Andrea Conti milánói karrierje a végéhez közeledik és a januári átigazolási időszakban búcsút int a klubnak, miután létszámfelettivé vált.
A 27 éves jobbhátvéd 2017-ben nagy reményekkel érkezett az Atalantától, azonban két súlyos térdsérülés kettétörte a pályafutását és a visszatérést követően már megközelíteni sem tudta a régi önmagát. 2021 nyarán fél év parmai kölcsönjáték után Stefano Pioli jelezte, hogy nem számol vele a 2021/22-es idényben, ennek ellenére nem igazolt el a nyáron.
Mario Giuffredi, Conti ügynöke a TuttoMercatoWebnek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a kegyvesztetté vált olasz játékos a téli mercato alatt távozik.
„Conti januárban elhagyja a Milant. Ez kell legyen a következő cél. Andrea a sérülések áldozatává vált és játékosként nagyon hamar feledésbe merült. A következő sikerem az lesz, hogy megpróbálom újjáépíteni a karrierjét.” – reagált az ügynök.
„Genoa? Nem. Más elképzelés van a fejemben. Conti úgy véli, hogy egy kis szerencsével visszanyerheti azt a formáját, ami korábban megvolt.”
Continak a szezon végéig – 2022 nyaráig – szól a szerződése a Milannal és éves szinten 2 millió eurót keres. Állítólag az olasz futballistának a nyáron a Genoától és a Fenerbahcétől is volt konkrét ajánlata, de egyik transzfer sem valósult meg és végül maradt a Milanban, azonban egyetlen percet sem játszott ebben az idényben.
7 hozzászólás
Nyáron is elhagyta, mégis itt van. Ugyanúgy fizeti a klub a semmiért, holott már nyáron is ki lett nyilatkoztatva hogy nem kell. A jelek alapján, ha nagyon focizni akart volna már nyáron is ment volna, csak nyílván senki nem fizetett volna neki évi 2 millió eurót az új helyén.
Nyugodtan kigooglezhatja akit érdekel hogy hány rendszeresen játszó alapember fizuja van 2 millió alatt a jelenlegi Milanban, és döntse el utána mindenki, hogy ezért felelősségre vonható-e mondjuk a klubvezetés. Véleményem szerint igen.
Ráadásul ide hoztuk Florenzi-t még magasabb fizetéssel és úgy gondolom ő sem jobb semmivel. Így főleg elég érdekes a helyzet. Sokan kifejtették, hogy Contit simán előbbre tolva is ki lehetett volna próbálni ha már 1 éve egészséges és még itt van. Most már elég nagy kockázat lenne, de ennyi hiányzó szélső láttán, talán még most sem lenne butaság.
Nagyon örültem amikor idekerült, mert jól ment az Atalantában.
Sajnálom, hogy így alakult a karrierje.
Hozzáteszem, hogy amikor idejött, akkor Calabria is amolyan Abate 2-nek tűnt.
Rég fel kellett volna bontani a szerződését, már azzal is spórol a cég ha a bére egy részét nem kell fizetni..
Ha a szerződés felbontás egyoldalú, akkor egy összegben ki kell fizetnie a klubbnak a bérét.
Túl sok volt a szteroid… sok szerencsét neki a továbbiakra
Én amúgy sajnálom a srácot. Nem is bántanám mert nem tehet a sérülésekről.
Szegénynek rossz választás volt a Milan, ugye ő 3 védős rendszerben mozog otthonosan. És nagyon nem tudott ráállni a 4 védős rendszerre.
Őszintén kívánom neki hogy bárhova is vezesse az útja, magára találjon, és újra élvezze a focit.