Fikayo Tomori, a Milan középhátvédje elárulta, hogy Mike Maignannak milyen szerepe van a csapat sikerében és elismerő szavakkal illette a csapattársát, aki pazar védést bemutatva hárította Khvicha Kvaratskhelia tizenegyesét a Napoli-Milan meccs hajrájában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Tomori kitért arra is, hogy előzetesen más emberek nem hittek a csapatban, hogy képesek lesznek legyőzni a Napolit az elődöntőbe jutásért.
„Boldogok vagyunk, hogy bejutottunk az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában. Nagyszerű érzés. Három mérkőzés alatt csak egyetlen gólt kaptunk egy ilyen erős Napoli ellen, nagyon nehéz volt. Boldogok és büszkék vagyunk. Úgy gondolom, hogy jól játszottunk és az ellentámadásoknál mindig veszélyesek voltunk az ellenfél kapujára, emellett nagyon jól védekeztünk és eléggé elfáradtunk.” – reagált Tomori.
„Nem volt könnyű ilyen környezetben játszani, hatalmas nyomás nehezedett ránk. Mindannyian a csapatért játszottunk és nagy intenzitással futballoztunk. Ott vagyunk az elődöntőben. A Napoli elleni mérkőzések előtt mindenki azt mondta, hogy nem fogunk nyerni, de mi tisztában voltunk a kvalitásunkkal. Ha ugyanilyen hozzáállással lépünk pályára, akkor bármelyik csapat ellen képesek vagyunk nyerni, de óvatosnak kell lennünk. Megvan a hitünk és boldogok vagyunk.”
„Osimhen? Victornak nagyon jó szezonja van és tudom, hogy milyen veszélyes csatár, ezért ügyeltem arra, hogy mindig a lehető legközelebb maradjak hozzá és ne engedjek területet neki. Simonnal nagyon jól lezártuk a területeket. Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk a végén bekapott gól miatt.”
„Maignan rengeteg nyugalmat áraszt a csapattársak felé és érezni lehet a jelenlétét. A pályán kívül is nagyon profi. Minden mérkőzés előtt odajön, hogy megbeszéljük, mit szabad és mit nem szabad csinálnunk. Mindig ott van, hogy megszervezze a dolgokat és segítsen a fejlődésben. Mike több, mint egy kapus. Labdabirtoklás esetén is sokat segít, hogy azonnal előrébb tudjunk lépni a pályán. Remekül bánik a labdával és nagyon pontos átadásai vannak. Amikor szükség van rá, mindig ott van és világklasszis védéseket mutat be, mint az első meccsen Di Lorenzo lövésénél. Nagy önbizalmat ad nekünk és neki köszönhetően magasabban tud játszani a védelem és agresszívebbek lehetünk.”
„Mindenki a legjobbját akarja hozni az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Nagyon jól tudjuk, hogy a Milanellóban végzett munkánk meghatározza azt, ahogyan a pályán teljesítünk a meccseken.”
„Ellenfél? Nem tudom. Nyugodtan fogok leülni megnézni a mérkőzést és már alig várom az elődöntőt.”
1 hozzászólás
Hát igen. Maignanról mindent elmondott. Egy kincs a srác