Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője központi szerepet szán Marcus Thuramnak, amennyiben elfogadja a klub ajánlatát és csatlakozik a Rossonerihez.
Thuram a Milan első számú célpontja a csatárposzt megerősítésére a nyári átigazolási időszakban. A 25 éves játékos júliustól szabadon igazolhatóvá válik, ugyanis lejár a szerződése a Borussia Mönchengladbach együttesével és úgy döntött, hogy távozik. Thuram összesen 134 tétmeccsen játszott a német klubban és 44 gólt szerzett illetve 29 gólpasszt osztott ki.
A La Gazzetta dello Sport mai száma szerint a Milan vezetősége szezononként nettó 5 – 5,5 millió eurós fizetést ajánlott Thuramnak. Kiélezett verseny zajlik a francia csatár aláírásáért a Paris Saint-Germainnel.
Giorgio Furlani, a klub vezérigazgatója az ajánlattal hajlandó volt átlépni az elmúlt években alkalmazott maximális fizetési paramétereket, így Thuram a Milan egyik legjobban fizetett játékosává válhat, ha elfogadja az ajánlatot. Stefano Pioli személyesen hívta fel a francia válogatott csatárt, hogy meggyőzze a Milanba igazolásról.
Pioli központi szerepet szán Thuramnak a Milanban, ahol jelentősen több játéklehetőség garantált számára, mint a PSG színeiben. Ugyanakkor nem meglepő módon a párizsi együttes valamivel magasabb fizetést kínál a játékosnak.
Thuram még nem hozta meg a végső döntést, hogy a Milanban vagy a Paris Saint-Germainben kívánja folytatni a pályafutását. A Rossoneri vezetői kellően optimisták és bizakodnak, hogy sikerül nyélbe ütni a transzfert és Thuram a Milant választja.
22 hozzászólás
Ha erre sem bólint rá, akkor menjen ahova akar, hiába jelentene segítséget…
Váó. Annyira lehet, hogy mégsem zsugoriak az amcsik, mint amennyire az első Mercatójuk előtt(!) mondták róluk? 😀
Egy gólerős csatár tényleg kell, Thuram elérhető, ingyen meg belefér ez az 5 misis fizu is. Jó fogás lenne, pont az a szint, ami Giroud mellé kell, és a francia akkor végre lehet rotációs ember így lassan a 40 felé haladva. 🙂
Hűen tükrözi a mai foci komoly problémáit a fenti.
25 éves kész játékosról beszélünk. Az eddigi klubjai: Borussia Mönchengladbach, Guingamp, Sochaux, Sochaux II. Lehet, hogy Thuramnak hívják, de ez mégiscsak a Bundesliga és mégiscsak a Mönchengladbach. Jók a számai ez tény, de komoly csapatban és Európa szinten még nem bizonyított. És nekünk fel kell tenni 5 milliós fizetést, hogy egyáltalán labdába rúgjunk a rohadt PSG mellett. Úgy, hogy benne van az hogy simán megbukik nálunk, mindezt évi 5 milliós fizuért. Hála a jelenlegi csóró klubvezetésnek ez így több mint rizikós igazolás, a PSG-nek simán belefér évi 5 millió kuka, nekünk nem biztos.
Dio nagyon jól beszél. Egyetértek vele maximálisan. A másik dolog meg az hogy most hogy hogy túl lehet lépni a fizetési plafont? Maldininak miért nem lehetet? Majd aztán fogják itt verni a mellüket hogy sokkal jobb munkát végez az új brigád mint a régi, de a régi brigádnak nem lehetet… és lehet ezért is voltak ingyen elmenetelek mert nem adhattak meg akármennyit….gondolom Furlaninak majd ezt is lehetlesz és majd fogják mondani gondolom ezt is hogy nem mennek el ingyen a játékosok. Ez kicsit azért nem FairPlay Maldinival szemben….mert nem ugyan azok a lehetőségei voltak….
Hát nem érted, elmondták az okosak, hogy nem lehet átlépni a határokat, mert adósságok vannak, meg lehet nézni a hivatalos adatokat. Legalábbis ezzel próbáltak „érvelni” itt páran.
Na mindegy ez van, ha beválik és hasonló teljesítményt nyújt mint a kevesebbet kereső Leao, akkor már megérte.
Így ássák el 4 év munkáját, eddig célirányosan haladtunk a fizetésekkel, még a legjobb játékosaink is max 5M€-t keresnek, erre jön egy középkategóriás valószínűleg Giroud cseréjének szánt játékos, aki egyből 5M€ fölött fog keresni.
