A Premier League-ben szereplő Newcastle United komolyan gondolja Sandro Tonali szerződtetését és körvonalazódik a Milan igénye illetve a játékos álláspontja is.
Mint arról beszámoltunk, a Newcastle ajánlatot tett a Rossoneri vezetőségének Tonali játékjogáért. Emellett az angol együttes a jelenlegi fizetésének a dupláját kínálja az olasz játékosnak, akit 2027. június 30-ig köt szerződés a Milanhoz. Az elmúlt órákban keringő hírek beigazolódtak és a Newcastle rástartolt Tonali megszerzésére.
Daniele Longo, a Calciomercato újságírója közölte, hogy a Milan vezetősége visszautasította a Newcastle első ajánlatát. A Szarkák bónuszokkal együtt 55 – 60 millió eurót kínáltak Tonaliért, de nemleges választ kaptak.
Ez egy jelentős ajánlat, ugyanakkor első körben az összeg nem győzte meg Giorgio Furlanit és Geoffrey Moncadát. Valószínűsíthető, hogy az angolok hamarosan emelni fognak az ajánlaton. A Calciomercato szerint a Milan klubvezetése nem határolódott el teljesen a transzfer lehetőségétől és legalább 80 millió eurót kér a 22 éves középpályásért.
A jelenlegi helyzet szerint Tonali nem nyitott arra, hogy csatlakozzon a Newcastle-hez és a Premier League-ben játsszon – írja a Calciomercato. Az olasz középpályás boldog a Milanban és továbbra is az az álláspontja, hogy maradjon a klubnál. A Newcastle évi nettó 6,5 millió eurós fizetést ajánlott neki, ami bónuszokkal együtt eléri a 7,5 millió eurót. Tonali jelenleg 3-3,5 millió euró körüli összeget tesz zsebre Milánóban.
A MilanNews tájékoztatása szerint ma a déli órákban csúcstalálkozó volt Giorgio Furlani vezérigazgató, Geoffrey Moncada scout és Giuseppe Riso, Tonali ügynöke között egy Milánó központjában lévő étteremben.
Tonali 2020 nyarán egy évre kölcsönben érkezett a Brescia együttesétől és az első szezonja után a klub végleg megvásárolta, összesen 19,5 millió euróba került. A játékos 2021-ben lemondott a fizetésének egy részéről annak érdekében, hogy maradjon a Milan játékosa és azóta meghatározó játékossá nőtte ki magát a középpályán.
KÖZEL A MEGEGYEZÉS A MILAN ÉS A NEWCASTLE KÖZÖTT TONALIRÓL
17 hozzászólás
80 milláért el kell adni..Senki nem ér ennyit,de ha ezek a hülyék ennyit kínálnának érte,akkor el kell engedni.
Forza AcM
Azt elárulod nekem mit csinálnál ha eladod a kezdő kp-kat de minden hasonló kezdő szintű kp-s 80 M-ba kerül majd?
1. Ugyan úgy elköltöd a 80 M-t egy másikra és vagy be tud illeszkedni vagy nem?
2. Vagy veszel mondjuk a feléből a fiatalabb tehetséget aki vagy beválik vagy nem évek múlva? Addig meg évekig nincs kezdő szintű kp-unk és nem tudjuk magunkat kvalifikálni a BL-be. A másik felét meg zsebbe teszed és örülsz a profitnak miközben mások BL meccsét nézed szombatonként.?!
3. Elköltöd a 80 M-t mind és veszel belőle 2-3 fiatal tehetséget akik közül 1 vagy 2 jó játékos lesz 2-3 év múlva de addig meg nincs kezdő szintű kp-unk és valószínű nem tudjuk kvalifikálni magunkat a BL-be?!
Ööööööööö például nézd meg a Nápolyt….ott is be voltak tojva,hogy elmentek a „favoritok”…
Akiért ennyit kínálnak el kell adni. Tonalihoz hasonló kvalitású játékossal pedig tele van a piac!
Ha meg azt vesszük alapul,hogy sok-sok év tingli-tanglija után vannak játékosaink,akikért így megmozdul a piac,az azt jelenti,hogy valami jól működik..Legyen minden évben ilyen,azt kívánom,mert akkor nem Antonínik,Kuckák,meg hasonló kaliberű macska jancsik rohangálnak a SanSiró gyöpén..
