Megerősített információk szerint a Milan szeretné a soraiban tudni Brahim Diazt a következő szezonban is.
A spanyol támadó-középpályás már három éve szerepel kölcsönben a Milan színeiben és a szezon végén lejár a kölcsönszerződése, így a Rossonerinek és a Real Madridnak döntenie kell a játékos jövőjéről. Diaz boldog Milánóban és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy maximálisan élvezi Stefano Pioli bizalmát a kezdőcsapatban.
Nico Schira olasz újságíró megerősítette, hogy a Milan vezetősége meg akarja tartani Brahim Diazt. A klub tárgyalásokat folytat a játékos ügynökével és szeretné végleg megvásárolni a játékjogát a Real Madridtól. Diazt 2021 nyarán további 2 évre vette kölcsön a milánói együttes és a kölcsönvételi díj körülbelül 3 millió euró volt.
Schira arról ír, hogy a Milan a szezon végén megpróbálja 15-16 millió euróért leigazolni Diazt, akinek még két évig – azaz 2025 nyaráig – élő szerződése van a Reallal.
Diaz az idei szezonban többnyire alapembernek számít a Milanban és 33 tétmeccsen 6 gólt szerzett illetve 3 gólpasszt osztott ki, így a legeredményesebb szezonját futja a bajnokságban az eddigi pályafutása alatt. A Milanban három év alatt 112 tétmeccsen játszott, ezeken 17 találat és 11 assziszt fűződik a nevéhez.
15 hozzászólás
Jó lenne megtartani. Jól megszokta a bajnokságot, így talán a következő szezonban többre is képes lehet
Teljesen reális az ajánlat az elmúlt három évben mutatott teljesítménye alapján. Én remélem, hogy sikerül megtartani ennyiért.
Az biztos, hogy a Real Madridnak az ég világon nincs rá semmi szüksége, hiába blöffölnek annak érdekében, hogy felnyomják az árát. Sokkal jobb játékosaik vannak a csapatban nem beszélve arról, hogy egy pillanat alatt leigazolnak bárkit, akiben nagyobb potenciál van, mint Diazban. Csupán azért kínlódnak és adogatják kölcsön évek óta, hogy ne fussanak bele újra abba a hatalmas hibába, amibe az elmúlt években Theo, Hakimi vagy Ödegaard eladása esetén. Ez egyértelmű.
Ezen kívül nagyon fontos lesz végre egy gólerős befejezőcsatárt igazolni, akiben szezononként 20+ gól van. Ezt tovább már nem lehet halogatni foltozgatással és ideiglenes megoldásokkal. Kell egy hosszú távú, stabil megoldás csatárposztra.
Ennyit megérne szerintem is, viszont az Arsenal 30 milliót adna érte több forrás szerint is. Úgy hogy max kiröhögnek minket a 15 milliónkkal együtt.
Kétségtelen, hogy sikerült fejlődnie az elmúlt idényekhez képest. Nyáron alaposan „kicombosodott” önmagához mérten fizikálisan is. A szorgalma és alázata mindig is rendben volt, ezért azt érzem, hogy pár idény múlva akár egy egész jó játékos is válhat belőle. Valószínűleg ezt a Real Madridnál is látják. Az ő szintjükön is lehet helye a keretben csereként. Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy sikerül-e véglegesíteni a Milannak. Ez a 15 milliós ár megmosolyogtató, a királyiak eleve 17-ért vették, azóta pedig csak fejlődött. Másrészt ott van az a kérdés is, hogy mi a szándék CDK-val (Az árból kiindulva őt sem csak a padra szánták).
A magam részéről nem bánnám, ha maradna Diaz, de nem mindenáron. A statisztikák alapján egyáltalán nem pótolhatatlan és lehetnek bőven alternatívák. (Kövezzetek meg, de pl Baldanzi az Empoliból szerintem eléggé hasonló karakterű játékos és talán még több esze is van a poszthoz.)
