Andrea Pirlo, a Milan korábbi világbajnok játékosa ma ünnepli a 44. születésnapját.
Pirlo 1979. május 19-én született Flero városában, Olaszországban. A Brescia utánpótlásában kezdte a pályafutását, végigjárta a ranglétrát és az 1994/95-ös szezonban be is mutatkozott a felnőtt csapatban egy Reggina elleni 2-0-ra elveszített meccsen, mindössze 16 évesen és 2 naposan. Abban az évben a Brescia kiesett az első osztályból a Serie B-be, majd a következő szezonban nem jutott neki játéklehetőség a csapatban, a Brescia pedig majdnem még egy osztállyal lejjebb süllyedt. Végül 17 évesen Pirlo beverekedte magát a kezdőcsapatba és az 1996/97-es szezonban már 17 meccsen 2 gólt szerzett, így a csapata megnyerte a Serie B küzdelmeit és feljutott a Serie A-ba.
A következő szezonban kirobbanthatatlan volt, 29 meccsen 4 gólt lőtt és akkoriban felfigyelt rá az Inter, amely 1998 nyarán 2 millió euróért szerződtette a Bresciától, ám mégsem sikerült neki a nagy áttörés Milánó kék-fekete felében. Bár eleinte még játszott, de a klubnál edzőváltások történtek és kikerült a kezdőcsapatból.
Egy évre a Regginához került kölcsönbe, majd a jól sikerült szezon után visszarendelték, de csak négy meccset kapott az őszi szezonban, így 2001 januárjában visszakerült nevelőklubjához a Bresciához – szintén kölcsönben. Fél évvel később bejelentkezett érte a Milan és körülbelül 17 millió euróért szerződtette. Az első hónapokban Fatih Terim volt az edző, aki nem igazán találta az összhangot a csapattal és az eredmények sem jöttek. Aztán edzőváltás volt és érkezett Pirlo életében talán a legfontosabb edző, Carlo Ancelotti. Az olasz szakember egy teljesen új szerepkört talált ki Andreának, aki hátravont irányító lett és ezáltal nem kellett versenyezni a kor egyik legjobb trequartisájával, Manuel Rui Costával. Pirlo nagyszerűen mozgatta a csapatot az új szerepkörben és a Milan végül a negyedik helyre jött fel a bajnokság végére, megszerezve ezzel a Bajnokok Ligája indulási jogot.
A következő év megmutatta, hogy ez az a poszt Pirlo számára, ahol a legjobban tud érvényesülni. A csapat játékának a ritmusát ő adta, csakúgy, mint a bajnokságban a legtöbb pontos passzt meccsenként. A Rossoneri bronzérmet szerzett a 2002/03-as idényben a Serie A-ban és megnyerte a Bajnokok Ligáját, az elődöntőben az Intert, míg a döntőben a Juventust felülmúlva.
Egy évvel később megnyerte az első olasz bajnoki címét a Milannal, valamint bezsebelte az Olasz szuperkupát is. 2007-ben másodjára emelhette magasba a Bajnokok Ligája-serleget, miután a csapat 2-1-re legyőzte a Liverpoolt – ezzel visszavágva a két évvel korábbi elveszített fináléért. Azon a 2005-ös isztambuli döntőn egy gólpasszt jegyzett, azonban a 3-3-as rendes játékidőt követően a tizenegyeseknél hibázott. Pirlo később az önéletrajz könyvében karrierje legrosszabb pillanataként írta le az elveszített BL-döntőt.
Egészen 2011 nyaráig volt a Milan játékosa, viszont az utolsó szezonban kiszorult a kezdőcsapatból és már csak kiegészítőember volt Massimiliano Allegrinél. A helyét Mark van Bommel vette át. Pirlo a 2010/11-es idényben bajnoki címmel búcsúzott és a lejáró szerződése után szabadon igazolható lett. Ugyan a klub vezetősége felajánlott neki egy 1 évre szóló hosszabbítást, ám az olasz középpályás hosszabb távú kontraktust szeretett volna és ezért visszautasította az ajánlatot. Pirlo összesen 10 éven keresztül szolgálta a Milant, amelynek színeiben 401 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 41 gólt szerzett és 70 gólpasszt osztott ki. A piros-feketéknél számos trófeát emelhetett magasba, nevezetesen 2 Scudettót, 1 Olasz kupát, 1 Olasz szuperkupát, 2 Bajnokok Ligája-serleget, 2 Európai szuperkupát és 1 Klubvilágbajnoki trófeát.
2011 nyarán új kihívások után nézett és ingyen csatlakozott a Juventushoz, amelyben tulajdonképpen újjászületett és meghatározó játékos lett a középpályán. Pirlo összesen négy évet húzott le a torinói együttesnél és többek között 4 bajnoki címet nyert, valamint Bajnokok Ligája-döntőt is játszott, amelyet végül a Juve elveszített a Barcelona ellen. Ezt követően 2015-ben az Egyesült Államok felé vette az irányt és aláírt a New York Cityhez, amelyet két és fél évig erősített. 2017 végén bejelentette visszavonulását és néhány hónappal később, 2018 májusában egy búcsúmérkőzést rendeztek a tiszteletére a San Siróban.
