Olivier Giroud a DAZN mikrofonjainak adott exkluzív interjút, amelyben elmondta, hogy gyerekkorában imádta a Milant az olasz klubok közül, valamint megnevezte a példaképét és beszélt a szezonbeli legemlékezetesebb góljáról, a jövőjéről illetve az akrobatikus megmozdulásairól is.
A MILANRÓL
„Gyerekként mindig is szerelmes voltam a Milanba az olasz klubok közül. Nagyon boldog vagyok és büszkeséggel tölt el, amit eddig elértem, de mindig többet és többet akarok véghez vinni.”
A CSAPAT FORMÁJÁRÓL
„A januári eredmények miatt mindannyian csalódottak voltunk. Szükségünk volt egy olyan mérkőzésre, amelyen talpra tudunk állni és ez sikerült a Torino, a Tottenham és a Monza ellen. Nem voltunk tökéletesek, de önbizalom szempontjából három nagyon fontos mérkőzés volt. Az Atalanta elleni összecsapásunk is nagy jelentőséggel bír, hiszen ők is versenyben vannak a Bajnokok Ligája-indulásért.”
A MÉRKŐZÉS ELŐTTI IMÁJÁRÓL
„Nem csak a fontos mérkőzéseken, hanem minden meccs előtt ezt teszem. 10-15 éve imádkozom és a mai napig megteszem. Ez az egyetlen dolog, amit meg kell tennem a mérkőzés előtt.”
A SZEZONBELI LEGEMLÉKEZETESEBB GÓLJÁRÓL
„Ebben a szezonban a Spezia elleni gólom jut eszembe. Őrült érzelmek ragadtak el, mert nagyon fontos volt, hogy megnyerjük a meccset. 1-1-re álltunk és csereként álltam be, hogy gólt szerezzek. Úgy gondolom, hogy az Inter elleni első mérkőzésen lőtt gólom is emlékezetes. Szeretném újra felfedezni ezt a kvalitást a csapatban. Tudjuk, hogy sok mindenre képesek vagyunk.”
AZ AKROBATIKUS MEGMOZDULÁSAIRÓL
„Ezek ösztönös dolgok számomra, de az edzéseken is nagyon sokat dolgozok rajtuk. Szeretem az ilyen megmozdulásokat. Rugalmas vagyok és szeretek ollózva gólt rúgni vagy a levegőben kapásból. Sokat tanulmányoztam Van Bastent, Papint és Shevát. Ibra? Őt is… Ő nagyon jó az ilyen befejezésekben.”
A ROMA ELLENI FORDULÓPONTRÓL
„A 85. percben lecseréltek. Úgy gondoltam, hogy jól teljesítettem és mosolyogva hagytam el a pályát. Abban a pillanatban még álmodozhattunk a Scudettóról, de a mérkőzés után fordulópont következett be a szezonunkat illetően. Fájó érzés, amikor ezeket a képeket újra látom. Az ellenfelek első adandó lehetőségeiből gólt kaptunk, nehezen tudtunk egyszerre presszingelni és egységesek maradni. Félelemmel játszottunk.”
A JÖVŐJÉRŐL
„A célom az, hogy továbbra is a Milanban folytassam. Remélem, hogy sikerül megállapodni. Folyamatban vannak a megbeszélések és úgy vélem, hogy a dolgok a megfelelő irányba haladnak.”
DE KETELAERÉRŐL
„Ezekben a nehéz pillanatokban lehet igazán látni, hogy mennyire támogatjuk egymást. Szüksége van a gólra, hogy minden megváltozzon. Balszerencsés volt, mert a Sampdoria ellen is gólt szerzett, de érvénytelenítették, mert lesen voltam. Remélem, hogy a Tottenham ellen be fog találni Londonban.”
A SERIE A GÓLKIRÁLYI JELÖLTJÉRŐL
„Victor Osimhen. Nagyon jól teljesít és nagyon magabiztos.”
A KARRIERJE LEGSZEBB PILLANATÁRÓL
„Lengyelország elleni mérkőzés, amelyen megdöntöttem Henry rekordját és én lettem Franciaország legeredményesebb játékosa.”
A LEGSZEBB STADIONRÓL, AMELYBEN JÁTSZOTT
„Tottenham Stadium.”
A LEGERŐSEBB VÉDŐRŐL, AKI ELLEN JÁTSZOTT
„Virgil van Dijk.”
A LEGFÁJDALMASABB VERESÉGRŐL
„A Szuperkupa, mert elveszítettünk egy trófeát és nem sokkal előtte elbuktam a világbajnoki döntőt.”
A GYEREKKORI PÉLDAKÉPÉRŐL
„Sheva volt a kedvenc játékosom. Üzenetet küldött és barátok lettünk. A 100. válogatottbeli meccsemet Ukrajna ellen ünnepeltem és ő volt a szövetségi kapitány.”
2 hozzászólás
Érdekes, hogy karrierje legszebb pillanatának nem a vb-győzelmet tekinti, hanem egy ahhoz képest lényegtelen rekord megdöntését.
Meg az is hogy a legfájdalmasabb vereség egy értelmetlen Szuperkupa vereség volt és nem a VB döntő…