Pioli szavai a Bologna elleni döntetlen után

12

Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője szerint nem a balszerencse kérdése, hogy a csapat ilyen sok lövésből nem tudott betalálni a Bologna ellen és sajnálja, hogy a Rossoneri számára nem alakult kedvezően a 31. forduló a riválisok eredményeihez képest.

“Egyszerű elemezni a mérkőzést. A csapat focizott, küzdött, futott, azonban támadásban hiányzott a pontosság a játékunkból. Az ellenfélnek csak a meccs elején voltak lehetőségei. Ha 33 lövésből egyetlen gólt sem sikerült szerezni, az azt jelenti, hogy nem voltunk elég hatékonyak. Ez nem a szerencse vagy a balszerencse kérdése.” – mondta Pioli a meccs után.

“Nem gondolom, hogy fizikális probléma lenne a háttérben. A játékosok jól vannak, ezen az estén is intenzitással és nagy tempóval játszottunk a meccs elejétől egészen a végéig. A Bologna védelme túlságosan betömörült. Egyszerűen nem tudtuk megtalálni a szikrát. 33 lövésünk volt, mi irányítottuk a játékot, de az ellenfél nagyon jól védekezett. Kizárnám azt a lehetőséget, hogy a mentalitással van gond, mert a teljesítmény megfelelő volt. Az utolsó 20 méteren hiányzott a minőség. Ugyan sok támadást építünk fel, de keveset fejezünk be. Nem tudok mást mondani a csapatnak, mint azt, hogy hatékonyabbnak kell lennünk a kapu előtt.”



“Minden mérkőzés nehéz és minden csapat ellen erre számítok. Úgy vélem, hogy a Bologna az első félidőben megpróbált nyílt játékot játszani, de nem használtuk ki ezeket a helyzeteket. Igaz, hogy nehéz, amikor az ellenfél teljesen visszaáll, de minden meccs bonyolult. A Torino is nehéz ellenfél lesz, mert nyomás alá helyezik az ellenfelet és sikerült megállítaniuk az Intert illetve a Juventust is.”

“Ennek a hétvégének kedvezően kellett volna alakulnia számunkra, de sajnos csökkent az előnyünk ahelyett, hogy növeltük volna. Nehéz csata lesz a bajnokságban, de a végsőkig kell küzdenünk, mert megérdemeljük. Mindig a győzelemért játszunk és ezúttal hazai pályán szerepeltünk a szurkolóink előtt, akik fantasztikusak voltak. Ez egy elszalasztott lehetőség és a következő meccstől megpróbálunk jobban teljesíteni.”

“A mérkőzés lefújása után nagyobb figyelem irányul az eredményre és csalódottság van, de a következő napon a megszokott kiegyensúlyozottsággal és magabiztossággal fogjuk újrakezdeni. A csapat megmutatja, hogy hisz a képességeiben. Elemeznünk kell ezt a meccset és jól teljesíteni Torinóban.”

“Egységes csapat vagyunk és jól dolgozunk. Megtiszteltetés számunkra, hogy ebben a pozícióban vagyunk és boldogok vagyunk emiatt. Örülnünk kell ennek, mert keményen dolgoztunk azért, hogy itt legyünk. Scudetto? Mindig is azt mondtam, hogy kiegyensúlyozott szezon lesz. Három csapat a végsőkig fog küzdeni.”

12 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Próbáljátok majd az edzéseken a védekezést gyakorolni mert attól majd hatékonyabbak lesztek….. Ha nincs semmivel sem gond csak azzal hogy nem vagytok elég hatékonyak akkor az edzővel és az edzéssel van a gond mert már nagyon régóta és nagyon sokszor olvastam azt hogy nem vagytok elég hatékonyak és mégsem változik semmi…

    • Figyelj
      Ezzel az edzővel vezetjük a tabellát.
      Lehet hogy hibázott, de Ő az első edzo Ancelotti óta, aki képes volt kiemelni a gödörből és egyszerre jövőképet adni egy új gárdának.
      Elment ez a lehetőség, hogy több még pontot szerezve vezessük a tabellát.
      DE
      Ez lehetőség az előtte levő 30 meccsen Pioli keze alatt és Milan által elért eredmények alapján teremtődött meg.
      Erre pedig az elmúlt 10 azaz 10 évben nem volt példa.
      Becsüljük meg hogy a Csapat és Pioli ezt adta nekünk és egy ilyen meccs után se üsd őket.