VÁLOGATOTT:
Pirlo tagja volt a 2000-ben Európa-bajnok U21-es olasz válogatottnak, ahol a torna legjobb játékosa címet is megszerezte, A 2004-es olimpián bronzérmet szerzett és vezéregyénisége volt a 2006-os világbajnok válogatottnak, ahol a döntő legjobb játékosának is megválasztották. A 2012-es Eb legjobb olasz játékosaként beválasztották a torna álomcsapatába. Azon a tornán az Azzurri ezüstérmet szerzett. Pályafutása alatt összesen 116 mérkőzésen öltötte magára hazája nemzeti csapatának mezét.
EDZŐI KARRIER:
2019 augusztusában sikeresen teljesítette az edzői tanfolyamot Covercianóban és megkapta a képesítését. 2020. július 30-án Pirlót kinevezték az olasz harmadosztályban szereplő Juventus U23-as csapatának élére. Végül a felnőtt csapat vezetőedzőjeként kezdte meg a szezont, miután Maurizio Sarrit kirúgták a Juventus kispadjáról. Pirlo összesen 52 tétmeccsen irányította a csapatot 2020 augusztusa és 2021 májusa között és 2 trófeát, egy Olasz kupát és 1 Olasz szuperkupát nyert. 2022 nyarán kinevezték a török élvonalban szereplő Karagümrük vezetőedzőjének.
ANDREA PIRLO
ADATOK:
Születési dátum: 1979.05.19.
Születési hely: Flero, Olaszország
Poszt: középpályás
Eltöltött szezonok a Milanban: 10
Mérkőzések a Milanban: 401
Gólok a Milanban: 41
Gólpasszok a Milanban: 70
DEBÜTÁLÁS:
Serie A – 1995.05.21. Reggina-Brescia 2-0
Serie B – 1996.10.06. Brescia-Cesena 1-1
Olasz kupa – 1996.08.24. Brescia-Lucchese 0-2
BL – 1998.08.12. Inter-Riga 4-0
UEFA kupa – 2000.10.26. Inter-Vitesse 0-0
MEGNYERT TRÓFEÁK:
JÁTÉKOSKÉNT:
BRESCIA
Serie B: 1 – (1996/97)
MILAN
Scudetto: 2 – (2003/04, 2010/11)
Olasz kupa: 1 – (2002/03)
Olasz szuperkupa: 1 – (2004)
Bajnokok Ligája: 2 – (2002/03, 2006/07)
Európai szuperkupa: 2 – (2003, 2007)
Klubvilágbajnokság: 1 – (2007)
JUVENTUS
Scudetto: 4 – (2011/12, 2012/13, 2013/14, 2014/15)
Olasz kupa: 1 – (2014/15)
Olasz szuperkupa: 2 – (2012, 2013)
OLASZORSZÁG
Világbajnokság: 1 – (2006)
U21-es Európa-bajnokság: 1 – (2000)
EDZŐKÉNT:
JUVENTUS
Olasz kupa: 1 – (2020/21)
Olasz szuperkupa: 1 – (2020)
Isten éltesse sokáig!
4 hozzászólás
Buon compleanno Andrea!
Màig az utolsó klasszikus 10esünk!
Grande Pirlo!
Isten éltesse sokáig 🥳
Egy géniusz volt! De kéne egy ilyen játékos most.
Isten éltesse!
A kedvenc játékosom volt. Azóta sem láttam olyat, mint ő. Gattusóval a tűz és a víz voltak a középpályán. Bár, ahogy maga Rino fogalmazott egy igen tanulságos interjúban, „ne keverjük a szart a Nutellával”.
Rino egy állat volt, tűzben égő szemekkel, Pirlo meg annyi érdeklődéssel nézett ki a fejéből, mint aki negyedszerre látja a körülötte zajló meccset a tévében. Azt a blazírt pofát, amivel oda tudott állni egy szabadrúgáshoz, okkal nem tanítják az akadémián. A rúgótechnikáját, a futballhoz való rengeteg eszét és a labdáit meg nem lehet. Ha jól emlékszem, a FourFourTwo magazin készített egyszer velük egy páros interjút erre a különbségre kihegyezve, és arany volt minden szava, mindkettejük részéről.
Az életrajzi könyve is sok remek sztorit tartalmaz, főleg szegény Gattusóról, akit mindenki szívatott, de ami a legjobban megragadt bennem, az egészen más. Valahogy úgy mondta, hogy amikor a gyerekek példaképeket keresnek a pályán, akkor azt szeretné, ha ő úgy kerülne szóba, hogy nézd kisfiam, ő Pirlo, és ő egy jó ember, legyél ilyen te is. A játéktudását nem is hozta szóba ezügyben. És ez egy olyan hozzáállás, ami a mai instahuszár, séróbelövéses, színészkedő, tartás nélküli zseléfutballisták világából fájdalmasan hiányzik. Örülök, hogy még ezt a fajta labdarúgást is láthattam.
Prandelli Scireához hasonlította, amennyiben ő is egy csendes, hallgatag vezér volt. Nem jártatta a száját folyton, de ha szólt, arra muszáj volt, és érdemes is volt odafigyelni.
Nos, én mindezt nem tudhatom, de hajlamos vagyok elhinni. Van bennem némi elfogultság. Akárhogy is, boldog születésnapot kívánunk a Metronómnak. Magunknak meg egy hasonló kvalitású középpályást minél hamarabb.