőség is…..most lehet bekövetkezik azt amit sokan akartak…. Kiváncsi vagyok kiket fognak hozni helyettük. Szomorú vagyok hogy Tonali menni fog és szintén kiváncsi vagyok miért döntött így….pedig amikor sírva nézte Ibra búcsúját reméltem hogy az jár a fejébe hogy azt akarja hogy egyszer őt is így búcsúztassák a Milanban….
Ha véletlen Tonali nemet mond akkor eladják a többi alap emberünket vagy lehet így is úgy is eladnak mindenkit,tököm kivan ember ,minden évben azon kell izgulni ,hogy ne adják el a legjobb játékosainkat,miközben egy ilyen angol retekklubb több száz millióra igazol évente.
Bár még nem ment el Tonali és nem is biztos hogy megy, de én biztos vagyok abban, hogy ott az első éve olyan lesz, mint a Milanban. Gyenge.
Ő nem érzi jól magát idegen közegben.
Aztán a 80 milliós vételár miatt ki is kezdik.
Ezután majd elpasszolják a Fulhamnek 50 millióért, mert annyit egy olasz klub sem fog adni érte.
Minden összetörhet egy hónap alatt,szomorú.
Nagyon nagyon sajnálná ha eladnák. Egyrészt a csapat alappillére, 22 éves, olasz válogatott, ráadásul Milanos szíve van.. Ha pénzt akarnak játékoseladásból, passzolnák el Tomorit, Kalulut vagy Thiaw-t, esetleg Bennacert.
És igen, Maldini valószínűleg építeni akart és nem rombolni.. mert az alappillér játékosokból eladni az rombolás.
Én már nem tudom itt mit higgyek el
DiMarzio szerint nincs semmilyen megállapodás. Beszéltek az ügynökével és meghallgatják az ajánlatok és felmérik lehetőségeiket. Pioli szerint nem kaptak semmilyen ajánlatot.
Egy másik oldal
Már egyes források szerint Tonali áldását adta annak hogy a Newcastle csapatához szerződjön így már csak a Milannak és a Szarkáknak kell megegyezniük a vételárban. A Newcastle legújabb ajánlata 70 millió euró de a Milan továbbra is legalább 80-at kér Sandroért.
Ha ez igaz, akkor számomra Tonali is egy hatalmas 🐀. Lehet itt Maldinizni, de élő szerződése van. És már én azoknak a játékosoknak sem hiszek akik maradni akarnak. Kessie is maradni akart, és mi lett a vége? Na ugye.
Itt mindene megvan ahhoz, hogy az új Gattuso/Marchisio lehessen. Saját hazájában játszhat. Jól beilleszkedett. Megy neki a játék? Ha van esze nem megy el oda ahol vagy beválik vagy nem.
Mindenesetre ha távozik, akkor Savic, Frattesi, Jorginho féle neveket szeretnék hallani a pótlására, nem nb2 es futballistákat.
Nem akarom idekeverni a Maldini témát nagyon, csak egy kicsit: most akkor milyen megvilágításban is értékelhetjük a távozását?…
Gondolom azt, hogy Maldini egy szakmai építkezés mellett állt ki, míg a tulaj egy gazdasági megtérülés elvet képviselt. Végeredmény: Maldini out. Pár hét múlva hír, hogy a 4 muskétás közül már visznek is egyet, ráadásul egy olyan karaktert, aki ízig-vérig Milanista, fiatal, ő az új Pirlo, 2027-ig ide szól a szerződése, egy BL esélyes csapatt egyik alapköve – de azért jó pénzért eladjuk. Grat. Akkor inkább nyiltan kommunikáják le, hogy gazdasági célok a prioritás, akkor más súllyal nézem majd a Coppa meccseket, a BL csoportkörre meg majd ajándékként tekintek.
Ha nem akar menni, akkor tök mindegy, hogy mennyit ajánlanak. Ha meg menni akar, akkor meg legalább kapjunk érte jó pénzt és ne játssza el azt, amit d, kessie vagy a török. Akik annak ellenére se akartak maradni, hogy Maldini tárgyalt velük..
Az a baj, hogy PL klubok által ajánlott fizukkal nem tudunk versenyezni, aztán bármennyire is oda meg vissza van egy játékos a Milanért, azért egy nettó 7 millió eurós fizu könnyen megszédíti az embert. Főleg egy Tonali korú játékost.
Én csak azt remélem, hogy megfelelő helyettest találunk, ha a távozás mellett dönt.
A fenntarthatóság, a fenntarthatóság. Mindenki csődbe megy, mi nem. Éljen amerika!
Építkezünk, építkezünk…
Adjuk oda nekik CDK-t ennyi pénzért. Meg adjuk hozzá nekik Origit is.
Elvileg az ő árából hoznák SMS-t és Frattesit. Csak azt nem tudom, mi van azzal a 30-50(?) millával, amit amúgy adna a RedBird.
Nyilván, azt értem, hogy várni kell az ingyenes játékosok véglegesítésére. Ha Kamada és Thuram meglenne, akkor már csak jobb szélső és középpályás kellene, és akkor már lehetne sakkozni a pénzösszegekkel, hogy ki mennyiért lehet hozható, és kire kell ténylegesen költeni. Ez tiszta sor. Namost. Ha SMS és Chukwueze jönne, az kb. 70M összesen. Ha Pulisic jönne Chuki helyett, az talán olcsóbb, mert az ő szerződése egy év múlva lejár, és a Chelsea eladási kényszerben van. És ha a RedBird pénzéhez hozzáadjuk Messias és társai árát, akkor ahhoz nem muszáj eladni a csapat arcát. Magyarul most arra várunk, hogy Thuram mit mond, mert ettől függ minden más.
Ez nagyon emlékeztet arra, ami egy éve zajlott. Kérdés, hogy Tonali eladása árán akarjuk-e mindezt. Úgy tűnik, hogy az amcsik szarnak minden tradícióra, érzelemre stb., ők tisztán piaci alapon kezelik az igazolásokat. Ami lehet jó, mert a korábbi belterjes viszonyok megszűnnek, de lehet rossz is, mert semmi sem szent, és semmi sem számít. Szeptemberre kiderül, mit kapunk.
És Tonali szegény most mit mondjon… Elment U21 vb-re, erre félig eladják. Magától tutira nem menne el, de az utóbbi hetek után ha azt látja, hogy Furlaniék nem küldik el a fenébe a szarkákat, hanem elkezdenek alkudozni, akkor azt látja, hogy ő árucikk. Kíváncsi leszek az ő szavára. És így fókuszáljon a játékra a pályán.
Szerintem kár lenne, ha elmenne.
El lesz adva, ennyire nem zörögne a haraszt ha nem lenne igaz.
Nagyon sajnálom, pont azért mert Milan szíve van, elég megnézni Ibra búcsúztatóját ő sírt a legjobban.
Nem alibizett sose.
Eladjuk 80-ért, veszünk helyette egy Frattesit 40-ért hát nem tudom…
Telerakhatjuk a csapatot zsoldosokkal, de nem sok jóra fog vezetni.