Fikayo Tomori és Tommaso Pobega is megszólalt az Inter elleni 2-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonása után. Az angol középhátvéd szerint ha a legjobb tudásuk szerint játszanak, akkor van esély a visszavágón, míg az olasz középpályás kiemelte, hogy nagyobb intenzitásra és tempóra van szükség.
Fikayo TOMORI:
„Rögtön az elején elveszítettük a mérkőzést. Nagyon gyorsan kaptunk két gólt és egy ilyen erős csapat ellen, mint az Inter nagyon nehéz visszajönni a meccsbe. Ez még csak az első párharc volt, jön a visszavágó és sokkal jobban kell teljesítenünk. Csalódottak vagyunk a vereség miatt, mert jobban kellett volna játszanunk, különösen a meccs elején. Hinnünk kell abban, hogy bejuthatunk a fináléba. Tudjuk, hogy erős az ellenfél, de ha a tudásunknak és a képességeinknek megfelelően intenzitással és kvalitással játszunk, akkor nehéz helyzetbe tudjuk hozni őket.„
„Nyilvánvalóan nem így szerettük volna kezdeni a mérkőzést, kaptunk egy gólt szögletből, aztán a második találattal még nehezebbé vált a játék számunkra. Nekünk is adódtak lehetőségeink és ha kicsit határozottabbak lettünk volna, akkor sikerül betalálni és talán másképpen alakult volna a meccs. Félelem és idegesség nélkül kell pályára lépnünk a visszavágón, a saját játékunkat játszani és a végsőkig hinni abban, hogy meg tudjuk fordítani az állást.”
Tommaso POBEGA:
„Nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Nagyon sajnálom. A második félidőben próbáltunk reagálni, de nem voltunk elég pontosak és ezért nem sikerült betalálni. Nagy bennünk a vágy a visszavágót illetően. Ha rajtunk múlna, akkor azonnal lejátszanánk a visszavágót, hogy mindent beleadjunk és megfordítsuk a meccset. Növelnünk kell az intenzitást és a tempót a pályán. Most a Spezia elleni mérkőzésre kell gondolnunk. A lehető legjobban kell felkészülnünk, mert trükkös mérkőzés lehet és nehézségek adódhatnak.”
„Nem vagyunk boldogok, de tisztában vagyunk azzal, hogy még van egy mérkőzés a párharcból. Mindent megteszünk, hogy fordítsunk és bebizonyítsuk, hogy ennél többre vagyunk képesek.”
2 hozzászólás
Én Pobegát gondolkodás nélkül tenném be kezdőbe. Ha halott a játék, tőle akkor is lehet várni egy átlövésgólt. 0-2-nél már nincs sok veszítenivaló, felőlem 10-esbe is mehet, csak legyen a pályán, ő elöl mindig csinál valamit, néha nagy gólt is lő.
Rafa csúcsnap kell, a védelem helyrepofozásra, Griroud jó helyzetkihasználása illetve Brahim fickándozása. Ha ez megvan, még továbbjuthatunk, nem teljesen reménytelen azért a dolog.
Meglehet még mindig.
A Liverpool 0-3 ról fordított
Tavaly a Real egy félidőben fordított 2-0 ról
Kb 6 éve a Barca 4-0 ról fordított, és még sorolhatnánk
Kapja össze magát a csapat, Leao térjen vissza és meglehet