2022. augusztus 16., kedd

Brahim Diaz ma 23 éves

-

Brahim Diaz, a Milan támadó-középpályása ma ünnepli a 23. születésnapját.

Brahim Abdelkader Diaz 1999. augusztus 3-án született Málagában, Spanyolországban. A szülővárosának utánpótláscsapatában kezdett el futballozni, majd 2015-ben – mindössze 16 évesen – a Manchester City akadémiájára került. Brahim 2016 szeptemberében debütált a City első csapatában. 2019 januárjában bejelentkezett érte a Real Madrid, amely 17 millió euróért szerződtette, azonban Diaz nem tudott maradandót alkotni és másfél év alatt 21 tétmeccsen kapott lehetőséget a Realban, a mérlege 2 gól és 3 gólpassz volt.

2020-ban a Milan egy szezonra kölcsönvette a Realtól, majd egy évvel később további két idényre – 2023. június 30-ig – meghosszabbították a kölcsönszerződését, amely kiegészült egy 22 millió eurós vásárlási opcióval, plusz egy 27 millió eurós visszavásárlási záradékkal a Real javára.

A spanyol támadó-középpályás az első olaszországi szezonjában 39 meccsen 7 gólt szerzett és 4 gólpasszt osztott ki, míg a legutóbbi idényben – a Milan bajnoki címének alkalmával – 40 tétmeccsen pályára lépve 4 találatot és 4 asszisztot jegyzett.

VÁLOGATOTT:

Többszörös spanyol utánpótlás-válogatott, ugyanis az U17-es, az U19-es és az U21-es csapatban is alapember volt. A nagyválogatottban eddig egyetlen mérkőzésen lépett pályára, még 2021 júniusában egy Litvánia elleni 4-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen, amelyen gólt szerzett.

BRAHIM DIAZ

Születési dátum: 1999.08.03.
Születési hely: Málaga, Spanyolország
Poszt: támadó-középpályás
Magasság: 1,71 m
Mezszám: 10
Mérkőzések a Milanban: 79
Gólok a Milanban: 11

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 2020.09.21. Milan-Bologna 2-0
Olasz kupa – 2021.01.12. Milan-Torino 2-2
La Liga – 2019.01.13. Betis-Real Madrid 1-2
Premier League – 2018.01.20. Man. City-Newcastle 3-1
BL – 2018.11.21. Man. City-Feyenoord 1-0
EL – 2020.09.17. Shamrock-Milan 0-2

MEGNYERT TRÓFEÁK:

Premier League – 1 (2017/18)
Spanyol bajnokság – 1 (2019/20)
Scudetto – 1 (2021/22)
Angol ligakupa – 2 (2018, 2019)
Angol szuperkupa – 1 (2019)
Spanyol szuperkupa – 1 (2019/20)

Isten éltesse sokáig!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

6 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Isten éltesse!:)nekem is pont ma van..szerintem nemrossz játékos ő csak olyan mintha egy ifista játszana a felnőttek ellen..

  2. Most lehetne alkudni az árából egy ilyen szezon után . Tud ennél jobban játszani már azért bizonyított jó pár meccsen . Amikor idejött .

  3. Boldogat neki!
    Én is birom a srácot, mert mindig odateszi magát, küzd, hajt, csupaszív játékos!
    A tehetsége is megvan a játékhoz, de valahogy nem tudja a termetét úgy előnyére fordítani mint Messi. Remélem azért hoz egy jó szezont!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS