2022. szeptember 30., péntek

Így jött létre De Ketelaere átigazolása

-

Tom De Mul és Yama Sharifi játékosügynökök számos kulisszatitkot elárultak a Charles De Ketelaere átigazolásáról folytatott tárgyalások kapcsán és beszéltek arról is, hogy mikor volt az a pont, amikor valójában összeomlottak a tárgyalások a Milan és a Club Brugge között. Az ügynökök szerint a külvilágnak fogalma sincs arról, hogy milyen nehéz volt megvalósítani a transzfert.

Hosszú hetekig tartó huzavona után De Ketelaere augusztus elején hivatalosan is a Milan játékosa lett. A játékos ügynökei, De Mul és Sharifi meséltek arról, hogy mely klubok érdeklődtek Charles iránt, mikor volt az első kapcsolatfelvétel a Milan részéről és hogyan jött létre az átigazolás.

“A Milan egy-két éve figyelte őt, már egészen az utánpótlás óta, de az első kapcsolatfelvétel két évvel ezelőttre nyúlik vissza. Akkoriban nagy tehetségnek tartották Charles-t, de a klub egy kész játékost akart igazolni, aki azonnali hatást tud kiváltani. Időközben Maldini és Massara folyamatosan kérdezgettek minket arról, hogy Charles milyen ember. Időt szántak arra, hogy felmérjék, milyen jó játékos lehet belőle.” – mondta az ügynök.

“Sok klub tájékoztatást kért, mint például a West Ham, a Newcastle, az Arsenal… Ezek a klubok nem mutattak teljes erőbedobást a leigazolása érdekében. Közben az Arsenal megszerezte Gabriel Jesust, aki már bizonyított a Premier League-ben. Az FC Barcelona is sokáig figyelemmel kísérte Charles-t, de úgy gondoltuk, hogy nem ez a megfelelő lépés számára.”

“A Leeds United megkeresése nagyon konkrét volt és ezt Charles is észrevette. Nagyon akarták őt és megígérték neki, hogy minden héten játszani fog. Jesse March egy elsőrangú edző a labdarúgásban. Egy ponton Charles azt mondta nekünk, hogy egy másik klub felöl szeretne hallani. Azt akarta, hogy legyen egy összehasonlítási alap ahhoz, hogy kiderüljön, helyes választás-e a Leeds számára. Ekkor felhívtuk a Milan vezetőségét és azt mondtuk: »Ha meg akarják szerezni, akkor most kell lépni. De teljes erőbedobással, nem csak félgőzzel.« Maldini még mindig a szerződésének meghosszabbításával volt elfoglalva, de aztán jött a hívása. Charles jól elbeszélgetett Piolival is és teljesen mértékben meggyőzték őt. Csakhogy a Leeds 40 millió eurót ajánlott érte, a Milannak pedig volt egy limitje az átigazolási árra. A Brugge közölte, hogy nem fogja elengedni 20 millió euróért, ezért a Milannak újra kellett gondolnia és emelni az ajánlaton.”

“Pénzügyi szempontból a Leeds lett volna a legjobb választás a Brugge-nek, Charles-nek és nekünk is. De ő szeretett volna várni egy kicsit, hogy jön-e más lehetőség. Amikor Charles meghallotta, hogy a Milan 100 százalékos erőbedobással akarja őt, a dolgok más irányt vettek. Meghozta a döntést és közölte velünk: »Mindenképpen a Milanba akarok igazolni.« Az egyik oldalon volt egy klub, amelynek túl nagy követelései voltak egy másik beérkezett ajánlat miatt, a másik oldalon pedig egy játékos az álmaival. Azt mondtam Charles-nek, hogy ha a Milan játékosa akar lenni, akkor én támogatom őt ebben és hozzátettem, hogy készüljön fel, mert rendkívül nehéz hetek következnek.”

“Egy bizonyos ponton úgy tűnt, hogy a tárgyalások halottak. A belgiumi találkozót követően a klubok már nem akartak többé tárgyalni egymással, aztán Luganóba mentünk. Két szuperhatalom szállt szembe egymással és igazi csata alakult ki. A külvilágnak fogalma sincs arról, hogy milyen nehéz volt ezt a helyzetet megoldani. Döntenünk kellett a stratégiáról. Mindent megtettünk az átigazolás sikere érdekében.”

“Amikor az első milánói nap után visszatértünk a szállodába, Charles szólt, hogy menjünk át a szobájába. Beléptünk és mindkettőnket megölelt.”

“Charles a posztját tekintve egyfajta játékmester, aki a csatárok mögött játszik. A szurkolók kedvelni fogják. Nem igazán szeretek összehasonlításokat tenni, de azt lehet mondani, hogy az eleganciája alapján hasonlít Kakához, Tottihoz vagy éppen Bobanhoz. És megvan a személyisége is.”

“Ibrahimovic? Charles számára is különleges, Zlatan jelenléte nagyon pozitív és elvállalta a mentor szerepet az öltözőben, mert ismeri a klub szintjét és olyan értékeket képvisel, mint senki más. A karrierjének köszönhetően pedig hihetetlen hatást gyakorol a csapatra.”

“Világbajnokság? Beszéltünk a belga válogatott szövetségi kapitányával, Roberto Martinezzel és azt mondtuk neki: »Charles jobb játékossá fog válni azáltal, hogy a Milanhoz igazolt, még akkor is, ha nem játszik minden héten.« Ez volt az üzenetünk, semmi több…”

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

5 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Nagyon jó érzéseim vannak vele kapcsolatban, olyan embernek tűnik aki nem csinál segget a szájából, mint már jó néhányan az utóbbi években, remélem nemsokára megkapja a lehetőséget kezdőként is, megérdemelné. Diaz tavaly is jó volt októberig, csak aztán jött a teljes sülyesztő, kiváncsi leszek hogy idén is így lesz e, vagy végre szintet tud lépni. És persze ott van még Adli is, ő is jól mozgott a felkészülési meccseken, hatalmas versenyhelyzet lessz azon a poszton, és legalább ha nem megy Diaznak, akkor nem Krunicot kell majd ott néznünk

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS