Maldini szavai Gigio Donnarumma távozásáról

3

Paolo Maldini, a Milan legendája és igazgatója szerint egy ideális világban a szenvedély lehet egy futballista egyetlen igazi motivációja és hozzátette, hogy nem tiszte ítélkezni Gianluigi Donnarumma felett a tavaly nyári távozása miatt.

Donnarumma tavaly nyáron 8 év után elhagyta a Milant, amelynek színeiben mindössze 16 évesen egyedülálló lehetőséget kapott és a klub történetének harmadik legfiatalabb játékosaként debütált a Serie A-ban. Az olasz válogatott kapus 6 szezonon keresztül védte a Rossoneri kapuját, mielőtt 2021 nyarán a szerződésének lejártával továbbállt és csatlakozott a Paris Saint-Germainhez. A Milan vezetősége hosszú hónapokon keresztül tárgyalt a hosszabbításról és az utolsó ajánlatként kínált 8 millió eurós fizetés nem bizonyult elegendőnek, így a játékos végül Párizsban kötött ki 10-12 millió eurós bérrel.

Maldini, a Milan igazgatója a Corriere della Serának adott nyilatkozatában kitért a Donnarumma távozása mögötti motivációra és elmondta, hogy el kell fogadni és tiszteletben kell tartani a döntést.



“Gianluigi Donnarumma egy csodálatos személy, tele érzelmekkel. Úgy gondolom, hogy egy ideális világban egy futballista egyetlen igazi motivációja a szenvedély. De ha az a célod, hogy társadalmi megváltást és pénzt biztosíts a családodnak, akik a gyerekkorodban áldozatokat hoztak érted, akkor azok is motivációk. Ezt meg kell érteni és tiszteletbe kell tartani.” – vélekedett Maldini.

“Ahhoz, hogy játékosként bizonyos eredményeket és rangot érjünk el, kulcsfontosságú a sport eredmények iránti motiváció. Előfordulhat, hogy egy játékos igényei nem egyeznek egy klubéval. Vannak, akik tudnak várni és vannak, akik sietnek. Nem tisztem, hogy ítélkezzek bizonyos döntések felett.”

PAOLO MALDINI TELJES NYILATKOZATA ITT MEGTEKINTHETŐ

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ez volt az igazgató úr véleménye. Nem gondolom, hogy Paolo Maldini véleménye ugyanez, de nyilvánvaló, hogy hivatalból nem fog pálcát törni.

    A pénz részén meg mindig röhögök. Nem tudom mi az a szükséglet, amit évi 8 millió euróból (~3 milliárd forintból) nem lehet biztosítani. Mondjuk ha a digócigó család 80 fős, akkor valóban lehet ez kevés is.

  2. Sajnos nagyon sok jatekos elcseszi karierje jovojet a nagyobb jovedelm es menobb csapat erdeke,nem szamolva azzal hogy a regi ismertebb ,nagyobb kariert befutott jatekosokat tobbre ertekelik egy ujonan jottnel, az igeretes jovedelem nem garantalja az allando aktivitast ,hanyatlani fog a kondicioja reflekszei ,ami miatt egyre kevesebbet fogjak emlegetni,a jatekido megvonasa = a sztar > masod-harmad kontrass zenesze romlik,mas csapathoz elengedni nem akarjak csak dragan ,,vegul elvesz az egyenisege ,elvegyul a nyajba … ,csak valaki-ve valik

  3. Az olasz dzsudzsak bazsi…annyi h Gigi valszeg fog nyerni még francia kupat meg francia bajnoksagot, esetleg Európa ligat a psgvel de ugyan úgy eladta a karrierjet mint a magyar kozeppalyas….

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet