Ismael Bennacer, a Milan középpályása elmondta, hogy a csapat nem érdemelt volna győzelmet a Fiorentina ellen és az ellenfél jobb teljesítményt nyújtott a pályán.
A piros-feketék idegenben 2-1-re kikaptak a Fiorentina ellen, így három megnyert bajnokit követően újra veszítettek a bajnokságban. Ez volt a Rossoneri 6. veresége bajnokin az idei szezonban. Bennacer a combsérüléséből felépülve egy hónap kihagyás után visszatért a pályára és a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a mérkőzésen.
„Úgy vélem, hogy nem volt megfelelő hozzáállásunk. A Fiorentina nagyon jól játszott és megérdemelten nyert. Ennél sokkal többet kell tennünk. Négy napon belül újra pályára lépünk és nem lehet így játszani.” – mondta Bennacer csalódottan a lefújás után.
„Nem szabad elkeserednünk, regenerálódnunk kell a következő mérkőzésre. Ez a meccs nagyon kemény volt és nem játszottunk jól. Az ellenfél egyértelműen jobb játékot mutatott, így nem érdemeltünk volna győzelmet.”
Az algériai válogatott középpályásnak februárban combizom sérülés miatt 5 mérkőzést kellett kihagynia: „Jól érzem magam, de idővel még jobb leszek. Most szereztem némi játékpercet. Nagy kár a vereségért, mert nem ilyen eredményt akartunk elérni.”
Szerdán nagyon fontos összecsapás vár a Milanra, ugyanis a csapat Londonba látogat a Tottenham otthonába a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján.
1 hozzászólás
Akkor nézzetek a tabellára, aztán majd lehet kicsit megfelelőbb lesz a hozzáállásotok. Komolyan, az ilyen felidegesít… Euro milliókat kereső játékosoknak nem megfelelő a hozzáállásuk. Én értem, hogy a szerdai egy rohadt fontos meccs lesz, és a francnak nem hiányzott ez a firenzei szombat este előtte, de könyörgöm… jelenleg nem vagyunk BL helyen. Egyszerűen nem engedhetjük meg hogy ne vegyünk komolyan akárcsak egy bajnoki meccset is. Ilyen január után meg főleg nem. Főleg annak tudatában, hogy ha akarunk, akkor azért tudunk focizni, ezt azért láttuk.