Ismael Bennacer ügynökével is folyamatban vannak az egyeztetések az új szerződésről.
Az algériai válogatott játékosra ismét nagy szerep hárul, ugyanis Franck Kessié távozásával Stefano Pioli kulcsemberként számol vele a középpályán Sandro Tonali mellett. Bennacernek még két év van hátra a szerződéséből és a klub már megtette a szükséges lépéseket a hosszabbítás érdekében.
Pietro Mazzara, a MilanNews szerkesztője szerint a klub vezetőségének az év elején volt egy általános megállapodása Bennacer ügynökével egy 3,2 – 3,5 millió eurós fizetést tartalmazó szerződésről.
Ugyanakkor az idő előrehaladtával a játékos ennél magasabb bért akar. A MilanNews szerint Bennacer megközelítőleg akkora fizetést szeretne kapni, mint Theo Hernández, aki évi nettó 4 millió euróval a csapat legjobban kereső játékosa. Bennacer a jelenlegi kontraktusa értelmében évi 1,5 millió eurót tesz zsebre és egy 50 millió eurós kivásárlási záradéka van.
A 24 éves középpályás boldog a Milanban és kifejezte maradási szándékát, hogy egy új hosszú távú szerződést írjon alá a Rossonerivel. Bennacer három évvel ezelőtt, 2019 nyarán szerződött a Milanhoz az Empolitól, a vételára mintegy 17,2 millió euró volt.
21 hozzászólás
Én korábban 3M ajánlatról hallottam és 3.5-t kér Benna. De úgy gondolom a 4 sem extrém kérés. Meg kell tartani mindenképp. Akkor hosszú távú szerződést kell aláíratni és kivásárlási záradékot kiiktatni, vagy feltolni mondjuk 300M-ra. 😀
Egyetértek👍
Ritkán értek egyet Jose82 szurkolótárssal, de most itt a ritka alkalmak egyike.. A 4M körüli fizetés igény egyáltalán nem tűnik vészesnek.. Pláne akkor nem, ha megnézzük, hogy egyébként milyen fizetésekkel dobálóznak a nagy világban.. Nagyon fontos láncszeme a csapatnak.. A felkészülési meccseken is jól teljesített, az Udinese ellen pedig az egyik legjobb volt..
Mindenképp meg kell tartani..
Én meg viszont azzal nem értek egyet hogy milyen fizetésekkel dobálóznak a nagyvilágban… mert minket nem lehet össze hasonlítani a nagyvilágban levő PSG féle csapatokkal, vagy az angol csapatokkal ahol óriási nagy különbség van bevételek terén, és emiatt többet is engedhetnek meg maguknak…. Az olasz csapatok sajnos nem dobálózhatnak…
Továbbá azzal sem értek egyet hogy csak azért mert a felkészülésen meg az első meccsen jól teljesített akkor már meg kell tartani. Így akkor Leaot meg el kell adni….
És most nem azzal vitatkozom hogy nagy a különbség mert tényleg nem az, és remélem megoldható lesz, és maradni fog, mert szerintem fontos játékos és kell a csapatba,de itt ez elvi dolog….így akkor majd mindenki jönni fog hogy de nekem is több kell, és mindig mindenkinek csak több kellesz…. Kell egy határt szabni mettől meddig mert akkor annak csak rossz vége lesz. Azért Bennacer is nézze meg azt hogy ki mennyit keres ebben a csapatban, ki mennyit tesz le, ki mennyit tett le az asztalra, és ő mennyit tesz és tett le az asztalra és ne azt nézze hogy mennyit kapnak a nagyvilágban…. A Liverpool mindig is többet fog tudni fizetni neki. És ha most valakiért bejelentkezik egy nagy csapat akkor most mindenkinek fizetést kellesz emelni mert ha nem akkor majd ingyen fog elmenni? Tessék parancsolni. Két év múlva mehetsz, de nem biztos hogy meg akkor is kelleni fog a Liverpoolnak. És két év alatt fog kapni 1,5 millát ami összesen 3 és így meg már most kereshetne 3,2-3,5 egy év alat ami két év alatt 6,4-7 milla…. Vagy ott van az 50 millás kivásárlási záradék. Szerintem arra a posztra találnánk olyan jó játékost mint Bennacer. Nem véletlenül nem élt meg senki sem azzal a záradékkal…
Bocsi. A 4 M a nagyvilágból nem egy PSG fizetés hanem kb egy angol sereghajtó szintje. Szóval a 4 M-s kategóriás fizut ideje lenne teljesítenünk ilyen esetekben.
Szerintem is oda kell adni neki a 4 M fizut.
Én nem a 4 millás fizetésről beszéltem hanem arról a fizetésékről amik a nagyvilágban vannak. Lehet ha a Liverpoolhoz hasonlítod a dolgokat akkor igen, meg kell adni, de ha ahhoz hasonlítod a dolgot hogy a legjobban fizetett játékos legyen akkor viszont nem mert eddig Bennacer nem a legjobb a csapatban. Tőle még Tonali is jobb volt és mégsem kér 4 millát.
Kessie-nél is így kezdődött….
Kezdődik…
Kessie, Leao ugyanígy kezdték, anno Frank is ígéretet tett, hogy hosszabbítani fog, nem jött össze.
Tavaly Leao is megígérte többször is, már voltak konkrét ajánlatok, nem tudom, hogy miért nem tanulunk ezekből a hibákból. Theo,Leao,Bannacer megérdemlik, meg kell nekik adni amit kérnek, mert így sose fogunk szintet lépni.
Ibra és Kessie fizetése felszabadul, bőven kell lennie keretnek.
Igen csak Kessievel sem úgy volt hogy kapot egy ajánlatot és ő többet kért és mi nem adtuk meg neki, hanem ahogy mi emeltünk az ajánlaton úgy emelt ő is, és végül már azt is megkapta volna amit először kért de az sem volt elég neki mert egyszerűen el akart menni. Azért ez sem megoldás hogy jelentős fizetés emelést kapnak es az sem elég neki. Már kezd elegem lenni az ilyenekből. Menjenek akkor a PSGbe vagy a Citybe és kész. Jó játékos de azért Theo többet tett szerintem a csapatért. És miért is akar a csapat legjobban fizetett játékosa lenni? Mert úgy érzi hogy ő a legjobb???
Viszont az is igaz hogy ez még nem olyan nagy különbség és remélem megoldható lesz es nem fog mindig többet es többet kérni és azért az sem mindegy hogy mennyit kér majd az ügynöke. Ezeket az ügynököket is csak elküldeném a …..
Nyilván az ügynöki jutalékokról nagy hallgatás van, persze. De ettől függetlenül a 4M szerintem ezen a szinten nem egy földtől elrugaszkodott összeg. Annyi egyszerűen bele kell, hogy férjen egy kulcsjátékos esetében, márpedig Benna az, és ha azt akarjuk, hogy az is maradjon nálunk, akkor ezt meg kell neki adni. Bárhol megkapná, ahova el tudna menni. Ha megadjuk, és megint emeli a tétet, akkor viszont nincs mese, dobbantani akar, ergo el kell adni télen. Ez egy viszonylag biztos módszer az elvágyódók kiszűrésére. Leao lesz a trükkös kérdés. Jó lenne mindkettőt letudni még augusztusban. A portugálon eléggé látszik, hogy fejben nincs ott a pályán. Remélem, Ibra szolidan fejbe rúgja vagy ilyesmi, hogy haver, mit is csinálsz…
+1
A baj az ugràssal van. Melyik munkahelyen adnànak cirka 3xos fizuemelèst? A követelőzès nem szèp dolog, főleg hogy a xarból lett kivakarva… Pènzèhes, akàrcsak Leao. Sztm mindketten eljàsszàk azt, amit Kessie, vagyis ingyen tàvoznak.
Toti82 jól látod! Jó játékos Bena, de az előző szezonban sokat volt sérült, majd a formáját se igazán nyerte vissza. Nem adnék neki annyit, mint Theo-nak. Szerintem a 3.5 milla az korrekt emelés, a többiek fizujához mérten (pl. Rebic is itt körül keres). Persze fél millán ne múljon, de ez elvi kérdés is.
Pontosan, ez elvi kérdés is.
Kulcs játékos de ahogy feljebb írva van a múlt szezonban nem volt valami top formában és kulcs játékosnak sem nevezném. Theo például az volt. És Leao is az volt, és ezért például Leaonal kicsit jogosnak érzem hogy többet kér, de Bennacernál nem. Azért így is a legjobban fizetettek közt lett volna és a múlt szezonban nem volt a legjobbak között! Theo, Tonali, Tomori mindannyian a legjobbak voltak és nem követelőztek és hosszabbítottak. Kicsit azért Bennacer szerintem érzi hogy jár le a szerződése és ezért jobban követelőzhet mert ha nem akkor ingyen fog távozni.
Hát ha sokat szórakozunk, akkor kicsengetik hamar érte az 50 gurigát, aztán megadja neki más gond nélkül a 4-5 milliót… sajnos fizetések terén nehéz versenyezni a „nívósabb” bajnokságok csapatával. Konkrétan angol középcsapatok fizetnek így mint mi. :/
Először tegyél le valamit az asztalra és utána lehet kérni,de duplájára emelik a bérét mi kell még,nonszensz
Eleve vicces, hogy 4m euróval Theoval a legjobban kereső játékosok lennének. 😀
Bőven megérdemli, idén főleg, Kessié távozásával. Ha munkamennyiséget nézünk a pályán, akkor csak Tonalival vetekszik.
Ha valamin röhöghetünk, az nem a 4 milliós igény, amit nála gyengébb játékosonak adnak meg mindenhol (nem csak PSG-CFC-City vonalon!), hanem az az 1,5 amit itt keresett évekig. Ráadásul azért ő nem 21 éves, hbanem már 24.
Kell a csapatba, jár neki az emelés.
A kérdés csak az hogy mennyi?
1,5 millióról a 3,2-3,6 tényleg soknak tűnik.
Bár ha megakarjuk tartani lehet ez is kevés lesz neki.
Annak idején, amikor idejött egy csomó ismeretlenebb játékos, mind viszonylag alacsony fizetést kapott. Kalulu például 600 ezret, Tomori 850 ezret, Leao 1,4 milliót… Kalulu már 1,2 milliót kap, Tomori 2-t, Leao fizetése is meg fog ugrani.
Bennacer esetében nem az 1,5 milliót nézném, hanem a Milan által ajánlott összeget. Amihez képest a kért összeg nincs annyira messze. Jó ötlet lehet a bónuszok alkalmazása. Ha összehoz mondjuk 6 kanadai pontot és/vagy legalább 40 meccsen pályára lép, a fizetéséhez csapjanak hozzá pár százezret.
A kért összeget ahhoz kell mérni, hogy az illető pótlása mennyibe kerülne, beépítése mennyi ideig tartana stb.
Abból nem lehet kiindulni, ami a PSG-nél van. Mintha az amerikai meg a gibraltári hadsereget hasonlítanánk össze. Ők kinéznek valakit, az illető kér valamennyit, ők meg megadják. Hogy Bennacer nézze meg, ki mennyit keres? Miért nézné meg? Nem 10 milliót kér, hanem fél millióval többet, mint a Milan ajánlata. Ennyi erővel lehetne azt mondani, hogy a Milan nézze meg, Kalulu mennyit visz haza, és ahhoz mérje a Bennacernek nyújtott ajánlatát…
Elvi kérdés. No, ez az, ami nem működhet, hogy kell szabni egy határt, mert akkor mindenki majd egyre többet és többet kér. Mit lehet erre mondani? Amikor a Milan kitalálta, hogy magasabbra akar jutni, ami sikerek mellett plusz bevételekkel is járhat, akkor ezt be kellett kalkulálnia. Ugyanúgy, ahogyan be kellett kalkulálnia, hogy bizonyos játékosokkal a sikerek és célok nem lesznek elérhetőek. Játékosokat kell venni, akik jók, fiatalok, de idővel jobbak lesznek, következésképpen többet fognak érni és többet fognak kérni. Ha Te látod, hogy a céged a te közreműködésednek is köszönhetően mondjuk megtriplázta a bevételét, és látod, hogy fontos vagy a cégnek, mert érzékeltetik ezt veled, és tudatják veled, hogy meg akarnak tartani, pláne úgy, hogy esetleg érdeklődik irántad egy rivális, a lojalitásod mellett meg fogod kérni az árát a maradásnak.
Maldiniéknek egyetlen hibát nem szabad újra elkövetniük. Addig húzni-halasztani a dolgot, amíg már a játékosnak inkább az lesz az érdeke, hogy távozzon, és „kiülje” a maradék időt. Ősszel le kell zavarni a hosszabbítást, igenis ultimátumot adni Bennacernek, és ha nem írja alá a szerződését, akkor legkésőbb nyáron akármennyiért, de értékesíteni kell. Nincs alkudozás meg időhúzás, hanem egy határidő. Ennyit kínálunk. Elfogadod vagy sem? Pont.
A kulcsemberek nagyjából megvannak a csapatban, ráadásul hosszú távú szerződéseik vannak vagy azok vannak kinézőben. Mignan, Kalulu, Tomori, Hernandez, Tonali, CDK… Erre a vonalra lehet építeni. Nálam Bennacer fizetési igénye nem veri ki annyira a biztosítékot.
De jó lenne, ha minden labdarúgó kereshetne max 500 ezer eurot egy évben, aztán hajtson, küzdjön, focizzon, mert szereti és azért mert más szakmához hülye 😀