Véget értek a Bajnokok Ligája negyeddöntői és kialakult a legjobb 4 csapat mezőnye.
A Milan kedden összesítésben 2-1-es sikerrel jutott tovább a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Napoli ellen. Az első mérkőzést 1-0-ra nyerte a csapat a San Siróban, majd a visszavágón 1-1-es döntetlen született. Szerdán lejátszották az utolsó két mérkőzést is a BL-negyeddöntőben és eldőlt, hogy a Milan a városi rivális Interrel játszik a legjobb négy között a BL-ben. A kék-feketék a visszavágón 3-3-as döntetlent játszottak a Benfica ellen és összesítésben 5-3-as eredménnyel jutottak tovább.
Ez azt jelenti, hogy biztosan lesz egy olasz csapat, méghozzá milánói együttes a júniusban rendezendő isztambuli fináléban. A másik ágon Real Madrid-Manchester City mérkőzést rendeznek a döntőbe kerülésért. A sorsolás alapján a Milan lesz a pályaválasztó az odavágón. Az UEFA nyilvánosságra hozta a mérkőzések hivatalos dátumát is. A Milan-Inter összecsapás első meccsét május 10-én, 21:00-kor rendezik, míg a visszavágó május 16-án lesz 21:00 kezdettel – szintén a San Siróban.
Pontosan 20 év után rendeznek újra Derby della Madonninát a Bajnokok Ligája-elődöntőjében. 2003-ban a két csapat párharca összesítésben 1-1-es döntetlennel zárult, ám idegenben lőtt góllal a Rossoneri jutott be a fináléba, amelyet meg is nyert.
ELŐDÖNTŐK:
Milan – Inter
Real Madrid – Manchester City
A MILAN ÚTJA A BL-BEN:
2022.09.06. | Salzburg-Milan | 1-1 |
2022.09.14. | Milan-Zagreb | 4-1 |
2022.10.05. | Chelsea-Milan | 3-0 |
2022.10.11. | Milan-Chelsea | 0-2 |
2022.10.25. | Zagreb-Milan | 0-4 |
2022.11.02. | Milan-Salzburg | 4-0 |
2023.02.14. 21:00 | Milan-Spurs | 1-0 |
2023.03.08. 21:00 | Spurs-Milan | 0-0 |
2023.04.12. 21:00 | Milan-Napoli | 1-0 |
2023.04.18. 21:00 | Napoli-Milan | 1-1 |
2023.05.10. 21:00 | Milan-Inter | 0-2 |
2023.05.16. 21:00 | Inter-Milan | 1-0 |
10 hozzászólás
Csak őket ejtsük ki már rendelem is az új mezt, nem tudom már mikor volt ilyen év amikor nem tudtam mondani kedvenc játékost a csapatból..
Nagyon nem örültem volna az internek a 8 között, mostanában nem jön ki ellenük a lépés, ezért szerettem volna inkább a Napolit, ami elsőre még esélytelenebb párharcnak tűnt.
Most sem gondolnám hogy mi vagyunk az esélyesek, de a playoffban eddig nagyon egyszer sem voltunk azok. Remélem Pioli kitalál valami hasonló okosságot, mint a Napoli ellen. Hátha…
Ideje lesz a közelmúltbeli statisztikát javítani. Mentségünkre szóljon, hogy akkor nem volt Magic Mike. Pozitívum, hogy nem kell messzire utazgatni, és hogy a sinter is 2 fronton lesz kénytelen helyt állni. Forza Milan! ❤️🖤
A merda 3 foronton kénytelen helytállni. Nekik még lesz közben egy juve elleni kupa visszavágó.
Az még jobb 😀
Érdekes párharc lesz, tekintettek arra, hogy a bajnokságban egyik csapat sem hozza mostanában a legjobb formáját, viszont a BL-re mindketten felszívják magukat. Én is úgy vagyok vele, ha már idáig eljutottunk, ne már az inter állítson meg minket.. Magunkat (a bajnoki bukdácsolások ellenére) most megint felszálló ágban érzem, talán egy minimális különbséggel esélyesebbnek is, persze május 10-ig még rengeteg idő eltelik. Érdekes lesz a két San Siro-s elődöntő abból a szempontból is, hogy most már az „idegenben” rúgott gól sem fog számítani, szóval elvileg csak a szimpatizánsok aránya lesz más a két meccsen.
Én már inkább a bajnokságra koncentráltam volna, és beáldoztam volna a BL-t. De így…
Mindkét csapat bukdácsol a serie A-ban, de remekel a BL-ben. Az Inter mindent megtesz azért, hogy beférjünk a négybe, ennél többet nem kívánhatunk tőlük. De mi sem vagyunk sokkal jobbak hazai fronton. Szóval szívem szerint elengedném már a BL-t, de ellenük ezt nem engedhetjük meg. És remélem, hogy ez a párharc más képet fog mutatni, mint az eddigi meccseink a szezonban, mert azok nem sok jót hoztak nekünk.
Nagy szó, hogy lesz milánói csapat a döntőben, ezt senki nem hitte volna akár csak két hónapja sem. Ha már így alakult, én is azt mondom, hogy győzzön a jobbik, de legalábbis mi. 🙂 Mekkora lenne már ennek a csikócsapatnak egy BL-döntő. És Isztambul jó omen nekünk, meg különben is: már a Dolly Roll is megénekelte…
Csak egyet sajnálok: hogy szegény Ibrát nem lehet berakni már a keretbe. Ha meggyógyul, simán elvinném valaki helyett.
Nagyon tudnék örülni ha lenne most egy Oszimenünk. Nem kis előny volt, hogy keveset játszott ellenünk. Egyedül Giroud-al, óriási mágia, hogy itt vagyunk. Hatalmas csapatmunka. A következő bajnokira megint pihentetni kell mindenkit.
Jobban örültem volna a Benficának és nem azért mert rosszabb csapat, hanem mert nem nagyon szeretem, ha az ilyen kupákban azonos nemzetiségű csapatok játszanak együtt. De szerintem ez így jobb, mert így is lehet esélyünk, míg ők 3 fronton vannak mi csak 2 n. Ha ugyanezt hozzuk mint amit Nápolyban akkor meglehet a döntő. Az hogy a City/Real ellen mi lesz az más kérdés.
Forza Milan ❤️🖤
Szerintem több esélyünk van a sinter ellen, mint a Benfica ellen lett volna. A 2 meccsből szerintem 1et megnyerünk. Kizártnak tartom, hogy 4 meccsből legalább 1x ne nyerjünk… 2x már kikaptunk. 1 győzelem, 1 döntetlen, és jöhet a döntő! 😀