Egy év távollét után Zlatan Ibrahimovic 41 évesen visszatér a nemzeti csapatba.
Janne Andersson, a svéd válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy behívta Ibrahimovicot a nemzeti csapatba a március végén rendezendő válogatott mérkőzésekre. Svédország március 24-én Belgiummal csap össze a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulójában, majd három nappal később Azerbajdzsán ellen lépnek pályára.
Ibrahimovic február végén az Atalanta elleni meccsen tért vissza a pályára a tavaly májusi térdműtétje után és eddig összesen 3 mérkőzésen játszott a Milan színeiben a 2022/2023-as szezonban. A svéd klasszis mindhárom bajnokin az utolsó 20-30 percre szállt be. Zlatan legutóbb tavaly márciusban Lengyelország ellen szerepelt a svéd válogatottban és most 41 évesen újra ott van a neve a keretben.
Janne Andersson, svéd szövetségi kapitány szavai: „Zlatannal mindig is folyamatosan kapcsolatban álltam, még a sérülése alatt is. Jól érzi magát a pályán és hozzá tudja tenni a magáét, a személyiségével illetve a tapasztalatával sokat tud adni a csapatának. Ebből a szempontból egyedülálló játékos. Az elképzelésünk az, hogy csereként beállva hozzájáruljon a teljesítményhez a pályán, ellenkező esetben nem hívtam volna be. Nem kezdőjátékosként tekintek rá, inkább olyan szerepe lesz, mint a Milanban a legutóbbi mérkőzéseken. Aztán a többi attól függ, hogyan mennek a dolgok a pályán és milyen lehetőségei lesznek. Zlatan nagyon lelkes és szeretne hozzájárulni a csapathoz. Meglátjuk, hogyan fognak alakulni a dolgok.”
A SVÉD VÁLOGATOTT KERETE:
KAPUSOK: Robin Olsen (Aston Villa), Kristoffer Nordfeldt (AIK), Viktor Johansson (Rotherham);
VÉDŐK: Emil Holm (Spezia), Joel Andersson (Midtjylland), Ludwig, Augustinsson (Mallorca), Isak Hien (Hellas Verona), Edvin Kurtulus (Hammarby IF), Victor Nilsson Lindelöf (Manchester United), Hjalmar Ekdal (Burnley), Carl Starfelt (Celtic), Gabriel Gudmundsson (Lille);
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Viktor Claesson (FC Köpenhamn), Samuel Gustafson (BK Häcken), Jesper Karlström (Lech Poznan), Kristoffer Olsson (Midtjylland), Mattias Svanberg (Wolfsburg), Albin Ekdal (Spezia);
TÁMADÓK: Anthony Elanga (Manchester United), Emil Forsberg (RB Leipzig), Viktor Gyökeres (Coventry City), Jesper Karlsson (AZ), Robin Quaison (Al-Ettifaq), Zlatan Ibrahimovic (Milan), Alexander Isak (Newcastle), Dejan Kulusevski (Tottenham).
1 hozzászólás
Látva a csatárok névsorát nem csodálom,hogy csak csere ként számít rá
És ezzel nem Zlatant akarom bántani.
Jobban örülnék ha csak inkább mint mentor lenne velük és nem játszana egy percet sem
Milanban nagyobb szükség van rá. Giroud az egyetlen épkézláb csatárunk aki képes gólt rúgni.
És persze Zlatán
A többit meg inkább most nem minősíteném!