Mr Moneball kiküldte elemzésre az USA-ba a statisztikáit és az jött vissza, hogy „sz@runk rá,ingyen van ő az első számú célpontunk.”
Érdekes, hogy az összes szabadúszóra rápörögtünk, az igazgató fölhivatott Piolival mindenkit, akinek lejárt a szerződése nyáron.
Kolo Muanit is fölhívhatták volna csak sajnos ő fizetős játékos, pedig szerintem benne igazán nagy potenciál van.
Mivan??
Célirányosan haladtunk? Itt mikor érti már meg mindenki hogy az nem megoldás, hogy 4M a plafon. Szerintem az a 4 év munkája az amerikaiak szemszögéből is szépen visszaesésnek látszott, ahogy sok itteni és Facebook kommentelő szemszögéből is, már valamennyire nálam is. Donnarumma, Calhanoglu, Kessié elengedése óriási hiba volt, na az meg pláne, hogy csak az olasz lett pótolva. Értem én, hogy sokan azt mondják, hogy a török nélkül lettünk bajnokok, ami igaz, de a török szerintem attól még sokat tudott volna segíteni a csapaton, viszont Kessié nem pótlása az nagyon meglátszik. A 2021 és mercaton a Milan kicsit több mint 100M t költött el, és érkezett Hakan helyére valaki? Nem, hanem hagytuk Brahimot bohóckodni 2 évig. Térjünk át 2022 re. Lehetőségünk lett volna leszerződtetni Dybalat(Cardinale elvileg vele akart bemutatkozni a szurkolóknak) , hogy akkor most már pótoljuk a törököt,de nem, mert Maldiniék ezt a CDK gyereket erőltették, kemény 35M ért, aztán nézzük meg a végeredményt. Az argentin hozta a jó formáját, a belga meg egy flop, aki nem is illik a rendszerünkbe. Moncada tavaly beajánlotta Enzo Fernandezt, és Randal Kolo Muanit, akik ketten kerültek volna 15M be, addig Maldiniék a Sanches, Origi duót hozták volna, előbbiből a végén Vranckx lett, aztán még előbbi 2 világklasszis szintrn játszik a a szezonban, addig utóbbi 2 vel szintén szépen befürödtünk, tehát én ezt annyira nagyon hibátlan munkának nem nevezném, meg pl most is Loftus Cheekre mentek volna rá (a Chelsea 6-7 számú középpályására) aki helyett még mindig több millió (jobb) lehetőség lenne.
Meg milyen középkategóriás valószínűleg Giroud cseréjének szánt játékos? Én értem, hogy sokan nem látták játszani, de akkor hülyeségeket ne beszéljünk már? 1 jobbat mondj nála, akit meg is tudnánk szerezni. Na ugye. Meg amúgy pont, hogy Giroud fog padra szorulni ha ő jön. Igaz mint Dio is írta van esély rá, hogy belebukik, de be kell vállnalni a kockázatot, ha nem tudsz jobbat, a munkáltató sem mindig tudja előre hogy az illető jó vagy rossz munkát végez, de ha nincs más, akkor neki is be kell vállalnia a fizetését, annak ellenére, hogy nem tudja hogy az illető jól csinálja e a munkáját vagy pedig katasztrofálisan.
Kösz a hsz-t, így nem kellett optatnom a billentyűzetet, valami hasonlót akartam írni. 😀
Eddig a hírek, pletykák alapján jobban tetszik ez a post-Maldini korszak, mint az elmúl 2 évünk igazolásai.
