Különbség a Milan ajánlata és Romagnoli bérigénye között

Annak idején – kb. 15 évvel ezelőtt – Berlusconi rosszul mérte fel, hogy a futball olyan irányba halad, hogy a „spórolásnak”, a költségmegtakarításnak nincs jövője – azok számára, akik az európai csúcsfutballban tényezők akarnak lenni. Talán az egyetlen kivétel a Bayern München, ami szinte a csoda kategóriája, még akkor is, ha Németországot lassan egy évtizede uralja.

Olyaok a szabályok és olyan igazolási és fizetési összegek mozognak (vagy pl. egy-egy klub játékoskerete annyit ér, hogy abból akár két klubot is meg lehetne venni), hogy a költségcsökkentés lényegében veszteséget eredményez. Vagyis: a BL következtében versenyelőnyt elérni úgy lehet, ha egy gyengébb bajnokságból a megfelelően felépített klub (pl. az Ajax vagy egy Porto) relatíve könnyen be tud jutni a BL-be, és az ott szerzett pénzzel odahaza előnyt szerez a vetélytársakkal szemben. Az erősebb bajnokságokban (ahol sok csapat is pályázik a BL-helyekre, mint pl. a Serie A-ban) viszont tulajdonképpen kényszer a kiadások növelése: BL-be kell jutni, és ott lehetőleg jól szerepelni, mert ez létkérdés.

Annak idején a leglátványosabban az Arsenal csinálta azt, hogy a bajnokságot a BL-hez, a BL-t pedig a bajnoksághoz tekintette ugródeszkának: a bajnokságban legyen meg az első 4 hely valamelyike, utána a nyolcaddöntővel pedig legyen annyi pénz, hogy abból 1 vagy 2 jó játékost tudjanak szerezni, akikkel a bajnokság is hozható. Ott azonban volt egy hatalmas pénzeket hozó Premier League, egy telt házas stadion (a legbrutálisabb európai jegy- és bérletárakkal), azaz volt forrás (egyébként lett volna forrás ahhoz is, hogy magasabb szintre jussanak Wengerék, nekik azonban jó volt a langyos víz, és mintha ebből nem is akartak volna kikecmeregni).

A Milan esetében Berlusconi ott követte el a hibát, hogy ezeket a folyamatokat, az európai futballban bekövetkezett változásokat nem ismerte fel – még évekkel azt követően sem, hogy ezeket már a legtöbben észrevették. Éveken keresztül hallottuk, hogy a gazdagabb nyugat-európai klubokkal a Milan nem tud versenyezni egy-egy játékosért (nem is tudott, kivéve a fizetéseket). Jött a spórolás, ami semmire sem volt jó, bár jól hangzott. 9 és fél éve olyan nagyon bejött ez a politika, hogy utána a Milannak köze sem volt a csúcsfutballhoz. Költségcsökkentés címén elmentek a játékosok, nem kellett kifizetni a béreket. Pénz viszont nem sok állt a házhoz, ráadásul akik jöttek, nem voltak olyan szinten, mint a távozók. De fizetésük persze nekik is volt… A legjobbak nem feltétlenül akartak a Milanhoz jönni, mert nem volt erős a csapat, ráadásul a költségcsökkentés folytatódott, a Milan nem akart volna ugyanabba a hibába esni, mint korábban, hogy túlfizeti a játékosait. A Milan ugyanakkor nem is feltétlenül foglalkozott a jobbakkal, mert azok meg nyilván több pénzt kértek volna. „Kis pénz – kis foci”. Az eredménytelenség viszont csak vitte a pénzt, mert BL nem volt (Traoréval, Bertolaccival, Polival meg Mesbahhal hogyan is lett volna…), a csapatot viszont fenn kellett tartani.

Berlusconi nem jött rá arra, hogy már nem az van, mint 2 vagy két és fél évtizeddel korábban, hogy „belefér” néhány év vegetálás, és majd utána visszatérünk. Az európai futballrendszert úgy alakították ki (ez nem kialakult, hanem tartom, hogy kialakították), hogy aki „bent” van, az hatalmas előnyt szerez a „kintiekkel” szemben. A leggazdagabb klubok a BL-pénzeket felhasználva vehetik meg a legjobbakat, akik a több pénz miatt is e klubokat választják. A BL-be nem jutott csapatok számára pedig marad a többi – általában nem BL-szintű – játékos, többek között azért is, mert ezek BL-pénzek híján nem is tudnak annyit ajánlani…

Hogy Berlusconi ezt nem látta, az egy dolog. De hogy az Elliott sem látja, az már inkább érdekes. Az Elliott nyilván el akarja majd adni a Milant, méghozzá jelentős haszonnal, de így nem fogja tudni. Szépen spórolgat, költségeket csökkent, igazolásra nem akar nagy pénzeket adni, fizetéseket kurtít meg stb., de a klubot működtetni kellene, közben persze a BL-be is be kellene jutni… Szóval ez a kecske és a káposzta esete.

