Kessié a Barcában? Paolo Maldini reagált

0

Paolo Maldinit, a Milan technikai igazgatóját az Inter elleni kupameccsen Franck Kessié helyzetéről kérdezték. Az olasz szakember elmondta, hogy a klub álláspontja nem változik és beszélt a csapatról, a tabella állásáról és Zlatan Ibrahimovicról is.

Mint arról beszámoltunk, a spanyol bajnokságban szereplő FC Barcelona szerződést kínált Kessiének évi 6,5 millió eurós fizetéssel, ami 4 millióval magasabb a jelenlegi bérénél. A Barca ajánlata megegyezik azzal, amit korábban a Milan vezetősége tett az elefántcsontparti játékosnak, aki viszont visszautasította azt. Maldini reagált a Barca megkeresésére Kessié kapcsán és kijelentette: nem változik az álláspontjuk.

“Ez teljesen normális, hiszen lejár a szerződése és még nem tudtunk vele megállapodni. A klub diktálja a feltételeket és semmiképpen sem fogjuk megváltoztatni az álláspontunkat.” – mondta határozottan Maldini.



“A legutóbbi két bajnoki mérkőzésünket nem sikerült megnyerni, amelyek papíron könnyebbek lehettek volna. Továbbra is nagyszerű csapatunk van, jövőre még jobb eredményeket akarunk elérni. Nem vagyunk tökéletesek, vannak hibáink éppúgy, mint más együtteseknek. Jelenleg nincs igazán domináns csapat a bajnokságban.”

“Úgy gondolom, hogy számos poszton versenyképesek vagyunk, de jelenleg két nagyon rutinos játékosunk (Kjaer, Ibra) hiányzik sérülés miatt és ezt megérezzük. Egyes játékosok tapasztalata elengedhetetlen bizonyos mérkőzésekre való felkészüléshez. Mindenhol fejlődnünk kell, hogy magas szinten versenyképesek legyünk.”

“Ibrahimovic? Ő egy győztes. Remélhetőleg ebben a szezonban nyerhetünk valamit, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogja velünk folytatni. Most csak arra összpontosít, hogy visszatérjen a pályára, aztán meglátjuk.”

“Nem beszélek olyan gyakran a csapathoz, mint az edző, de megértem, hogy egy ilyen nagy jelentőséggel bíró meccs előtt nő a feszültség. Az edző feladata, hogy megnyugtassa a játékosokat.”

“Orosz-ukrán háború? A mérkőzés előtti jelenet egy szimbolikus gesztus volt, amely óriási jelentéssel bír számunkra. Szörnyű, hogy 2022-ben háború van Európában, erre senki sem számíthatott. Ki kell fejeznünk a közelségünket az ukrán nép felé ezekkel a gesztusokkal.”

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet