A Milan utánpótlásában folytatja az ír tehetség

13

Ír sajtóinformációk szerint a Milan vasárnap este megállapodott Cathal Heffernan klubváltásáról a Cork City vezetőségével és a fiatal játékos tavasszal a Rossoneri utánpótlásában folytatja pályafutását.

A 16 esztendős középhátvéd korábban próbajátékon szerepelt Olaszországban a Juventusnál, az Atalantánál, a Románál és a Milannál is, emellett Németországból is volt megkeresése a Bayer Leverkusentől.

Az EchoLive.ie portál tényként közölte, hogy Heffernan csatlakozik a Milan utánpótlásához, miután a Rossoneri megegyezésre jutott a Cork Cityvel. Az ír U17-es válogatott csapatkapitánya kölcsönben érkezik a szezon végéig és a piros-feketék a nyáron végleg megvásárolhatják, amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Nemrég kiszivárgott egy kép, amin Heffernan és Angelo Carbone, a Milan utánpótlás koordinátora látható a szerződés aláírása közben. Érdekesség, hogy a 16 éves védő az ír olimpikon Robert és Marian Heffernan fia és tavaly írt alá profi szerződést a Cork Cityvel. A fiatal tehetség 2021 októberében debütált a Cork City együttesében a Galway United elleni 3-0-s győzelem alkalmával és ő lett a klub történetének valaha volt legfiatalabb játékosa, aki bemutatkozott a csapatban.



13 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Az efféle igazolásoknak van értelme, nem a 18 éves NB2-es szinvonalú csatárok idehozatalának. Remélem képes lesz fejlődni és nem a bolgár 3. vonalban találjuk majd 5 év múlva.

  2. annak, aki még mindig a 18 éves 15/1-es mutatóval érkező Lazetic leigazolása miatt nem tud aludni:
    egy bizonyos Vlahovic 18 évesen, ugyanabból a ligából, 21/1-es mutatóval érkezett ugyanebbe a ligába.
    ez nyilván nem feltétlenül azt jelenti, hogy 4 év múlva 75 milliós játékos lesz, de elég nagy túlzás úgy kutyázni, hogy egy percet sem láttuk még nálunk

    • Vlahovic 15 és 17 éves kora között szerepelt az első csapatban és úgy hozta ezen mutatókat, így csak nagyon, de nagyon részben lehet összehasonlítani a kettő labdarúgót. Legalább legyünk már tisztában amikor a “18 évesen szerepelt abban a ligában és ugyanaz a két labdarúgó” féle kijelentéseket megtesszük. Vlahovic barátunk már évekkel korábban berobbant.

      • segítek értelmezni: a “nyilván” illetve a “nem feltétlenül” nem igazán azt jelenti (mondhatnám, hogy egyáltalán nem), hogy “ugyanaz a két labdarúgó”. Lazetic valóban 1 évvel később mutatkozott be az első ligában (mivel kölcsönben volt a másodikban), de a lényeget pont nem fogtad meg: 18 éves korukra egészen ugyanazt érték el: 1 első ligás gólt, és egy olaszországi szerződést. az meg elég érdekes, hogy az egyik oldalon a “berobban” kifejezést használod, másik oldalon meg az “nb2 szinvonalút” ugyanarra a mutatóra.

        • Sokmindenkit köpköd sok ember, és nézzük meg, milyen csapatunk lett mára. Keveset nyúltak mellé Maldiniék, még egy nyomi francia ifi, Kalulu is kezd beválni. Többször bizonyították, hogy jó szemük van, higgyük már el, hogy értenek a focihoz.

          Igen, ő nem Haaland, de elhiszem, hohgy a 3-4 milkós megszerezhető lehetőségek közül ő volt az egyik legjobb, akit figyeltek.

          • Nekem pl a 4M-el van a bajom, aminek a szűkösnek tűnő keretet tekintve lett volna jobb helye. Akár egy ingyen igazolható játékos fizetésébe belekalkulálni, akár meglévő alapembereinket megtartani. Ilyen fiatalokat pont úgy kell elhozni ahogy most történt. Kölcsön, esetleg kölcsön + opcióval. Ha meg valaki fizet a lutriért 4M-t akkor sajnáljuk.
            Ha már Vlahovic… őt épp a feléért vette meg a Firenze anno.

  3. Nem hiszem, hogy jelen helyzetben Vlahovic jelenlegi vagy 2021 második féléves tudás szintjét kellene emlegetni. 2018/19 szenzonban igazolták, akkor mindennek kinézett csak klasszisnak nem. 10/1 az arány ami bejön ilyen fejlődési aránnyal, tehát ismét egy zsákbamacskát vettünk.

  4. Megint a primaverába igazolunk? Hurrá!
    Ja még sem. Nem sok játékos kerül fel a nagy csapathoz, de ha mégis nem kapnak elég lehetőséget a bizonyításra.

  5. Miért nem bízzátok Maldiniékre?!?!😀 Ha bejönnek, nagy húzás. Ha nem, nagy bukta. De valamit csinálni kell.😉

    • Mivel nem mi írunk alá, nem tehetünk mást…. 😀 A véleményét mindenki elmondhatja. Ahogy gondolom a vezetőségben is vannak megbeszélések, sőt viták is. Ahol nincs, az a cég általában semerre sem halad.
      Szerintem itt sem bántódik meg valaki, mert másnak más a véleménye.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet