2022. november 29., kedd

Albertini a Milanról, a BL-ről és Leaóról

-

Demetrio Albertini, a Milan korábbi középpályása a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a kiállítást követően nem tudta tovább nézni a Chelsea elleni mérkőzést, valamint beszélt Rafael Leaóról és arról is, hogy mi szükséges a csapat számára ahhoz, hogy a nemzetközi porondon is versenyképessé váljon.

“A Milan a legfiatalabb csapatok közé tartozik a Bajnokok Ligájában, Pioli játékosainak nagy része nem rendelkezik tapasztalattal a nemzetközi porondon. Ezeknek a meccseknek nem csak a számát kell figyelni, hanem mérlegelni a súlyát is. A pályára lépések száma és a játékpercek csak egy dolog és a cél, amiért játszol az egy másik. Amikor a győzelemért játszol és a kieséses szakaszban jársz, akkor tudsz összehasonlításokat tenni és a legerősebb csapatokkal versenyezni. A Milan el fog jutni oda, hiszen fejlődési folyamatban vannak, ahogy az elmúlt években Olaszországban is véghez vitték.” – mondta Albertini.

“A játék ritmusa szintén egy másik tényező, amely jelzi a különbséget a mi országunk csapatai és más bajnokságok, a Premier League, a La Liga és a Bundesliga csapatok között. A Serie A-ban lassabb és kevésbé dinamikus a futball. A Milan ezzel szembemegy, de így is nehézségei adódnak, amikor egy olyan erős csapattal találkozik a BL-ben, mint a Chelsea.”

“Chelsea? Nem voltam ott a stadionban, a tévében néztem a mérkőzést. Amikor láttam, hogy a játékvezető büntetőt ítélt és kiállította Tomorit, egyszerűen átkapcsoltam egy másik csatornára. A labdarúgás kontaktsport. Nem volt szabálytalanság és ezt az is bizonyítja, hogy Mount befejezte a támadást és kapura lőtte a labdát. Nem tehet tönkre így egy mérkőzést a játékvezető egyértelmű hibája. Nagy kár érte, mert meggyőződésem, hogy a Milannak esélye lett volna nyerni. Ennek ellenére továbbra is a saját kezében van a csapat sorsa.”

“Kicsit több tapasztalat birtokában a Milan biztosan képes lesz Európában is szintet lépni. Úgy gondolom, hogy Olaszországon kívül a győzelem receptje a következő: tovább kell folytatni azt a fejlődési folyamatot, amit a játékosok és az edző követnek.”

Albertini kitért Leao hosszabbításának fontosságára és arra is, hogy a vezetőségnek mely posztra kellene igazolnia a csapat megerősítése érdekében.

“Leaót illetően egy alapvető szabály érvényesül az átigazolási piacon: igazolásnál van lehetőség hibázni, viszont eladásnál nincs. A Milan a világklasszis Donnarummát le tudta váltani Maignanra, aki rendkívülinek bizonyul, de jelen pillanatban nehéz olyan futballistát találni, aki olyan képességekkel rendelkezik, mint Leao.”

“Leao, Tonali és De Ketelaere jelenti a Milan jövőjét.”

“A klubnak egy olyan csatárral kellene erősítenie, akinek a megszerzése pénzügyi szempontból elérhető közelségben van, de egyben képes azonnali hatást kiváltani a pályán. Giroud nem örökifjú, ugyanez vonatkozik Ibrára is. Talán olyan tehetségek közül kell válogatni, akik nem férnek be a nagyobb csapatokba, ahogy annak idején a Juve tette Moratával. Gondolok itt Armando Brojára a Chelsea-ből.”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

1 HOZZÁSZÓLÁS

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS