Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője a Spezia elleni mérkőzést megelőzően nem tartott sajtótájékoztatót, azonban interjút adott a klub hivatalos televíziós csatornájának és helyzetjelentést adott Ismael Bennacer illetve Rafael Leao állapotáról. Az olasz tréner kiemelte, hogy kötelező a győzelem a Spezia ellen a BL-indulásért vívott harcban.
„Ezen a mérkőzésen kötelező a győzelem megszerzése, mind a tabellán való helyezésünk, mind a közelgő Bajnokok Ligája-visszavágó szempontjából. Élesnek és határozottnak kell lennünk a pályán, hiszen nagyon közel van a bajnokság vége. Ez egy kulcsfontosságú mérkőzés lesz, bár nem tagadhatjuk, hogy az Inter elleni meccs is ott van a fejünkben. Ez egy jó felkészülés lehet a Bajnokok Ligája meccsre, jól kell teljesítenünk és megnyerni a mérkőzést.” – vélekedett Pioli.
„A Speziának is létfontosságú meccs lesz, hiszen az idei szezonban először vannak a kiesőzónában. A játékuk alapján több pontot érdemeltek volna a tabellán. Egy elszánt ellenfélre számítunk, résen kell lennünk és stabilan teljesíteni.”
„Mindannyian csalódottak vagyunk az Inter elleni BL-elődöntő első meccsének teljesítménye és eredménye miatt, de most jól kell teljesítenünk a Serie A-ban. A hátralévő 4 bajnokit meg kell nyernünk annak érdekében, hogy legyen esélyünk a Bajnokok Ligája-indulásra.”
„Bennacer? Jobbulást kívánunk neki. Ez egy olyan sérülés, amely kényes és a szezon jelenlegi pontján nagyon rosszkor jött, de sajnos ezek a futball részei. Isma mentálisan erős, le fogja küzdeni ezt az időszakot és erősebben tér vissza, mint előtte. Leao? Nem fog játszani a Spezia ellen, de nagyon jó esély van rá, hogy vasárnap újra a csapattal fog edzeni és bevethető lesz kedden az Inter elleni visszavágón. Ugyanez igaz Messiasra és Krunicra is. Ibrahimovic és Florenzi továbbra sem áll rendelkezésemre.”
3 hozzászólás
Hetek óta ezt ismételgeti, a következő meccs létfontosságú lesz az elkövetkező hetek sorsdöntő ek lesznek, jól kell teljesítenünk a következő fordulókban stb. Valami újat „mester”, a közhelyekkel tele a padlás, villantani kéne ez már az utolsó utáni pillanat.
Hát ez nem látszott a tegnapi ‘teljesítményen’.
Gyalázat ami itt folyik.
Valami nagy baj van. 😡😡