Öt forduló van hátra az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) 2022/2023-as idényéből és talán évtizedek óta nem volt példa ilyen szoros és kiélezett versenyre, mint ami most zajlik a Bajnokok Ligája-indulásért.
A Napoli az Udinese elleni döntetlenjének köszönhetően matematikailag is bebiztosította a bajnoki címet és 33 év után újra elhódította a Scudettót. Érdekesség, hogy az elmúlt 4 szezonban 4 különböző csapat nyert bajnoki címet, nevezetesen a Juventus, az Inter, a Milan és a Napoli. A bajnok nápolyi alakulat mögött hat csapat van versenyben a fennmaradó három Bajnokok Ligája-indulást érő helyért. Öt fordulóval a vége előtt mindössze 6 pont választja el a hetedik Roma együttesét a második Laziótól.
Megnéztük, hogy hogyan alakul a BL-indulásért küzdő hat csapat – nevezetesen a Lazio, a Juventus, az Inter, az Atalanta, a Milan és a Roma – sorsolása a hátralévő 5 fordulóban. Ráadásul a meccsnaptárt tekintve nem elhanyagolható szempont, hogy a Milan és az Inter a Bajnokok Ligája-elődöntőjében, míg a Juventus és a Roma az Európa Liga-elődöntőjében szerepel, ami minimum plusz két mérkőzést jelent a szezon véghajrájában.
A Milan a 34. fordulóban a Laziót fogadja a San Siróban, majd a Spezia ellen lép pályára idegenben. Ezt követően a csapat a Sampdoriával, a Juventusszal és a zárófordulóban a Veronával mérkőzik meg.
A BL-INDULÁSÉRT KÜZDŐ CSAPATOK HÁTRALÉVŐ BAJNOKI SORSOLÁSA:
LAZIO:
- forduló: Milan-Lazio
- forduló: Lazio-Lecce
- forduló: Udinese-Lazio
- forduló: Lazio-Cremonese
- forduló: Empoli-Lazio
JUVENTUS:
- forduló: Atalanta-Juventus
- forduló: Juventus-Cremonese
- forduló: Empoli-Juventus
- forduló: Juventus-Milan
- forduló: Udinese-Juventus
INTER:
- forduló: Roma-Inter
- forduló: Inter-Sassuolo
- forduló: Napoli-Inter
- forduló: Inter-Atalanta
- forduló: Torino-Inter
MILAN:
- forduló: Milan-Lazio
- forduló: Spezia-Milan
- forduló: Milan-Sampdoria
- forduló: Juventus-Milan
- forduló: Milan-Verona
ATALANTA:
- forduló: Atalanta-Juventus
- forduló: Salernitana-Atalanta
- forduló: Atalanta-Verona
- forduló: Inter-Atalanta
- forduló: Atalanta-Monza
ROMA:
- forduló: Roma-Inter
- forduló: Bologna-Roma
- forduló: Roma-Salernitana
- forduló: Fiorentina-Roma
- forduló: Roma-Spezia
7 hozzászólás
Ebbű baj lesz. Szerintem a favágó roma amennyi játékost elveszít, nekik nagy esélyük nem lesz. Az atalantának nehéz meccsei vannak, és nem játszanak olyan fényesen hogy esélyesek lennénk. A juventustól jó lenne, ha érvényes lenne a 15 pont mínusz, ha nem akkor nehezebb dolgunk van. Az intert is nézve elég erős meccsek vannak. A Lazionak pehelykönnyű ellenfelei vannak, így ők nagy eséllyel ott lesznek jövőre a blben. Nekünk a Lazio, és a Juventus a nehéz ellenfél, így ha Pioli nem egy idióta, akkor 9 pont+, a lazio ellen is összejöhet még 3 akkor az 12 a juventus ellen pedig nagy eséllyel x lesz így 13 nál tartunk. Ha ez bejönne, akkor lenne esélyünk, csak nem a k…a blre kell tartalékolni, hanem a bajnokságba pontot szerezni, jelenleg ez a fontosabb
A juvénak a 15 pontja ebben a bajnokságban biztos megmarad.
Viszont az UEFA maga is vizsgálja őket. Ők pedig mindenképp az európai kupa szezon előtt fog döntést hozni velük kapcsolatban. Simán lehet az a forgatókönyv, hogy megmarad a 15 pontjuk, de elmeszelik Európától őket.
És ilyenkor egyébként ha mondjuk ők odaérnek a blre mi meg 5. ék leszünk, és ezután kizárás őket, akkor egy másik olasz csapat indulhat helyettük vagy nem?
Szerintem indulhat. Bár az UEFAnál sosem tudni.
A bajnoki helyezés fixen 4 indolót generál? Mi van akkor, ha a Juve El-t nyer? Vagy az inter mögöttünk végez, de Bl-t nyer? Nem veszi el az eu-i kupagyőztes a bajnoki helyezett elől az indulás jogát? Vagy előfordulhat, hogy jövőre 4+2 olasz csapat induljon a Bl-ben?
Előre is köszi!
A BL-ben maximum 5 csapat indulhat 1 országból. Tehát, ha pl mi megnyernénk a BL-t úgy, hogy 5., a Roma pedig úgy az EL-t hogy 6. helyen végez a bajnokságban, akkor rajtuk kívül csak az első 3 helyezett indulhat. Szóval, ha úgy állnak a csillagok, akkor akár a 4. hellyel is le lehet csúszni a BL-ről.
Köszi!
Már csak ezért is jó lenne, ha eldőlne a Juve 15 pontja, hogy akkor mellettük, v ellenük kell szurkolni az El-ben.