Paolo Maldini: “Apám megengedte, hogy válasszak a Milan és az Inter között”

2

Paolo Maldini, a klub technikai igazgatója exkluzív interjút adott a Corriere della Serának, amelyben beszélt a San Sirótól való búcsúról, a legszebb emlékéről, az édesapja neve miatt rá nehezedő nyomásról, a Milanhoz való visszatéréséről és a Gianluigi Donnarumma távozása mögötti motivációról is.

PAOLO, 2022-BEN HIVATALOSSÁ FOG VÁLNI A BÚCSÚ A SAN SIRÓTÓL?
“Hiszek benne és remélem, hogy így lesz. Ez felkavaró érzés számomra is. Ebben a stadionban játszott az édesapám, itt játszottam én és most itt játszik a fiam. A San Siro mindig is az otthonom volt. Ha az emlékeket nézzük, akkor kinek fájhatna jobban egy ilyen hatalmas változás, ha nem nekem?”

ÚGY GONDOLOD, HOGY EZ A STADION A MILAN TÖRTÉNELMÉNEK EGY DARABJA?
“Igen, teljes mértékben. Egy ikonikus hely lett a kluboknak és az itt játszó játékosok eredményeinek köszönhetően. Ezen el kell gondolkoznunk. Ha azt akarjuk, hogy a Milan és az Inter visszatérjen az európai labdarúgás csúcsára és olyan szép történelmet írjon, mint a San Siróban, akkor csak az új stadionnal lehetséges. Nincsenek alternatívák. Ez nem vélemény, ez tény. Nem akarom eltörölni a csodálatos múltat, csak arról van szó, hogy szeretek előre tekinteni. Ez a gondolat egy kicsit az egész életemet meghatározza.”

MI A LEGERŐSEBB EMLÉKED?
“Itt is van, a szokásos nosztalgikus emlék. Az utolsó mérkőzésemet mondanám a San Siróban, ami a Roma ellen volt – annak ellenére, hogy mi történt azon a meccsen. Egy igazi rangadó volt, sokat számított és végül kikaptunk. Egy érzelmi hullámvasút volt számomra a mérkőzés.”



MONDHATOM AZT, HOGY EZ EGY MEGLEPŐ VÁLASZTÁS?
“A szurkolók egy részének viselkedése miatt? Ez egy kisebbség volt a közönségből, akik mindig hangosabbak voltak, mint a többiek. Én nem voltam része annak a világnak. Igyekeztem mindig a lehető legjobbat nyújtva a hivatásomnak élni, kivívni a tiszteletet és elfogadni a vereségeket, ami mindig nagyon nehéz, mert sok szenvedéssel jár. Én magamat adtam. A kifütyülésnek is köszönhetően egy nem éppen triviális gesztussal távoztam.”

KÉSZEN ÁLLTÁL A BÚCSÚRA?
” Igen. Bár közvetlenül azután, amikor 30 esztendőt követően először a nyári vakációmat töltöttem, hallottam a hírt a rádióban, hogy a Milan megkezdte az edzőtábort és ekkor furcsa érzésem támadt. Hogy lehet az, hogy ők ott vannak és én meg itt vagyok a tenger mellett? Abban az évben visszamentem a stadionba a milánói derbire és az utolsó alkalommal éreztem azt az érzést, ami a futball által meghatározta az egész életemet. Izgalom, félelem és eufória keverékét éreztem, ami mindig elkapott, mielőtt pályára léptem. Ez egyfajta természetes kábítószer volt. Talán ez volt az, ami a legjobban hiányzott.”

MI A LEGCSODÁLATOSABB EMLÉKED A NEMZETKÖZI PORONDRÓL?
“Messze az első BEK-győzelmem… Barcelona, 1989, a Steaua Bukarest ellen. Talán az volt az utolsó mérkőzés, amelyen az egész stadion egy csapat mellett volt. Most már fix szabályok vannak a csapatok szurkolóinak létszámára vonatkozóan, nincs többé keleti blokk és nincs többé Ceausescu. A várost ellepték a Milan-szurkolók és egyfajta kivonulás volt. A stadionhoz érve a mi buszunk és a Steaua busza is elakadt a Rossoneri szimpatizánsok között. Az eredmény már meg volt írva.”

MELYIK VOLT ROSSZABB? A MARSEILLE ELLENI VERESÉG VAGY AZ ISZTAMBULI FINÁLÉ?
“Előbbi… A Liverpool elleni döntőben volt egy eredmény, bármilyen hihetetlen és fájdalmas is. Egy dominált mérkőzés volt, amit ha újrajátszunk, 10-ből 9 alkalommal nyerünk. De azon az estén a Marseille ellen egy olyan dolog volt hatással ránk, aminek nem lett volna szabad: a vereség megszokásának hiánya. Éppen ezért képtelenség volt elfogadni a vereséget. Pedig ez az első dolog, amit meg kell tanítani egy fiatal játékosnak.”

EGY FOCISTA FIAKÉNT VAGY EGY JÁTÉKOS ÉDESAPJAKÉNT SZENVEDSZ JOBBAN?
“Fiúként sokat szenvedtem a külvárosi pályákon és sajnos azt gondolom, hogy most még rosszabb lehet, mint akkor… Az édesapám eljött megnézni a mérkőzéseimet és hallottam, hogy mit mondanak az emberek. Éreztem a rám szegeződő rossz pillantásokat. Azt hiszem, hogy azokban a pillanatokban dőlt el a pályafutásom. Két lehetőség volt: vagy feladom vagy megpróbálok az egyik legjobb lenni, hogy megmutassam, nem csak ‘Cesare fia’ vagyok. Minden alkalommal feltüzeltem magam, amikor elképzeltem, hogy mit mondanak rólam az ellenfél játékosainak szülei.”

ÉDESAPÁD TÉNYLEG LEHETŐVÉ TETTE SZÁMODRA, HOGY SZABADON VÁLASSZ A MILAN ÉS AZ INTER KÖZÖTT?
“Ha becsukom a szemem, újra látom magam előtt a jelenetet. 10 éves voltam. A konyhában voltunk az erkély mellett a régi házunkban, ami a Cittá Studi városnegyedben volt. Talán édesapám erősen bízott abban, hogy milyen választ adok… Azt is megkérdezte tőlem, hogy kapus szeretnék-e lenni – ami nagyon tetszett nekem – vagy mezőnyjátékos. És onnantól soha nem kérte, hogy legyek valami. Mindig azt ismételgette nekem, amit ma a Milan játékosainak mondok: »Ezt a munkát akarod csinálni? Akkor adj bele mindent, tiszteld a csapatot és az embereket! Légy őszinte és nem fogod megbánni!« Végül is belül azok vagyunk, akik a szüleink voltak. Ettől a sorstól nem lehet elvonatkoztatni.”

UGYANEZ IGAZ A SAJÁT GYEREKEIDDEL VALÓ KAPCSOLATODRA IS?
“Édesapám higgadtsága a pályafutásom irányításában mindig is lenyűgözött. Minél több idő telik el, annál jobban lenyűgöz. Mindenki Danielről beszél, de többet szenvedek Christian miatt, akinek 16 és 17 évesen elszakadt két keresztszalagja. Mindketten olyanok, mint én, nem nyílnak meg igazán az édesapjuk felé. Tudom, hogy megbélyegezte őket az a tény, hogy ők a fiaim.”

TE VAGY AZ EGYETLEN BAJNOK, AKI MÉG NEM ÍRT ÖNÉLETRAJZI KÖNYVET.
“Sokszor javasolták már nekem, de az önéletrajzi könyveknek csak akkor van értelme, ha az ember tényleg mindent elmondhat. Véleményem szerint ezt nem helyes megtenni. Olyan ember vagyok, aki hűséges a játékosok íratlan szabálykönyvéhez. Ez egyfajta tisztelet az összes csapat felé, amellyel együtt dolgoztam, az első Milantól kezdve egészen az utolsó 2009-es csapatig. Nem szeretném elmondani a saját igazam. Amikor egy csapatról beszélünk, nincs egyetlen nézőpont.”

MIVEL TÖLTÖTTED AZ IDŐT 9 ÉVIG A FUTBALLTÓL TÁVOL?
“Az utolsó mérkőzésemet követő napon elmentem levágatni a hajamat. Hosszúról rövidre, ahogy most is hordom. Valami más akartam lenni és érezni, hogy megbecsülnek-e az emberek vagy sem azért, amilyen valójában voltam. És nem azért, mert Paolo Maldini, az egykori játékos voltam. Szerencsés vagyok, hogy akkor vonultam vissza, amikor a gyerekeim még kicsik voltak. Nagyszerű volt velük tölteni az időt és élveztem egy normális életet.”

