2022. október 07., péntek

Thiaw: “Nagyon hálás vagyok a Milannak”

-

Malick Thiaw-t, a Milan nyári szerzeményét egy sajtótájékoztató keretein belül mutatták be. A német-finn állampolgárságú védő büszke arra, hogy a Rossoneri játékosa lehet és úgy véli, hogy ez az elmúlt évek kemény munkájának eredménye. A 21 éves középhátvéd azt is elárulta, hogyan kell helyesen kiejteni a vezetéknevét.

A FUTBALLRÓL
“Nagyon fiatalon az utcán kezdtem el futballozni a barátaimmal. A futball számomra szenvedély, amely a későbbiekben hivatássá vált. Azonban a szenvedély még most is mindenek felett áll. Nagy boldogsággal, személyes büszkeséggel és megtiszteltetéssel tölt el, hogy a Milan játékosa lehetek. Szeretnék köszönetet mondani az átigazolásért. Nagyon hálás vagyok a klubnak, hogy 5 éves szerződést kötöttek velem. Ez még csak a kezdet és minden mérkőzésen bizonyítanom kell, de ez a szerződés már önmagában az elismerés jele számomra.”

A CÉLOKRÓL
“Ambiciózus vagyok, ezért mindig célokat tűzök ki magam elé. Már az, hogy itt vagyok egy jó eredmény, de szeretnék tovább fejlődni. Tudom, hogy profi edzőim és kiváló csapattársaim vannak. Szeretnék fejlődni, tanulni és minél több időt tölteni a pályán.”

AZ ERŐSSÉGEIRŐL
“Erős játékosnak tartom magam. Jó vagyok szerelésben, a légi párharcokban, a labda megjátszásában és a fizikai adottságaim – a gyorsaságom illetve az atletikus alkatom – segítenek ebben. Igyekszem megmutatni az agresszív oldalamat és az erőmet. Teljes mértékben a csapat szolgálatába állítom magam, hogy megpróbáljam meggyőzni az edzőt.”

A KLUBRÓL
“A Milan egy szimbolikus klub. Mindig is kiváló védők játszottak itt, mint például Maldini vagy Nesta. Abban az időben még nem védőként játszottam és Ronaldinho illetve Kaká játékát követtem.”

AZ EDZÉSEKRŐL
“Minden új számomra. Intenzív edzéseink vannak, amelyek ugyan nem túl hosszúak, de nagy hangsúly van a taktikán. Még csak egy hete csatlakoztam a csapathoz, de már sokat tanultam. Sok minden különbözik Németországhoz képest, különösen a taktika terén. Mindent megteszek, hogy gyorsan tanuljak. Minden csapattársam nagyon barátságos és tárt karokkal fogadtak. Jól tudok angolul és ott van az öltözőben Kjaer is, aki beszél németül.”

A KORÁBBI EGYEZTETÉSEKRŐL
“Télen már voltak olyan találkozók, amelyek különböző okok miatt nem jártak sikerrel, aztán újabb telefonhívások érkeztek. Úgy vélem, hogy a Milan megkeresése egy visszaigazolás, hogy jól teljesítettem a pályán és keményen dolgoztam az edzéseken.”

A MILÁNÓI DERBIRŐL
“Ez volt az első alkalom számomra a San Siróban, méghozzá a legnagyobb rivális ellen egy olyan mérkőzésen, amelynek óriási jelentősége van. Extrém élmény volt látni a teltházas stadiont.”

A VEZETÉKNEVÉNEK HELYES KIEJTÉSÉRŐL
“A vezetéknevemet olaszul ‘Ciao’-nak ejtik. A csapattársaim általában csak Malicknak hívnak.”

A megegyezés értelmében Thiaw mintegy 5 millió eurós átigazolási árral érkezett a Schalke együttesétől és a német klub további 2 millió euró bónuszt kaphat. A német utánpótlás-válogatott játékos 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá.

Forrás:acmilan.com

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

1 HOZZÁSZÓLÁS

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS