Paolo Scaroni, a klub elnöke szerint globális szinten nagy figyelmet vonzana, ha összesorsolnák a Milant és az Intert a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A 76 éves szakember úgy véli, hogy készen állnak bárkivel szembenézni a legjobb 8 között és hangsúlyozta az új milánói stadion fontosságát is.
Pénteken délben rendezik a BL-negyeddöntő sorsolását. Az idei kiírásban a Milan, az Inter és a Napoli révén három olasz együttes is továbbjutott, amire legutóbb 17 évvel ezelőtt, a 2005/06-os idényben volt példa. Akkor a két milánói alakulat mellett a Juventus szerepelt a legjobb 8 között. A Milan elnökét, Paolo Scaronit a pénteki sorsolásról kérdezték és felvetette annak a forgatókönyvnek a lehetőségét, hogy összesorsolják a két milánói klubot.
„Kétségtelenül egy »EuroDerby« globális médiaesemény lenne a labdarúgásban az egész világon. Sokat jelentene Milánónak. Ez az egyetlen európai város, amelynek két csapata van a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ez is bizonyítja, hogy a két klubnak sürgősen új stadionra van szüksége, hogy továbbra is versenyképesek legyenek a nemzetközi szinten.” – mondta Scaroni.
„Azt szeretném, hogy mindhárom olasz csapatnak legyen esélye versenybe szállni az elődöntőbe jutás lehetőségéért. Ez nagy sikert jelentene az egész olasz labdarúgás számára és lendületet adna az újrakezdéshez.”
„A jelenleg versenyben lévő nyolc csapat képviseli az európai labdarúgás legjobbjait. Akárhogyan is alakul a sorsolás, mi készen állunk arra, hogy szembenézzünk egy nehéz, de izgalmas kihívással a BL-ben.”
1 hozzászólás
„Ez is bizonyítja, hogy a két klubnak sürgősen új stadionra van szüksége…”
Nagyszerű. Pont két hete volt hír ezzel kapcsolatban: „A Milan a különválást részesíti előnyben és egyedül akarja megépíteni az új arénát. A klub az elkövetkező 2-3 hétben mélyreható elemzéseket készít és ezt követően közli a végső döntését a városi rivális Interrel illetve a milánói önkormányzattal.”
Jó lenne, ha történne valami végre, mert ígéretekkel, környezettanulmányokkal meg „mélyreható elemzésekkel” már tele a padlás. Mintha az Inter meg a Milan az önkormányzattal kártyázna, és senki sem merné kirakni a lapjait addig, amíg valamelyik előtte meg nem mutatta.