FUTBALLISTAKÉNT EZ NEM LEHETSÉGES?
“Mindig megismétlem a játékosainknak, hogy amikor átlépik Milanello kapuit, onnantól kezdve mindent el kell felejteniük és csak a futballra kell koncentrálniuk. Ez elkerülhetetlenül arra késztet, hogy feláldozz más dolgokat. Amikor játszottam, még a barátokkal való közös kávézás is olyan élmény volt, amit nem túl gyakran engedhettem meg magamnak.”

MILYEN ÉRZÉS VOLT ENNYI IDŐ UTÁN VISSZATÉRNI A MILANHOZ?
“Kezdetben minden este, amikor hazaértem azt mondtam a feleségemnek, hogy katasztrófa volt a nap. Állandóan azt hajtogattam Leonardónak, aki ragaszkodott hozzám, hogy haszontalannak érzem magam. Nem értettem a munka adminisztratív részét és csodálkoztam, hogy mit keresek ott. Fontos számomra, hogy főszereplőnek érezzem magam.”

ÉS AMIKOR LEONARDO KÖZÖLTE, HOGY A PSG-HEZ MEGY?
“Ez volt a válaszom: »Mi a sz*rról beszélsz, Leo?« Kikerekedtek a szemeim és elveszettnek éreztem magam. Őszintén szólva rögtön ezt követően éreztem először komfortosan magamat. Újra olyan helyzetbe kerültem, ahol nem volt senki, hogy megvédjen és ez volt az, amit mindig is kerestem. Nagyon hálás vagyok Leonardónak, mert a mellette szerzett gyakorlatom létfontosságú volt. A mai napig gyakran beszélünk egymással.”

MÉG AZUTÁN IS, HOGY ELHAPPOLTA A KAPUSOTOKAT, AKI MINDÖSSZE 21 ÉVESEN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG LEGJOBB JÁTÉKOSA LETT?
“Néha tudom, hogy szinte fatalistának hangzom. Gianluigi Donnarumma egy csodálatos személy, tele érzelmekkel. Úgy gondolom, hogy egy ideális világban egy futballista egyetlen igazi motivációja a szenvedély. De ha az a célod, hogy társadalmi megváltást és pénzt biztosíts a családodnak, akik a gyerekkorodban áldozatokat hoztak érted, akkor azok is motivációk. Ezt meg kell érteni és tiszteletbe kell tartani.”

NEM CSAK A PÉNZRŐL VAN SZÓ?
“Ahhoz, hogy játékosként bizonyos eredményeket és rangot érjünk el, kulcsfontosságú a sport eredmények iránti motiváció. Előfordulhat, hogy egy játékos igényei nem egyeznek egy klubéval. Vannak, akik tudnak várni és vannak, akik sietnek. Nem tisztem, hogy ítélkezzek bizonyos döntések felett.”

AZ A NAGYSZERŰ MILAN, AMELY ZSINÓRBAN KÉT BEK-SERLEGET HÓDÍTOTT EL, KÉPES LETT VOLNA-E ARRIGO SACCHI NÉLKÜL IS NYERNI?
“Talán más edzővel is nyerhettünk volna, de óvatosnak kell lennünk az ilyen megjegyzésekkel. Azért emlékszik mindenki arra a csapatra, mert valami egyedit alkotott és ez volt a Milan nagyszerű ciklusának kezdete. Úgy gondolom, hogy Arrigo érkezése nélkül a Milan története az elmúlt 25 évben nagyon más lett volna, mert ő görcsösen a tökéletességre törekedett és ez tett minket azzá, amivé váltunk.”

EZ A MEGSZÁLLOTTSÁG EGY KORLÁT IS VOLT?
“Van egy Sacchi-paradoxon. A sorsdöntő mérkőzéseken verhetetlenek voltunk, de nagyon sok Scudettót elveszítettünk. A tökéletességre való törekvés arra utal, hogy nem lehetsz tökéletes 11 egymást követő hónapban. Ez egy átmeneti állapot és tisztában voltunk ezzel. Sacchi érdeme, hogy nagyon magas szintet értünk el és fontos örökséget hagytunk magunk mögött. Akár tetszik, akár nem, az olasz futballban két időszak van: Sacchi előtt és után. Lehet, hogy az a Milan hagyott maga mögött valamit, de csaknem 20 évig tartott ez az időszak.”