Ja amúgy szóljál csak nyugodtan, ha valamiről írjak helyetted is. Lansky szövegeinél is tudnák hosszabban írni, ha lenne kedvem 😀
Az eddigi nevek nekem is sokkal jobban tetszenek, de egyszer várjuk ki a végét. Reméljük a legjobbakat 😀
Kezdelek megkedvelni 😉😆
Most komolyan úgy csináltok mintha csak a Milanból és csak Maldini alatt ment el ingyen játékos….Donnaruma pótolva volt és lehet az értéke amiért el lett volna adva már vissza jött Maignan olcsóbb fizuján meg azon hogy nem kellett a sok pénzt oda adni Minonak az aláírásért. Calhanoglu nekem sem hiányzik és őt sem tudtuk volna hű de mennyi sokért eladni és már a német bajnokságban is megmutatta mennyire gerinctelen és tilalma is volt emiatt. Kessie meg azért mindenkit meglepett a kijelentései után (hogy ha kell élete végéig itt fog játszani…és sok hasonló) hogy nem hosszabított… Tehát azért ennyire nem ítélném el ezért Maldinit…és hogy CDK bukta volt? Másnak nem volt ilyen? Hazard mennyiért is ment a Realba? Ő nem volt bukta? A bukta benne van a pakliban…. Nem mondom hogy Maldini a legügyesebb a világon de azért….a jó munkát mint például Maignan, Theo, Tonali, Tomori….nem emlegeti senki…az volt a baj hogy Maldininek kis pénzből kellett csodát csinálni miközben Furlani többet engedhet meg magának…ami viszont nekünk csak jó….
Nem csinálunk úgy, de a hülye is tudja, hogy ő is benne van. Donnarummat jól pótolták, az oké, arra egy szava nem lehet senkinek. Én értem hogy hakant nem szeretik sokan (én sem egyébként), de attól még aki elmegy (pláne ha alapember volt) pótolni kell. Mint mondtam 2021 ben kicsit több mint 100M t költöttünk, és Hakan helyére senki nem jött, mert hát ugye Diaz megoldja, ja persze. Ha a törökért nemis, Kessiéért volt érdeklődő, és még annak ellenére is el tudtuk volna adni 40M ért, hogy lejáróban volt a kontaktusa, de addig 💩akodtunk amíg átvert minket. Tavaly nyáron lett volna lehetőség Dybalat és Kolo Muanit ingyen, tehát lett volna egy irányítónk, aki már 1 évtizede ebben a ligában játszik, meg egy gólerős csatárunk a jövőre nézve, úgy hogy semmit nem fizettünk érte, ott volt Enzo 15M ért, így már úgy ahogy Kessié is meglett volna, aztán a maradék még lehetett volna egy jobbszélsőre. De ehelyett elhoztuk a Belga Triót, és szépen befürödtünk, ja és Kessié sem lett pótolva, hisz Pobega majd megoldja, hogyne. Említetted, hogy Hazard is elbukott, csak az a nem mind1 ha egy klub minden évbe Eurószázmilliókért igazol játékost, mint amelyik még 50 nél kevesebbel.
Még amúgy az általad említett Maignan, Theo, Tonali, Tomori 4 est is mind Moncada ajánlotta nekik, akiket így értelemszerűen Maldini megfogadott, és elhozta őket, akik mind a mai napig alapemberek, illetve Leao kártérítési ügyét is ő és Furlani intézte el. Aztán még lehet pont ezért akar Moncadanak nagyobb teret adni, de majd meglátjuk.
Moncada ugyanúgy benne volt az igazolásainkban eddig is.CDKüzletben is!Enzo pedig szerintem nem 15ért ment a Benficába😉.
Pioli meg fülig szerelmes volt Diazba😀 .Szóval az hogy ő majd megoldja abban ő is benne volt nyakig.A hakan nevű féreg meg el se ment volna ha a vezérkar megadja neki a kívánt fizut.Szóval pótolni sem kellet volna.
Hát úgy benne volt, hogy beajánlott xy t, de CDK kifejezetten Maldini kérésére jött, amit mondtak a tv be is(nem tudom melyik meccsnél, meg asszem Romano is így írta,meg vmelyik cikkbe is így volt. Enzo tényleg 15 ért (bár pontosan nrm tudom de max 20M volt), ment a Benficába, csak úgy hogy még valami 25% jövöbeli eladás volt a szerzödésében. Azis igaz, hogy Pioli belé volt szerelmes, de ha nincs más akkor kibe? Ezért is kellett volna Hakant vagy megtartani, vagy hozni valakit helyette, mert még a hülye is tudja, hogy ő nem oldja meg, max cserének lett volna jó szerintem
Így utólag azért könnyű mondani hogy jöhetett volna ez meg az….ha tudnánk előre hogy ki fog és ki nem fog beválni akkor máshogy nézne ki…..mert Dybala….jött már egy Higuain is a Juvebol aki mindenhol bevált és nálunk nem… CDK-val meg meg akarták oldani hosszú évekre azt a posztot de nem sikerült…. És hogy Diaz lett ott Hakan helyett? Szerinted Hakan ott jobb volt? Szerintem nem. Hakan is rengeteg meccsen szürke volt….Diaz legalább jobban hajtott és akart….mind néző szög kérdése….és igen Kessie nem lett igazán pótolva de sokan fölöslegesnek is tartották hogy arra a posztra igazoljanak mert sokaknak Pobega tetszet. Ha viszont Pobegat oda adtuk volna valakinek potya pénzért akkor meg azért ment volna a hiszti hogy ott volt ingyen nekünk Pobega mi meg másért mentünk….mindenki máshogy látja. Vranx-ban volt elég potenciál de hát nem sokat használta Pioli és Kessie sem lett alap ember a Barcaba…és igen érdeklődtek Kessie iránt, például a Tottenham de ha jól tudom Kessie nem akart menni.
Na egy kicsit utána olvastam és ht kb így is emlékeztem.Egyáltalán nem Maldiniéken ment el pl az Enzo F.üzlet.18Milla volt a kivásárlási ára amit közölt is a River hogy nem enged.Enzo ránk várt csak ht a klub eladás körüli huzavona miat(ill. hogy nem volt 18M) a Benfica kifizette a pénzt és kb ennyi.Ott volt a lehetőség (Maldini se volt ellene) és addigra tudtuk hogy R.Sanchez se érkezik. Egyszerüen nem volt aki kifizesse az árát.Cardinale sunnyogot egész nyáron.Azon a 30millán is ment a huzavona 1hónapig hogy egyáltalán lesz e.És akkor is voltak olyan hirek hogy az még az eliott búcsu ajándéka az a pénz is.Bár ezt nem tudom pontosan hogy volt.Szóval nem Maldinin ment el bármikor is egy egy ilyen üzlet.
Ezt igazából egyáltalán nem Maldiniék ellen írtam, sőt klublegendaként minden tisztelem az övé, de sokak úgy tekintenek az amerikaira, mint aki azt sem tudja mit csinál, és kb amiket leírtam azok mind lehetnek okok a menesztésére. De abban is van igazság amit te mondasz.
CDK rossz volt, de például Thiaw jó igazolás. Tonali-ban sem bíztak az első éve után, de Maldini hitt benne. Moncada hasznos láncszem, de nem a tehetségek felismerése a fő baj, hanem a szerződtetésük.
Most a következetességet dobták ki az ablakon, ami évek óta megkötötte Maldini kezét. Nem nehéz elképzelni, hogy jobb játékosokat is ajánlott Moncada, de magas volt a fizetési igényük.
A vezetőség most nem vallhat kudarcot, ezért egyértelmű, hogy még a saját határaikat is átlépve próbálnak sikert elérni.
Nem a személy kirúgása a fő baj, hanem az okok. A vezetőség nem akar erősíteni a csapaton, ezért önszántából is távozott volna Maldini. Arról meg külön lehetne írni, hogy a hírekben megjelent indokok miért állnak gyenge lábakon.
Nehezen tudom elképzelni, hogy beválik amit kifőztek maguknak, de azért elég jó alapot rakott össze Maldini, ezért még akár sikerülhet is nekik. Megtalálta a megfelelő játékosokat, akik nem a nagy fizetéseket választották. A védelmet nem nagyon kell erősíteni és jövőre el is adhatnak onnan egy játékost akár 50 millió körüli összegért, amiért majd megint az új sportigazgatót fogják éltetni páran.
Hát nagyon kíváncsi leszek erre a csoda gyerekre….
Ő nem csodagyerek, egy jó korban lévő, jó számokat hozó kész játékos, a posztján a legkeresettebbek közt egész Európában.
Mellesleg remek balszélső, szóval lehet vele rotálni Leao-t.
Azért ezek után szerintem el is lehet felejteni a hosszabításoknál is a 4-5Millákat.Mike Leao Tonali,Theo,mind százszor többet rakot le a Milan asztalára mint a francia srác.És félre ne értse senki,én nem tőle sajnálom ezt a fizut( ami sokfelé alap).Viszont igy nem korrekt a többiekel szemben.Az is benne vagy hogy 2 év és 100M az ára,de a bukta is bő en benne van a pakliban.Viszomt az is érdekes Maldini egy nyamvadt hosszabításnál nem kapta meg a fizura a keretet Furlani meg kb az első igazolásánál felrúghatja az eddigieket.Nyilván egyébként esélytelen lenne a leigazolása 3-3,5M.Viszont igy Maldini már rég elhozta volna,csörgöt volna a faternak és kész is😀