Az Elliott valószínűleg nem érti azt a nem túl bonyolult helyzetet, hogy ez a rendszer nem „önmagában” generál pénzeket, ez nem az NFL, hogy a Super Bowl-győztes és a ligautolsó is nyer, mert így alakították ki. A Premier League – talán a sok-sok nem európai tulajdonosnak is köszönhetően – már kezdi sok tekintetben is átvenni az amerikai major sportok rendszerét, mert észrevették, hogy a termék úgy eladható, ha a meccsek izgalmasak. A Manchester City egyelőre kicsit a 2000-es évek New England Patriotsa Guardiolának köszönhetően, de azt várom, hogy idővel a PL-dominanciájuk csökkenni fog – a többiek erősödése miatt.

Berlusconival tehát az volt a baj, amit fentebb írtam, de az Elliott esetében ugyanez a gond – és ez számomra inkább érthetetlen. Ebben a történetben nem egyszerűen annyi a probléma, hogy most Romagnoli mennyit kér vagy hogy megadják-e Leaónak vagy Hernandeznek a bónuszt. Az a fura helyzet állt elő, hogy az annyira kidolgozott projektről kezd kiderülni, hogy csak papíron létezik. A fiatalítási program szépen már régen nem az, aminek indult, a költséghatékonyság következtében pedig már ott tartunk, hogy nemcsak Kessie 7, 8, 9, 10, 12… milliós fizetését sokallja a klub, hanem már mindent. És míg az elefántcsontparti esetében egy az irrealitás talaján álló pofátlan hazudozóról van szó, addig Romagnoli esetében arról, hogy ő ugyanazt az alapfizetést kéri, amit eddig kapott – amihez egy 1 milliós bónusz társulna. Akárhogyan is nézzük, a Milan úgy ítéli meg, hogy Romagnoli jelenlegi teljesítménye nem üti meg azt a szintet, amit nettó 3,5 millióval kellene honorálni. Ez a játékosra nézve biztosan sértő, mert nem arról van szó, hogy Romagnoli eddig 2-t keresett, a Milan 3-at ajánlana, ő meg 4-et szeretne. Én nem tartom egy túl jó védőnek Romagnolit, de végképp nem értem, mit akar a Milan. Egy ilyen ötletre azonnal rá kellene bólintani, mert ezen a szinten ez az eltérés minimális (a BL-ben egyetlen hazai meccs bevételével ennek a többszörösét kereste meg a klub). És ha nem is ezt nézzük, a következményeket tekintsük: ha nincs megállapodás, akkor Romagnoli megy – kicsit sok lesz a jóból, mert ő lesz a harmadik (illetve negyedik) játékos, akit valamely klub ingyen szerez meg. Mi pedig marha jól járunk, mert ugyan nem akarunk kifizetni valakinek 700-800 ezerrel többet, de semmi baj, mert a piacon nyilván hemzsegnek a 20 éves Nesták meg Baresik, akiket ingyen meg lehet szerezni, és a fizetésük is 300 ezer euró lesz. A BL is legyen meg, a játékosok bérére is egyre kevesebbet kelljen fizetni, stadion is legyen…

Elengedhet a Milan mindenkit, aki többet akar keresni, mint amennyit a klub gondol, de vajon ez lenne az a projekt, ami annyira tetszett egy sor játékosnak, aki a Milant választotta annak idején? Ez így egy rakás szar, ami nem vezet sehová. A vezetőségnek igenis különbséget kell tennie igény és igény között. Amit Kessie csinál, az undorító, az igénye pedig abszurd. Romagnoli helyzetét értékelve viszont úgy gondolom – mérlegelve korábbi teljesítményét, ehhez képest a fizetési igényét, azt, hogy a következő években mi várható tőle (van-e benne fejlődési lehetőség), figyelembe véve a csapattagok teljesítményét és fizetését (majd később azért eléggé abszurd lenne, ha Leao lényegesen kevesebbet keresne, mint pl. Ibrahimovic), illetve azt, hogy ténylegesen mennyit veszítene a klub azzal, hogy megállapodás hiányában egy középső védőt elveszít -, ezt az igényt a Milannak el kellene fogadnia. Egyszerűen el kell fogadnia egy klubnak, hogy bizonyos szint alá nem mehet.

A vezetőség meg esetleg gondolkodjon el azon, hogy a BL-pénzeket tényleg arra akarja fordítani, hogy pótolja azokat a játékosokat, akikkel nem tud megállapodni? Mert akkor hagyjuk a francba az egészet.