Baldanzi ráadásul Milan szurkoló! Remélem elhozzuk Parisivel együtt.
Pellagatti szerint Perez 2027-ig szeretne a spanyollal hosszabbítani. Az Arsenalnál Arteta nagyon akarja a spanyolt és akár 30 millió eurót sem sajnálna érte.
Mi meg 15-16 millióval kezdünk. Mondjuk sajnos ennyit és reálisan a srác de ugye olyan érték márnem létezik a labdarúgásban. Ha lesznek komolyabb érdeklődők akkor igazából a spanyolon múlik meg a Realon, hogy elengedik-e a Milanhoz olcsóbban, ha itt akar maradni.
Abban bízhatunk, hogy Brahim nálunk akar maradni! Anglia szerintem nem való neki, és valószínűleg ezt ő is tudja. A Realban meg nem kapna lehetőséget.
Ha vissza kell térnie Madridba, akkor egyfelől a Realnak kell fizetni a bérét, másfelől simán lehet hogy nem lesz hajlandó angliába igazolni, tehát leketyeg a szerződése, és ingyen távozik a végén. Ha ez történne, akkor az a Realnak minusz 20 millla ahhoz képest mintha nekünk eladják mondjuk 15-ért.
A 22 és a 15-16 között elég nagy a különbség. Alkudozni abban az esetben érdemes, ha a kiszemelt iránt nem nagyon van más érdeklődő. Ilyenkor az eladó számára két eset van. Odaadja kevesebbért vagy pedig rajta marad a játékos. Most viszont van érdeklődő. A Milan tehát úgy érezheti, nyeregben van, mert Diaz szeret itt lenni, alapember stb. Ugyanakkor itt a Real dönt, kivéve talán akkor, ha a Milan azt mondja, hogy a szóbeli egyezségnek (ez azért érdekes…) megfelelően megveszi Diazt 22 millióért. Ha a Real az úriember-megállapodás szerint szintén tartja magát ahhoz, amiben állítólag megegyezett a Milannal, akkor belemehet abba, hogy nem veszi vissza Diazt csak azért, hogy azután eladja őt jóval többért az Arsenalnak. A két klub között elég jó a viszony, de azért nem annyira, hogy a Real majdnem 15 milliót bukjon Diazon, amiért nem 30-ért az Arsenalnak, hanem ennek a feléért a Milannak adja el… Ha a Milan azért a játékosért, akivel egyébként „nagyon elégedett” (idézet Massarától), a kialkudott összeghez képest harmadával kevesebbet kínál, a Real onnantól kezdve jogosan mondaná, hogy így nem tartja magára nézve „kötelezőnek” a megállapodást, azaz „visszakéri” Diazt, és eladhatja másnak.
A Milannak le kellene szoknia erről a „mennyit engedsz a feléből?” politikáról. Itt nem arról van szó, hogy egy játékosért, akit 40 millióért árulnak, a Milan bepróbálkozik 25-tel… A Milan rendre eljátssza (korábban is ez volt a „taktika”), hogy az előzetesen kialkudott opciós összeget (ami nem is feltétlenül volt magas), újra akarta tárgyalni, még akkor is, ha az igen kedvező volt. Persze volt, hogy bejött, de alapvetően Diaz esetében most az a helyzet, hogy van egy játékos, akit a Milan meg akar, és a jelenlegi árakhoz képest szinte nevetséges összegért meg is tudna „tartani”. Nem kevés a 22 millió, de manapság kis túlzással olyanokért kérnek 40-50 milliókat, akik még járni sem tudnak… És akkor megint megy az alkudozás. Így lehet lemaradni játékosokról. Ha elbukja a Milan Diazt, persze nem kell a kardunkba dőlni, csak úgy gondolom, ez a játékospolitika nevetségessé és komolytalanná teheti a Milant. Tetszik vagy sem, jelenleg hatalmas összegek repkednek a piacon. A Milan 70-80 milliót nem tud adni játékosokért, sőt, ennek a felét sem nagyon. De most már ott tartunk, hogy a reális árhoz képest csökkentett árak sem tetszenek a Milannak. A Real helyében azért felmenne bennem a pumpa, mert Brahim Diaz árát nagyjából jól lőtte be az Arsenal…
Összességében egyébként nem vagyok annyira elájulva Brahimtól. Amennyiben a Milan előre akar lépni, akkor úgy gondolom, neki inkább a cserepadon lenne a helye. De ott mindenképpen, tehát megtartanám a marokkói-spanyolt. Ugyanakkor Diaz megtartása vélhetően azt jelenti, hogy szélső – aki továbbra is kellene – nem fog érkezni. Ibrahimovic távozásával minden pénzt egy első számú támadó megszerzésére fordíthat a klub (persze amennyiben maradna a svéd, akkor is kellene egy csatár Giroud elé), Diaz megtartása – ha ő maradna az alapember a jobb szélen a mostani rendszerben – tehát kulcskérdés lehet. Éppen ezért érdekes, hogy a Milan miért játszik a tűzzel. A Real „el is veheti” tőlünk Diazt, és akkor két posztot is meg kellene oldaniuk Maldiniéknek… És akkor még ott van az a CDK, aki esetében azért kell imádkoznunk, hogy nyáron megtanuljon focizni. Mert amit ebben az idényben művel, az az egész Serie A talán leggyengébb teljesítménye.
Amugy a szabalyok megengednek, hogy egy jatekos egy atigazolasi szezonon belul ketszer valtson klubot? Tehat, ha a Real visszaveszi Diazt, akkor el is tudna adni az Arsenalnak? Tudom, hogy siman ki tudnak jatszani egy kolcson + kotelezo veteli opcioval. Mar ha lehet olyat…
Brahim kölcsönben van nálunk azáltal, hogy a Real a játékjoga használati jogát ideiglenesen a Milanra ruházta át. A magyar sportjog a kölcsönt is átigazolásnak tekinti, szerintem nem túl szerencsés módon. A Milan tehát megszerezte Brahim játékjogának használati jogát, de azzal csak ideiglenesen rendelkezhet, nem úgy, mint a Real. Az viszont elvileg nincs tiltva, hogy a kölcsönvevő klub – 1 éves kölcsön esetén – tovább kölcsönözze a játékost, csak ilyenkor (is) kell a játékos hozzájárulása.
A kölcsön lejártával Brahim játékjogának használati joga a Realé. Minden további nélkül megteheti, hogy eladja őt az Arsenalnak. Sőt. Akár az is elképzelhető, hogy az Arsenal megveszi, majd szintén kölcsönadja Diazt.
Úgy tudom, a játékjog használati jogának végleges átruházása az, ami egy mercato során kétszer nem történhet meg. Magyarán azt nem lehet csinálni, hogy pl. a Real eladja nyáron Brahimot az Arsenalnak, majd az Arsenal még nyáron eladja őt mondjuk a Chelsea-nek. Télen ennek már nincs akadálya.
A FIFA szabályzata szerint – kivételekkel – egy szezonban egy játékos legfeljebb három klubnál lehet regisztrált (de egyszerre csak egynél), és csak három csapat meccsein léphet pályára. Ez alapján ha a Realnál regisztrálnák Brahimot (1. regisztrálás), majd még nyáron megvenné az Arsenal (2. reg.), amely még ekkor kölcsönadná őszre mondjuk a West Hamnek (3. reg.), ezt követően a téli mercato során az Arsenal nem tudná tavaszra mondjuk a Hull Citynek kölcsönadni, mert az lenne a 4. regisztráció. Azt tudom elképzelni, hogy ilyen esetben a Real regisztrációja nem számítana, feltéve, hogy Brahim nem lépett pályára nyáron tétmeccsen a Realban. Ha viszont játszott egy bajnokit, majd az Arsenalban is pályára lépett egy bajnokin, majd ősszel a West Hamben játszott, akkor az Arsenal szerintem tavaszra nem tudná őt kölcsönadni, mert akkor az már a negyedik olyan klubja lenne, amelyben egy idényen belül játszott.
Brahim (mint az összes többi játékos) nem 1 kiló krumpli, hogy csak úgy el lehessen adni ahova éppen akarom. Ha nem akar olyan csapatba menni, ahova küldenék, akkor b@szhatják. Élesben, hátulról! 🙂
Természetesen választhatja azt is, hogy kiüli a szerződéséből hátralévő időt. Megteheti, joga van hozzá. Ugyanakkor egy olyan fiatal játékos, aki nem szeretné, hogy ez hatással legyen a karrierjére, bárhová el fog menni, mert ott legalább játszhat, szem előtt lesz, és jobb esélyei lesznek arra, hogy onnan elviszik, mint
úgy, ha a kispadon vagy a lelátón ül. A klubja nem tud vele szemben szankciót alkalmazni, egyedül a józan eszére tud hatni. A játékos pedig ezt be fogja látni, és alá fog írni szinte bármelyik klubhoz. Az olyanokkal van gond, akinek tkp. tök mindegy, hogy játszanak-e. Az idősebb játékosok, több sérüléssel a hátuk mögött, nulla motivációval, nagy fizetéssel veszélyesek tudnak lenni. Gareth Bale például pont ez a kategória. De nem kell messzire menni, itt van a drágalátos Bakayoko esete… Brahim még nagyon fiatal; amennyiben azt mondja – visszatérve a Realhoz -, hogy ő márpedig nem akar máshoz igazolni, csak a Milanhoz, de a Real annyiért nem akarja elengedni (amire a Milan számít…), akkor is be fogja adni a derekát a fent leírtak miatt. Ha egy 22-23 éves játékos azt mondja, hogy inkább nem csinál semmit, csak edzeget, mert neki ez így is jó, a kutya sem fogja ajánlatokkal bombázni.
Szerintem Diaz maradni akar és ez döntő lesz.Engedni fog a real, és adni kell nekik egy elővásárlási jogot.
Az elővásárlási joggal nem sokra menne a Real. Most ugye „ingyen” az övék lehet Brahim. Ha a Milan mondjuk 15 milliót fizet a Realnak, és biztosít számára egy elővásárlási jogot, azzal még simán kitol a Reallal, mert ha X év múlva azt mondja a Milan, hogy eladná Brahimot (aki időközben mondjuk 50 milliót ér), akkor a Real csak annyit nyer az ügyön, hogy azonos vételi ajánlat (összeg) esetén ő viheti a játékost. A Milan döntheti el magyarán, hogy meg akar-e válni Brahimtól, és hogy mennyiért. Ha a Real sokallja azt az összeget, amit a Milan kérne Brahimért, kevesebbért meg a Milan nem akarja eladni őt, akkor a Real kitörölheti az elővásárlási jogával…
Nyilván az a realnak akkor lenne egy kellemes probléma ha diaz valóban fejlődne annyit hogy legyen miről beszélni.Jelenleg a Milanba is csak azért fér be mert egyszerűen képtelenek vagyunk oda évek óta szerezni bárkit is.A jelenlegi realban szerintem esélytelen hogy kezdjen,de ha eléri azt a szintet akkor biztos a real nem bánkódna hogy van egy elővásárlási joga rá.Egyébként ez csak egy tipp volt szerintem ugyanugy jó lehet ha % adunk az esetleges eladásból.Viszont az sem biztos hogy az arsenal valaha is fog bármit is ajánlani(szerintem ott sem kezdene).Szóval nem hiszem hogy erre építenének madridban.
Kedvelem diazt de legyünk őszinték,nem ér 30milliót.Szerintem jól gondolkodnak árban Maldiniek,ha nem adják ennyiért akkor keresni kell mást.