      • Na látod itt van a baj , egyesek csak a tabellát nézik de azt hogy, hogy játszik a csapat a pályán nem látják ! Pioli túl kevés ide hogy a Milan megnyerje a bajnokságot , milyen taktika az hogy csak előre íveljük a labdákat és majd lesz belőle valami , semmi összjáték , kapura pedig nem tud lőni senki .

        • Még szerencse, hogy nem csak magyaros szemellenzővel lehet nézni egy meccset.

          Nem sziporkáztunk, de nem volt olyan rossz sem a játék. Voltak jó kombinációink, amin látszott a tudatosság, de a végén hiba csúszott bele. 2-3 kulcsjátékosunk pont gödörben van, Leaonál a legfeltűnőbb. pár meccs óta semmi nem jön be neki, elfáradt. 1 vagy 2 góllal kellett volna nyernünk a játék képe alapján, amit az xg is alátámaszt.

          És kapura is lőttünk, veszélyeseket is.

          Ez így alakult, ez van.

          • Így van! Az ilyen meccseken kell 1-2 klasszis mozzanat, ami megtöri az ellenfelet. Sajnos Leao tényleg visszaesett kicsit, most nem jönnek ezek tőle, de fiatal még, benne vannak ezek az ingadozások. Rebic talán kezd formába lendülni. Ha kicsit magabiztosabb verhetett volna ő is 1-2 gólt, de volt hogy nem merte elvállalni. Ibra meg sajnos már nem ez a szint. Ő sem kivétel, az idő őt is megeszi szép lassan.

        • A baj ott van hogy azt az edzőt lehet ütni aki dolgozik.
          Aki nem dolgzik azt nem.
          Aki meg nem dolgzik jól azt meg kirúgják.

          Uraim,

          Pioli jelenleg a legsikeresebb edzoje a megszerzett pontok átlagát tekintve. 1995 óta. Pont.

          Továbbá

          Jelenleg nincs nála ember Te sem és más sem itt a fórumon aki többet tudott volna kihozni ebből a Csapatból. Illene ezt kellő tisztelettel kezelni minden szurkolónak.

          Továbbmegyek. A két kezünket összetehetjük, hogy a Maldini rendszere Pioli elképzelései es az Eliott adta lehetőségekkel együtt itt tartunk 2022 áprilisban.
          Nem. Nem a tabellát nézem csak, hanem a Pioli es a Csapat szempontjából képviselt jövőt megalapozó munkát, ami egyébként már jelen szempontjából is azt jelenti, hogy egy 10 éven keresztül vergődő középszerű Milan Pioli második szezonjában a bajnoki címért küzd és emlékeim szerint tavaly második lett.

          Ezért mondom, hogy egy-egy gyengébb meccs után – amely alkalmával én is kitépem a karfát meccs közben – érdemes ezzel az aspektussal nézni Piolit.

  2. Én csak annyiban hibáztatnám Piolit,hogy szarul cserélt. Zlatant hamarabb hoztam volna be és nem Giroud helyett.

    • Teljesen jogos, én is így látom. Akár Brahim helyére. Gondolom oka volt, hogy nem így lett.
      Csak én láttam hogy a Kessie-nek nem ment a játék, sőt talán motiválatlan volt?

  3. Viszonylag sok helyzetet alakított ki a csapat. Nem volt meg a gyilkos ösztön a kapu előtt. Mindent elkapkodtunk,elbohòckodtunk. Diaz szinte èszrevehetetlen volt. Véleményem szerint, ha Pioli Brahim helyett hozza be Ibrahimovicot,akkor a kèt rutinos róka közül az egyik begyötört volna egy gòlt.

    • Nem értek egyet. Diaz nem éles kapu előtt de iszonyat sokat melózik. Nélküle meghal a középpályánk, mert nincs elég mozgás. Ha helyette teszel fel csatárt az azért nem jó, mert nem fog átjutni a középpályán a labda.

      • Ebben is van igazság… Összeségében viszont nagyon lyukas az pontja a Csapatnak. Emlékeztek, hogy egyszer kétszer meg Krunic is játszott ott… Rade Krunic…

        Nagyon bosszantó ez a Bologna meccs.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet