Bakayoko a nyáron távozhat – sajtóhír

8

A jelek szerint Tiemoué Bakayoko a következő szezont már nem a Milanban fogja megkezdeni.

A francia középpályás a szezon első felében kiegészítőembernek számított a Milan középpályáján, azonban január óta egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott. Stefano Pioli más játékosokat preferál a kezdőcsapatba kerülésért folytatott versenyben, így Sandro Tonali, Ismael Bennacer, Franck Kessié és Rade Krunic is előtte áll a sorban.

Bakayoko nem szerepel a Milan jövőbeli terveiben és a tulajdonosváltás megvalósulásától függetlenül búcsút inthet a klubnak a nyári átigazolási időszakban – számolt be a La Gazzetta dello Sport.



Ugyan a Milan vezetősége két évre – 2023 nyaráig – vette kölcsön Bakayokót a Chelsea együttesétől egy vásárlási opcióval, azonban könnyen lehet, hogy már egy évvel hamarabb – idén nyáron – felbontják a kölcsönszerződést. A 27 éves középpályás legutóbb három hónappal ezelőtt, január 17-én a Spezia ellen játszott.

Bakayoko az aktuális idényben összesen 17 meccsen lépett pályára a Rossoneriben és mindössze 597 játékpercet töltött a pályán.

8 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Felesleges volt kölcsönvenni. Pobega hasznosabb lett volna. Ő előbbre is tud játszani, akár kapura is veszélyesen.

    • Pobega nem sok lehetőséget kapna Kessie, Bennacer és Tonali mögött, mint ahogy Bakayoko sem kap. Jobb hogy Tomasso folyamatosan játszik a Toro-ban.

      • Épp ezért írtam, hogy ő a Toroban gyakran előrébb játszik. Persze főleg fizikális játékos, de nálunk nem lenne rossz egy jól fejelő ember a csatár mellett.

      • Bakayoko azért nem játszik, mert X lejátszott mérkőzés után kötelezően meg kellene vásárolni, és ezt próbálják elkerülni.

        • Idén még akármennyit játszhatott volna, ez szimpla bizalmatlanság Pioli részéről Bakayoko felé. A Milan kötött egy kölcsönszerződést 2 évre, így amíg a kölcsön időszaka le nem jár, jogosult csak kölcsön keretében magánál tartani a játékost. Ez a következő idényre is igaz lenne, de a Milan ezzel a jogával nem akar élni. Ha mondjuk a kötelező vétel feltételei már a következő szezon decemberéig teljesülnének, nyilván nem kell már 2023 januárjában megvenni a játékost.
          A feltételnek/feltételeknek tehát a következő szezonban kellene teljesülnie/teljesülniük. Lehetnek persze kombinált feltételek (pl. 10 meccs az első idényben, 20 a másodikban), de az kizárt, hogy olyan feltételek legyenek kikötve, amelyek alapján már az első kölcsönidény végén az opcióból kötelező vétel legyen.

  2. Alig kapott lehetőséget, ebből a szempontból nem értem, hogy miért vették kölcsön, ráadásul két évre. Pobegában nem vagyok annyira biztos, de ne legyen igazam.

  3. Mindig elfelejtem, hogy ő nálunk van. Ezek a kitételek a kölcsönökben nagyon genyó dolgok a játékosra nézve amúgy…

    Pobega ugyanúgy inkább klasszikus, vagy box-to-box középpályás, mint Tonali, sőt, tán még inkább, és Tonalinál is azt gondoltuk itt mind, hogy nem lesz jó erre a 4-2-3-1-ben, aztán látjuk, mi történt. Pobega legalább ilyen 10-es vésztartalék is lehet.

  4. Csak tartalékba jött 3. Cserének de nem volt rá szükség . Sajnálom azért egy kicsit mert régen jó volt itt a Milanba. Biztos szeretne játszani.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet