Olivier Giroud szerint a Milan nagyszerű csapatszellemmel jutott tovább a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében és sajnálja, hogy nem sikerült betalálni a visszavágón, de a továbbjutás volt a legfontosabb.
„Rengeteg érzelem kavarog bennem. Azt mondtam a srácoknak, hogy tavaly megérdemeltük, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligájában és idén jól akarunk szerepelni. Az előző szezonban jól teljesítettünk, de egy nagyon nehéz csoportba kerültünk. Most a nyolcaddöntőben egy nagyszerű Tottenham volt az ellenfél és az első meccsen megérdemeltük volna, hogy több góllal vezessünk. Ezen az estén megmutattuk, hogy a csapatszellemünkkel és a kvalitásunkkal tovább tudunk jutni. Kár, hogy nem tudtunk gólt szerezni a visszavágón, mert nekünk voltak a nagyobb lehetőségeink.” – mondta Giroud a meccset követően.
„Sok labdát játszottam meg a kaputól messze és nem volt sok lehetőségem gólt szerezni. Sokkal fontosabb volt, hogy továbbjussunk. Nagyon sokat jelent számomra, hogy a csapattal bejutottunk a negyeddöntőbe. Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra. Azt a játékot játszottuk, amit szerettünk volna, még akkor is, ha megvolt az esélyünk arra, hogy gólokat szerezzünk. Ennek ellenére jól megoldottuk a feladatot. Az ellenfél nehezen tudott veszélyes lenni a kapunk előtt.”
„Maignan? Nagyszerű védést mutatott be, az egész mérkőzésen nagyon jól teljesített és ez fontos a csapat számára. Kicsit mérges voltam, hogy nem tudtunk gólt szerezni és ezáltal lehetőséget engedtünk nekik, hogy veszélyt okozzanak, de Magic Mike nagyszerű munkát végzett.”
A 36 éves csatárt – akinek a szezon végén lejár a szerződése – a meccs után a jövőjéről is faggatták és megkérdezték tőle, hogy maradni szeretne-e a Milanban.
„Természetesen igen. Nagyon jól érzem magam a Milanban. Az előző szezon nagyszerűen alakult és idén szeretnénk menetelni a Bajnokok Ligájában. A másik cél, hogy bebiztosítsuk a BL-indulást a következő szezonra. Mindent megtettem azért, hogy segítsem a fiatal játékosokat a fejlődésben. Nagyszerű csapatszellemet, nagy elszántságot és higgadtságot mutattunk.”
2 hozzászólás
„Azt a játékot játszottuk, amit szerettünk volna, még akkor is, ha megvolt az esélyünk arra, hogy gólokat szerezzünk.”
Ez a rész nem tetszik! Tehát az volt a taktika hogy 0-0 ra játszunk, és a gólhelyzetek azok egyéni villanások voltak?
Nyilván nem ezt a hülyeséget mondta, ez kisebb fordításbeli hiba, bár azért így is kb korrekt. Ez azt jelenti, hogy azt nyilván nem szerették volna, hogy kihagynak mindent, de csak ez nem ment terv szerint.