Elnapolták a találkozót Leao hosszabbítása ügyében

A pénteki találkozó valószínűleg még az Inter elleni meccs előtt le lehetett fixálva. Az ott mutatott kilátástalan játék, a Milan súlytalansága viszont mindenkit elgondolkodtathatott, főleg Leaót. Beszélhetett az ügynökével, és abban maradtak, hogy átgondolják, mit kérjenek még. Nem biztos, hogy anyagi jellegű követeléseik lennének, hanem mondjuk „garanciát” szeretnének arra vonatkozóan, hogy a csapatot megerősítik már most nyáron, és ha úgy látják, hogy ez nem történt meg, akkor Leao bejelenti a távozási szándékát… Már csak az a kérdés, hogy addig aláír-e egy új szerződést. Ha aláírna egy 2028-ig szóló hosszabbítást, majd a Milan nem tartaná be az ígéretét, és ezért Leao bejelenti, hogy menni akar, akkor a Milan is jól járna. De Leaóék trükközhetnek úgy is, hogy a szerződést a Milan által kínált feltételekkel most csak 1 évvel hosszabbítják meg (2025-ig), így a Milannak ezen a nyáron bizonyítania kell (magyarán igazolni), és akkor megint ott lesz a veszély, hogy ingyen távozhat… És persze az is lehetséges, hogy Leao ultimátuma úgy szól, hogy amennyiben most nyáron megfelelő igazolások lesznek, akkor azonnal aláír, de persze addig semmiképpen.

Egyértelműen ők vannak alkuképes pozícióban a Milannal szemben. Leao az egyetlen olyan támadónk, akiben hosszabb távon van potenciál (CDK???), jelenleg az van, hogy ha ő nincs, akkor a nemzetközi kupaindulás is veszélybe kerülhet, a másfél év múlva lejáró szerződése miatt szintén a Milant sürgeti jobban az idő. Leaóéknak megéri húzni az időt. Ha most nincs megegyezés, és a nyár közepéig sem lesz, akkor a Milannak érdekében áll eladni Leaót, de akkor már kevesebbet kérhetnek érte. Leaóék pedig úgy kalkulálhatnak, hogy az az összeg, amellyel a Milan nyáron kevesebbért adhatja el a portugált, akár „átcsoportosítható” Leao fizetésére meg az egyéb juttatásokra… A Milan nyáron csak abban bízhatna, hogy több jelentkező is lenne Leaóra, ami feljebb vinné az árát.

A játékos hozzáállása egy dolog. A donnarummázás meg a kessiézés nyilván elítélendő. De ha a Milan kilátásait tekintjük, hogy mekkora esélye van jelentős trófeákat nyerni, milyen fizetéseket tud kínálni a játékosainak, akkor látható, hogy nem versenyképes. Elítélendő-e az a játékos, aki a posztján az egyik legjobbnak számít, de jelenleg nevetséges összeget keres (és így logikusan magasabb fizetést akar), szeretné, hogy erősítéseket hajtson végre a klub, amely erre nagyon úgy fest, hogy a nagy pénzügyi egyensúly megteremtése-megtartása érdekében nem hajlandó? Annak idején, amikor Donnarumma végül szerződést hosszabbított, írtam hasonlót. Donnarumma is nagyon fiatal volt, volt olyan vélemény, hogy hová siet ennyire, maradhatna, de a Milan akkoriban teljesen kilátástalan helyzetben volt, hemzsegtek a középszerű játékosok a keretben. Végül hosszabbított, a többit tudjuk. Leao esetében kicsit jobb a helyzet, jobb helyzetben van a klub, de a bajnoki cím óta történt-e valami? Érkezett egy „jövő reménysége” CDK, majd a vezetőség most – érzékelve, hogy totál egyszemélyes a támadósorunk, úgy látja, hogy a 36 éves Giroud gond nélkül lehozza a tavaszt, semmi szükség frissíteni a keretet… (Bocsánat, kapus még jött.) Nem kellene azt játszani, mint pl. a Chelsea, de ott legalább érzékelték a gondokat, és – más kérdés, hogyan, de – aktivizálták magukat. Még az Inter is mozgolódik, persze nem tudni, miből, de legalább ötletelnek.

Leaóék – szerintem minden jel erre mutat – menni akarnak Milánóból. Ugyanaz, mint annak idején Kessie vagy Donnarumma esetében… Nem a MIÉRT, hanem a HOGYAN a probléma. Ez persze sokat elmond egy emberről, de ezt most mégis tegyük zárójelbe. Úgy gondolom ugyanis, hogy a Milan felelőssége nem elvitatható ezekben az ügyekben. Nem azért felelős a klub, mert nem ad PSG-s fizetéseket a csere cseréjének, hanem azért, mert valamiféle álomvilágban él, és mintha játékosokat, szurkolókat is abba az illúzióba akarna ringatni, hogy – mondjuk ki – pénz nélkül (vagy minimális anyagi ráfordítással – a mai klubfutballban világraszóló eredményeket lehet elérni pusztán az éleslátásnak, szakmai tudásnak köszönhetően. A Milan úgy akar eljutni New Yorkba, hogy tutajon akar nekivágni az Atlanti-óceánnak, miközben már mindenki repülőgépre ül. És szentül hiszi, hogy ez működni fog. NEM, NEM MŰKÖDIK. Hány játékos nyilatkozta azt, mikor leigazolta a Milan, hogy tetszik neki a klub projektje? Nem egy… De kétlem, hogy a projekt arról szólt volna, hogy elérünk egy szintet, és azzal megelégedve megállunk. Nyáron éppen az volt az indok, hogy tulajdonosváltás volt, és persze pont a mercato utolsó napjaira zárult le az átadás-átvétel folyamata… Most télen mi lesz az indok? Hogy minden tök jól működik? A csapat éppen hétről hétre bizonyítja, hogy szinte semmi sem működik… Esetleg bedobják a tutit, hogy ha nem lenne sérült Maignan, Florenzi meg Ibra, akkor jobban teljesítenénk? Tehát a Milan felelőssége abban érhető tetten, hogy úgy tesz, mintha nagycsapat lenne, és jó úton haladna afelé, hogy még nagyobb csapat legyen. Akkor, amikor egyes klubok éves bevétele nagyobb, mint amennyiért a Milan tulajdonost cserélt… Vagy amikor a PSG személyi juttatásokra tízszer annyit költ, mint a Milan… A Milan és a szurkolók nagyjából abban bízhatnak, hogy Maldini valahogyan majd megoldja. De hogy is van a falfirka? „Lehetsz lojális a cégedhez, de Kínában akkor is olcsóbb a munkaerő…”

