Olasz sajtóhírek szerint a Milan is érdeklődik a távozóban lévő Nicolo Zaniolo iránt.
Az olasz válogatott támadó nemrég átigazolási kérelemmel fordult a Roma vezetőségéhez és a januári átigazolási időszakban távozni akar. A Premier League-ben szereplő Tottenham már bejelentkezett érte, de úgy tűnik, hogy más klubok is érdeklődnek iránta Angliából és Olaszországból is.
A MilanNews és a Sky Sport Italia beszámolója szerint a Milan vezetősége figyelemmel kíséri Zaniolo helyzetét és versenybe szállhat a megszerzéséért az átigazolási időszak utolsó napjaiban.
Paolo Maldini, a klub technikai igazgatója kapcsolatba lépett Zaniolo ügynökével, Claudio Vigorellivel – közölte Alfredo Pedulla. A 23 esztendős támadónak 2024. június 30-ig szól az aktuális szerződése és a Rossoneri vezetősége nagyon kedveli a játékát. Zaniolo az idei szezonban 17 mérkőzésen 2 gólt szerzett illetve 3 gólpasszt osztott ki. Ezzel szemben az előző idényt 42 tétmeccsen 8 találattal és 9 assziszttal zárta.
A Repubblica információi szerint a Milan a szezon végéig venné kölcsön Zaniolót egy 20-22 millió eurós vásárlási opcióval. Egyelőre a Roma csak azonnali átigazolásban gondolkozik, miközben a Tottenham szintén kölcsönajánlatot preferál, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén kötelezővé válhat.
A Milanon és a Spursön kívül a Brighton és a West Ham is érdeklődik a játékos iránt.
22 hozzászólás
Nem elég fekete, ráadásul olasz és még hianyposztra is jönne… nem kell nekünk 🤣🤣
Amúgy zseni a pali, csak ne lenne üveglábú…
Az én szememben az nagy előny nála hogy olasz és a Serie A-ban focizik, tehát nem lenne nyelv probléma és ismeri a bajnokságot is, mert nálunk valahogy sokáig kell szokni a játékosoknak az új bajnokságot. Na meg persze az is hogy hiány posztra jönne.
Szerintem nem kellene gondolkodni sokat rajta. És ha jól tudom már egy ideje figyelemmel kísérik. És ha a Roma el akarja adni akkor logikus hogy nem fogja kölcsön adni. Azt lehet tudni hogy körülbelül mennyit kér érte a Roma?
Viszont az is nagyon szépen megmutassa a Milan meg az olasz bajnokság szintjét hogy egy olasz bajnoknak egy angol közepes csapattal kell versenyeznie a játékosokért. A nyáron a Leedsel harcoltunk (sajnos nyertünk) most egy Brighton, West Ham…..őrületes szakadék keletkezett….
30-40 körül szeretne kapni a Roma, viszont Zaniolo inkabb maradna Olaszországban. Mou azt is nyilatkozta, ha nem lesz ennél komolyabb ajánlat, akkor nyárig biztos marad. Mondjuk esetében a kölcsön + opciónak van létjogosultsága, mivel sérülékeny. Mondjuk, ha valahogy ezt eltudná hagyni, akkor nagy játékos válhatna belőle.
Teljsen jó ötlet..
Így Originek nem kell egyedül unatkozni a klinikán..
Egyetértek
Na igen, egyrészt rohadt sérülékeny, nálunk, akik a kórház a város szélén vagyunk minden rohadt szezonban játszana úgy a meccsek kb 15%-án… Másrészt pedig szerintetek a Roma nem röhögi körbe a mi kölcsön, plusz majd 20-22 milliós opciónkat? Amikor egy angol milliárdos csapattól simán elkérhet érte 50 milliót, amennyiért ők igazolnak. Ráadásul az angol klubok nem is riválisai.
Hangzatos egy cikk, de ennek az üzletnek pont 0% esélye van. Nem is értem. Mi egy Botmant nem tudtunk elhozni, esélyünk nincs ilyen igazolásokra, sajnos csak a szurkolókat idegesítik ezzel. Egyébként az olasz sajtóértesülés is lehet kb full kitalált sztori, nem oszt, nem szoroz, megvalósulni nem fog.
Egy év múlva lejár a szerződése és hiába tűnik nagyon jó játékosnak a sérülések mellett a statja is sz.rok. Lássuk be! Tavaly 8 gól és 9 gólpassz nem is tűnhet rossznak, de ha megnézzük ebből mennyi volt Seria A: 28meccsen 2 gól és 5 gólpassz…..
Szerintem már-már korrekt ajánlat a 22M érte. 30M a piaci ára és folyamatosan esik. Dybala Játszik a posztján, ami tovább nehezítheti a helyzetét. Papíron 4.5M-ért vette a Roma.
Hogy micsoda??? Hogy mi olasz játékost igazolnánk? Ráadásul hiányposztra??? Elképesztő😲😲😲😲😵😵 Mi történt? Vagy csak álmodom?
Na jó a viccet félre téve ha a miénk lesz én bekakálok egy fa alá
Szerintem is jó játékos viszont nagyon sérülékeny.Az hogy az angol közép csapatok miket kínálnak szerintem tökmindegy,ha nem akar menni ugy sem ír alá.Viszont én örülnék ha jönne mert a jobb oldalalunk egy botrány,ráadásul eladni sem lehetlesz egyik töltelék emberünket se,szòval hárman lennének a posztra(csak lehozzák).Jelenleg egyből erősítést jelentene ami nekünk nagyon fontos.
Nem kötekedni akarok csak megsúgom hogy Botman is minket akart de mégis egy angol csapatban kötött ki.
Hatalmas igazolás lenne, évek óta Zaniolo fan vagyok, igazi spíler a srác. Remélem sikerül megszerezni!
Sem gólokban, sem pedig gólpasszokban nem jeleskedik a srác. Rengeteg sárgát szed össze és sokszor rezeg a léc, hogy ki ne állítsák. Ja meg sérülékeny is. Miért lenne hatalmas igazolás?
Azért, mert a jelenlegi csodálatos jobb szélhez képest (Sale, Messias, alkalomadtán Diaz) mindenképp erősítés lenne.
„Olasz sajtóhírek szerint a Milan is érdeklődik a távozóban lévő Nicolo Zaniolo iránt.”
El tudom képzelni az érdeklődést.
– Adjátok ingyér?
– Nem.
– Ok, csak érdeklődtem.
hangosan felnevettem 😀
Mellé új orvosi stábot is kéne igazolni.
Ez a gyerek évente 6-7 alkalommal lesérül és abból minimum 1 alkalommal hónapokra kidől. Ehhez tegyük hozzá azt is, hogy a statjai nem jobbak Messias statjainál. 30 millió az értéke. Ébresztő Maldini!
Nyuuugi!
A nagyszülei franciák.
(vicc volt)
Kölcsönben egy próbát megér
Volt már rá példa,hogy megtáltosodik nálunk egy játékos! Elég ha csak Theot említem! Még jól is elsülhet
Azért komoly dolog lenne.
Tavaly nekünk Dybala nem kellett ingyen.
Dybala a Romába megy.
Kiszorítja Zaniolot.
Mi 30-40 milliójért megvesszük Zaniolot.
Sajnos ez igaz.Dybala 3éves fizuja bőven kijött volna egy 20asból.Az Ő nem leigazolása nagy hiba volt.Ettől független Zaniolo tud életveszélyesen játszani míg a jelenlegi jobbszélsőink egy vedér fosószilvát nem érnek.
#DiMarzio: Milan’s offer is €18/19M + bonus to reach €22M, but AS Roma want €35/40M.
Ez mondjuk tegnap esti hír, de ha DiMarzio értesülései jók, márpedig általában jók, akkor jelenleg fényévekre vagyunk az üzlet megvalósulásától.
Nálunk az is megsérül aki soha életében nem sérült meg. Zaniolo egy időzített bomba, 22-ért is óriási rizikó, 40-ért meg aztán pláne. Bár ha azt veszem, hogy CDK-ért is mennyit adtunk és mennyire nem jött eddig be, akkor meg aztán mindegy, szórjuk… 🙂