Azért Kucka nekem nagyon tetszett, simán beférne még most is
Én egyszerűen nem is tárgyalnék az ügyről,nem eladó és kész!Viszont nemrég pont azt írtam sajnos hogy attól félek hogy olyan távozója is lesz a csapatnak akire nem is gondolnánk.Félek hogy a vezetőség csak a pénzt fogja nézni és eladják.Remélem hogy nem.Rajta azt érzem hogy milan szíve van,hatalmas hiba lenne eladni.
A 80M meg kb 25-30 ból valami helyettes,50M körül meg cardinale zsebre vágja.
Félő, hogy a pénzügyi szemlélet fog előtérbe kerülni az ilyen megkereséseknél, mert pont ez az amit az amcsik akarnak, olcsón venni, drágán eladni.
Persze ha Tonali nem akar menni, akkor nem igazán tudnak mit csinálni.
Négy játékos van a 30 fős keretben, akit semmi pénzért nem lenne szabad eladni, Maignan, Theo, Tonali és Leao. Ők már most klasszis futballisták a posztjukon.
Nagyon remélem, hogy Tonali maradni fog. Biztos van még számos hozzá hasonló képességű középpályás a világon, viszont a mentalitása, a hozzáállása, az emberi oldala, a Milan iránti szeretete alapján pótolhatatlan.
Én is őket mondanám. A többit is csak megfelelő ajánlat esetén.
Rendkívül fiatal, ugyanakkor tapasztalt, EU kvótás olasz, nem sérülékeny, nagy munkabírású és végtelenül lojális.
Azt kellene megérteni addig amíg nincs meg a minőségi komplett kezdő csapatunk addig ebből a keretből nem lehetne eladni senkit minőségromlás nélkül.
Már Kessie eladását is rendesen megéreztük.
Eladását… Távozását…
Én meg remélem eladja a csapatot, hanem lehet várni megint 10 évet, hogy valami legyen…
Az hogy egyáltalán szóba állunk egy olyan fiatal lojális kulcs játékos esetén mint Tonali egy üzenet. Csak sajnos nagyon rossz, szerintem.
pont ezaz hogy még nem álltak szóba… azért az ügynökét keresik mert ő válogatott mecsen van, az meg hogy kinálnak neki 8M fizetés olyan mértékű ugrás amit a klub jelzett a játékos felé, ha ő maradni szeretne akkor a 80-ra is nemet mondanak!
Azért csak akad, aki értelmezi is a leírtakat, nem csak olvassa. 👏
Pl: ha te hiába imádod a munkahelyed, és terveznek is veled hosszútávon, de kapsz egy anyagilag jóval kedvezőbb ajánlatot, nyilván jogod van tudomást szerezni róla, max nemet mondasz… A Milan is csak abban az esetben hajlandó tárgyaló asztalhoz ülni a szarkákkal, hogyha Tonali is szeretne elmenni. Magától nem gondolnám, hogy pont a közönség kedvenc Sandrot dobná piacra a vezetőség. És korábban is lenyilatkozták, hogy 4 érinthetetlen (maximum csillagászati összegért
mozdítható) játékos van a keretben: Maignan, Theo, Tonali és Leao.
Kedvenc játékosom, egy lojális, vérbeli Milan szívű játékos, fiatal, olasz, az egyetlen olasz válogatott kerettag tőlünk aki esélyes a kezdőben lenni. Na nehogy már eladjuk. Nincs az a pénz. Alig van olasz játékosunk pedig mindig több volt nálunk mint ah interben pedig az inter már csak a neve miatt is inkább volt nemzetközi. De ott most a fele olasz. Na nehogy már egy Tonali elmenjen az már súlyos hibákat mutatna…de Maldini mint klubikon menesztése után nem is tudom mit gondoljak. Rohadtul csalódnék a vezetésben az biztos. Tonali képességű és ilyen szívű játékosunk nem lesz még egy egyhamar. Ő, Maignan, Leao és Theo számomra érinthetetlen lenne.