A Milan lehetőségei behatároltak, de ezt már akkor lehetett tudni, amikor az amerikaiak átvették a klubot. Az amerikaiaknak már akkor tudniuk kellett, hogy egy bizonyos szintet ezzel a pénzügyi politikával el lehet érni, de sokkal többet nem. Ahogyan az Ajax vagy a portugál klubok. Hatalmas pénzekért eladnak játékosokat, mert eszük ágában sincs jól megfizetni őket. Pénzügyileg stabilak, tudják, hogy úgysem kerülhetnek a legszűkebb elitbe, csak a csillagok nagyon szerencsés együttállása esetén. Ezért csinálják, amit csinálnak. A szurkolók pedig ebbe belenyugodtak, de mást nem is tehetnek. A Milan viszont nagy klub, kár, hogy ezt majdnem másfél évtizede nem bizonyítja (az elmúlt 15 évben egy negyeddöntő a legjobb eredményünk a BL-ben). Egy tulaj nagy nevekkel (Maldini) meg hangzatos kijelentésekkel (visszajuttatjuk a Milant a csúcsra) könnyen maga mögé tudja állítani a szurkolókat, de ez nem tart örökké, lásd: Berlusconi-korszak.

Ma már nem lehet eljátszani azt, amit pár évtizeddel ezelőtt, hogy ismeretlen klasszist fű alatt szerződtetünk, mert minden klasszisjelöltre azonnal rámozdul legalább három klub, abból legalább egy olyan, amely jóval jobb helyzetben van, mint a Milan.

Örök vita a szurkolók között, hogy bármi áron megtartsunk egy klasszist, vagy „annyiért” ne, inkább adjuk el, hogy abból az összegből jöjjön egy fiatalabb vagy több jó játékos. A szurkolók közötti véleménykülönbség egyik eleme nézetem szerint az, hogy akik bármi áron megtartanának egy-egy ilyen klasszist, mint Leao, azok bíznak a tulajdonos abbéli kijelentésében, hogy majd visszajuttatja a Milant a csúcsra. Arra számítanak, hogy ha Leao marad, akkor majd mások is maradnak, akkor majd könnyebben tud a Milan más klasszisokat igazolni, illetve szkeptikusak, mert úgy vélik, semmi garancia, hogy a Leaóért kapott pénzt visszaforgatja a tulajdonos a klubba, azaz erősíteni fog… És ez az, amiben a tulajdonos felelőssége megáll. Mert ha Leaóval hosszabbítana a Milan, sajnos nem az történne, hogy erre alapozva tovább erősítene a kereten a RedBird, ahogyan azt várnánk.

Tulajdonképpen mindkét szurkolói csoport tagjait lehet naivnak tekinteni. Azokat is, akik azt mondják, hogy inkább adjuk el az illetőt, mert abból jön (jöhet) erősítés, és az előbb vázoltak miatt azokat is, akik szerint azért ne adjuk el az illetőt, mert a tulajdonos nem arra használná fel a pénzt, hogy lendítsen a klubon. De úgy gondolom, mindkét szurkolói hozzáállás mögött a tulajdonossal kapcsolatos bizonytalanság, bizalmatlanság húzódik meg. Ennek következtében nem is nagyon lehet igazságot tenni a szurkolói vélemények között, csak megállapítani, mindenki a legjobbat szeretné a klubnak. A tulajdonos viszont mintha csak szórakozna a szurkolókkal és a játékosokkal is. Lehet, hogy az Elliottban legalább volt annyi, hogy ezt a színjátékot nem akarta tovább csinálni, kérdés, hogy a RedBirdnél ez hogyan lesz. Az nyilván ciki lenne, ha azt mondanák, hogy „gyerekek, rájöttünk, hogy ez így nem fog menni”, és a szurkolói hozzáállás – a sok elégedetlenkedés meg mérgelődés után – is a „holnap új nap virrad” elvén alapul, szóval mindig itt leszünk mi, síkhülye szurkolók, akik megvesszük a jegyeket, előfizetünk (vagy átváltunk) egy szolgáltatóra, hogy megnézzük a Milant akkor is, ha sehogyan sem áll. Ez a szurkolói sors.

No, remélem, mindenkinek feldobtam a hétvégéjét.