HOGYAN VÁLTOZTAK A JÁTÉKOSOK?
“Akkoriban a mérkőzések előtt síri csend volt az öltözőben. Most mindenhol nagyon nagy hangerővel szól a zene. Nem vagyok olyan típusú ember, aki azt mondja, hogy az én időmben minden jobb volt. Egyszerűen csak más volt. A labdarúgók alkalmazkodnak, mint minden dolgozó ember. Például a közösségi oldalak elterjedésével az edzőtáborok alatt már nem sok beszélgetés folyik a csapatokon belül. Az Instagram és ezek az oldalak megölték az edzőtábor ki nem mondott szépségét: a beszélgetéseket és a barátságokat, amelyek akkor szövődnek. Én egy másik generációhoz tartozom.”

A COVID FORRADALMASÍTJA A FUTBALLT?
“Az emberek gyakran rosszakat mondanak a mai futballistákról, de ezzel szemben tudtak szurkolók nélkül is jó szinten játszani. Egy éven keresztül ilyen körülmények között futballozni nem csak magát a játékot, hanem a játékosok lelkét is megölte. Őszintén szólva én nem lettem volna képes erre. Unott voltam, amikor az Olasz kupa meccseken beléptem a San Siróba és nagyjából csak 20 ezer néző volt a lelátón.”

LESZ-E VALAHA MÉG EGY OLASZ HÁZIDÖNTŐ A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN, MINT A MILAN-JUVENTUS 2003-BAN MANCHESTERBEN?
“A 21. század első éveinek dominanciájához való visszatérés gondolata valószerűtlen. Nem lesz többé olyan tulajdonos, mint Berlusconi vagy Moratti. A pénz beszél és ez határozza meg, hogy milyen a világ. És időközben az angol Premier League, de a 2006-os világbajnokságnak köszönhetően a német Bundesliga is átszerveződött és megelőzték az olasz futballt.”

HOGYAN CSINÁLTÁK?
“Egyszerű. Újjáépítették a stadionokat. Így lehet profitot termelni és versenyképesebbé válni. Ha ezt először mi csináltuk volna, akkor versenyképesek lennénk, ahogy azt a Juventus is bizonyítja. Ez eddig nem történt meg a sajátos érdekek érvényesülése miatt. Egy minimális közös, lehetőleg hosszú távra szóló vízióra lenne szükség az olasz futballban. Az infrastruktúrába való befektetés az egyetlen lehetőség, ha az olasz együttesek vissza akarnak térni a nagy európai klubok közé. Ellenkező esetben csak álmodozhatunk.”

HOGYAN LÁTJA MAGÁT PAOLO MALDINI 10 ÉV MÚLVA?
“Ősz hajjal, remélhetőleg boldogan. Ami a munkámat illeti: ezt vagy a Milannál csinálom vagy máshol nem. Talán külföldön, de őszintén szólva ezen nagyon sokat kellene gondolkoznom. Boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Tudom, hogy ha nem tettem volna meg, akkor egész életemben bánnám, hogy nem próbáltam meg. Éppen ezért nem ijeszt meg a jövő.”

2 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Maldini a klubhűség példaképe. A mostani fociban kevés az olyan játékos aki csak 1 klubban játszik pályafutása során.

  2. Az van, hogy a posztra szerintem vannak jobb szakemberek Maldininél, de szerencsére/pechünkre úgy tűnik, beérett annyira, hogy komolyan lehessen számolni vele. Innentől pedig, az van, hogy ő egy igazi Ikon, Leganda, ha úgy tetszik egy szerelem… Képtelenség lenne elfogadni, hogy helyére érkezzen valaki profibb. Többet veszítene a Milan a szívéből, mint amennyit az eszében javulna…
    Szurkolok neki, nagyon de nagyon, hogy még jobb legyen, sikeres és boldog, mert csak vele tudom elképzelni a Milant én is…Csak akkor lesz igazi a boldogság, ha ilyen emberek alkotta gerinc mentén érünk ismét a csúcsra. Nagyon nehéz lesz, de meg kell próbálni. Én inkább csalódok még párszor kicsit, mint hogy lemondjak erről az érzésről. Maldini igazi példakép!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet