A várakozások szerint Mattia Caldara és Daniel Maldini is visszatér a Milanhoz a Speziánál töltött kölcsönidőszak után.
A Spezia tavaly nyáron vette kölcsön egy szezonra Caldarát és Maldinit a Milan együttesétől. Az olasz védő már évek óta nem szerepel a klub terveiben és az Atalanta illetve a Venezia után a Speziában próbált szerencsét, míg a saját nevelésű játékos a tapasztalatszerzés és a több játéklehetőség reményében intett búcsút a Milannak.
A Cittá della Spezia jelentése szerint Caldara és Maldini is visszatér a Milanhoz, ugyanis júniusban lejár a tavaly nyáron kötött egy évre szóló kölcsönszerződés. A megegyezés értelmében Caldarára opciója van a Speziának, azonban a klub nem tart rá igényt.
Az olasz élvonalból kiesett Spezia úgy döntött, hogy nem aktiválja Caldara vásárlási opcióját. A 29 esztendős középhátvéd összesen 22 tétmeccsen játszott az idei szezonban és több mint 1300 játékpercet töltött a pályán, ám az utolsó két hónapban csak elvétve kapott lehetőséget. Ezzel szemben Maldini kevesebb mint 650 játékpercet játszott és 20 meccsen 2 alkalommal volt eredményes: ősszel a Milan, míg tavasszal az Inter kapuját vette be. A Spezia szerette volna a csapatban tudni Danielt a következő szezonban is, ám a Serie B-be történő kieséssel ez nagyon nehézkessé vált.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Milan klubvezetése a nyáron szeretne minimális pénzt kapni Caldara játékjogáért és végleg megválni tőle, ezért átadólistán szerepel egy évvel a szerződésének lejárta előtt.
4 hozzászólás
A „kis” Maldiniben látok akaratot és fantáziát, cserének nem rossz. Jobbnak érzem mint CDK.
Lehet hogy így érzed, de az összes létező statisztika ennek az ellenkezőjét mutatja. Lehet hogy CdK-nak gyenge szezonja volt, de még így is 7x annyit ér a transfermarkt szerint mint a kis Maldini.
Én is szeretném, hogy legyen egy újabb bajnok Maldini, de erre szinte semmi esély.
Caldara is mekkora biznisz volt… (37M pfff) Még a Speziának sem kell. Kiváncsi leszek el tudjuk-e boltolni 1-2 millióért, vagy a nyakunkon marad egy évig.
A kis Maldinival szemben is vannak fenntartásaim, ha még egy Speziában sem tudta magát a kezdőbe verekedni. Egy mentsége van, még 21 éves és fejlődhet, de azért lassan mutatnia kellene valamit. Én örülnék neki, ha meghatározó tagja lenne a Milannak, de nem igazán látom benne ezt.
Az szerintem sokat elmond mind a kettőről hogy a Speziaban sem voltak stabil kezdők. Ha jók lennének akkor beverekedték volna magukat és sajnos nem lehet valaki Milan szint ha egy Spezia szintet sem tudnak hozni még akkor is ha csak 21 éves. Tehát szerintem nem lesz ő meghatározó játékos már sosem. És ha a kis Maldininek mennie kellesz megint kölcsönbe akkor csak oda ahol biztosítanak neki állandó játéklehetőséget mert ha nem akkor nincs értelme menni máshova…lehet pont ezért is állt meg a fejlődése mert évekig csak cserepadon ült. Inkább küldték volna valami más bajnokságba miután fel került a primavera csapatából…