Zlatan Ibrahimovic tartalmas és mély interjút adott a Corriere della Serának, amelynek egy részét már közöltük. Most a teljes nyilatkozat fordítása következik. A svéd klasszis beszélt többek között a gyerekkoráról, a bátyja haláláról, a családjáról és megnevezte a futballtörténelem legjobb játékosát is.
ZLATAN, MILYEN NYELVEN GONDOLKOZOL?
„Attól függ… A pályán sohasem svédül, mert egy túl kedves nyelv és ravaszságra van szükség. Ezért úgy vélem, hogy a pályán inkább szlávul, néha angolul és olaszul. De családon belül svéd dolgokat teszünk, például levesszük a cipőnket, mielőtt belépünk a házba és zokniban vagyunk. Nincs személyzetünk, csak egy takarítónő, a többi házimunkát saját magunk csináljuk.”
DE SVÉDNEK ÉRZED MAGAD?
„Svéd vagyok, de keverék is: édesanyám horvát és katolikus, míg édesapám bosnyák és muszlim. Ráadásul pályafutásom nagy részében Olaszországban éltem.”
HISZEL ISTENBEN?
„Nem. Csak magamban hiszek.”
NEM IS HISZEL A TÚLVILÁGBAN?
„Nem. Ez az élet, ha meghalsz, halott vagy. Nem is tudom, hogy egyáltalán szeretnék-e temetést vagy síremléket, ahol szenvednek azok az emberek, akik szerettek.”
BABONÁS VAGY?
„Nem. Nem szeretem, amikor valaki azt mondja, hogy sok szerencsét. Erre nincs szükség, mert én döntöm el, hogyan kell alakulnia.”
MI A LEGKORÁBBI EMLÉKED GYEREKKORODBÓL?
„Jugoszlávia. Akkoriban kommunizmus volt. Az egy másik világ volt.”
MILYEN GYEREK VOLTÁL?
„Egy olyan gyerek, aki mindig szenvedett. A születésemkor a nővér egy méter magasról leejtett. Egész életemben szenvedtem. Az iskolában más voltam, mint a többiek. Ők szőke, világos szemű, vékony orrú srácok voltak, én barna hajú és nagy orrú. Másként beszéltem, mint ők. Az osztálytársaim szülei kérvényezték, hogy rúgjanak ki a csapatból. Mindig is utáltak és ezt kezdetben rosszul reagáltam le.”
KIROHANÁSSAL?
„Elszigetelődéssel, aztán megtanultam a szenvedést és a gyűlöletet erővé alakítani. Ha boldog vagyok, jól játszom, de ha dühös, sértett vagyok és fájdalmaim vannak, akkor még jobban. Ha van egy közönség, amely imád engem, energiát merítek belőle. Ha utálnak, akkor abból még többet.”
ÉS HA AZT KIABÁLJÁK, HOGY C*GÁNY VAGY…
„Utoljára Rómában történt ilyen. Egy gól utáni ünneplésemért. Ötvenezer ember üvöltötte, hogy c*gány vagyok, majd a játékvezető sárga lapot adott nekem.”
OLASZORSZÁG EGY RASSZISTA ORSZÁG?
„A rasszizmus mindenhol jelen van, Svédországban is.”
MILYEN VOLTÁL A LÁNYOKKAL?
„Nagyon szégyenlős voltam. Az első randimon minden mondanivalót előre leírtam. Amikor a lány másról kezdett el beszélni, akkor is feltettem neki azt a kérdést, amit leírtam. Mindent sokkal később csináltam, mint a társaim.”
HÁNY ÉVESEN VESZÍTETTED EL A SZÜZESSÉGEDET?
„Tizenhét éves voltam. Ekkor hagytam el először a malmői gettót és elmentem a belvárosba. Csak akkor fedeztem fel, hogy milyenek a svédek, ahogy elképzeled őket: szőkék és szabadok. A gettóban a lányoknak rövid hajuk volt és fátylat viseltek.”
HÚSZ ÉVE UGYANAZZAL A NŐVEL, HELENÁVAL ÉLSZ EGYÜTT. MI A TITOK?
„A türelem. És az egyensúly, amit adott nekem. Helena tíz évvel idősebb nálam és mindig is érettebb volt. Aztán jött Maximilian és Vincent.”
MELYIK GÓLOD VOLT AZ, AMI A LEGNAGYOBB BOLDOGSÁGGAL TÖLTÖTT EL?
„Talán az Anglia elleni gólom a válogatottban, amit ollózva rúgtam a válogatottban. Az angolok mindig is megvetők voltak velem és azt mondogatták, hogy ellenük soha nem szereztem gólt…”
APROPÓ… AMIKOR A PSG-BEN JÁTSZOTTÁL, AZT MONDTAD, HOGY FRANCIAORSZÁG EGY SZ*R ORSZÁG.
„Marine Le Pen politikus kérvényezte a kiutasításomat az országból. Másnap tartottam az emberek reakciójától az utcán, ehelyett a franciák odajöttek hozzám, gratuláltak és azt mondták: »Igazad van, Ibra! Ez tényleg egy sz*r ország.«”
AZ ANGOLOK ELLENI GÓLODNAK ÖRÜLTÉL JOBBAN VAGY MAXIMILIAN ÉS VNCENT SZÜLETÉSÉNEK?
„Nem lehet összehasonlítani. A gyereked születése a legfontosabb dolog, ami történhet veled az életben. Egy élet, ami belőled fakad. Emlékszem, amikor Maxi megszületett, először a kezembe vettem és a mellkasomra tettem… Emlékszem, amikor Vincent felhívott Stockholmból és azt mondta: »Apa, hiányzol!« Olyan érzés volt, mint egy késszúrás. Abban a pillanatban mindent fel akartam adni. Mindent. Még a Milant is és vissza akartam menni hozzá.”
IGAZ, HOGY A GYEREKEID UTÁLTÁK A FUTBALLT?
„Régebben cselezgettem velük. Egyik sírt, míg a másik inkább a madarakat nézte. Most mindketten fociznak. Az édesanyjuk vezetéknevét viselve mentek el a próbajátékra és sikeresen felvették őket. Maxi úgy döntött, hogy az Ibrahimovic nevet viselve játszik, de Vincent még nem döntött.”
HOGYAN EMLÉKSZEL VISSZA A JUGOSZLÁV HÁBORÚRA?
„Édesapám nagyon sokat szenvedett. Minden egyes nap érkezett a hír egy ismerősünk haláláról. Édesapám segített a menekülteknek is, de megpróbált biztonságban tartani engem. Mindig megpróbált megóvni. Amikor a nővére elhunyt Svédországban, nem engedte, hogy bemenjek a hullaházba. Azonban akkor ott voltam, amikor a bátyám, Sapko elhunyt leukémiában. Várt rám a bátyám és a szemem láttára halt meg. Muszlim szertartással temettük el. Édesapám egy könnycseppet sem ejtett, majd másnap kiment a temetőbe és reggeltől estig sírt. Egyedül.”
A CSODÁLATOS KÖNYVEDBEN ARRÓL IS MESÉLTÉL, AMIKOR LOPÁSON KAPTAK EGY BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN.
„A csapattársaimnak márkás ruhái voltak, nekem csak az egyesület ruházata volt. Nem volt zoknim és kinevettek. Meg kellett tennem és akkor pont elkaptak. Egy sötétbőrű barátommal ketten voltunk és felhívták az apját. Szerencsére az én apámat nem érték utol. Minden nap hajnalban keltem, hogy megnézzem a postaládát. Hamarabb megtaláltam a levelet és széttéptem. Ellenkező esetben most nem ülnék itt, hogy ezt elmondjam neked. Édesapám nagyon szigorú volt a fegyelem szempontjából.”
SOKAT VÁLTOZTÁL…
„Nem csak azért nem voltak barátnőim, mert félénk voltam, hanem azért is, mert magamba voltam szerelmes. A mérkőzéseken kerestem a cirkuszt, mert nagyobb egóm volt, mint az összes svédnek együttvéve. Olaszországban megváltoztam. Azt mondtam Helenának, hogy jöjjön velem Torinóba, próbáljuk meg és aztán meglátjuk, hogy működik-e a kapcsolat. Működött.”
KI VÁLTOZTATOTT MEG TÉGED A PÁLYÁN?
„Capello megtanította, hogy mindig a kaput figyeljem. És mindig odaszúrt nekem, nagyon kemény ember. Az első napomon a bemutatás és a sajtótájékoztató után bementem az öltözőbe, ahol éppen a Gazzettát olvasta. Odamentem és illedelmesen köszöntem neki: »Jó reggelt, uram!« Olvasta tovább az újságot. Ott voltam negyedóráig, aztán Capello felállt, összehajtotta az újságot és szó nélkül kiment. Úgy tett, mintha nem is léteznék.”
A KÖNYVEDBEN JÓKAT ÍRSZ MOGGIRÓL…
„Velem mindig a legjobb volt.”
DE MIATTA KÉT BAJNOKI CÍMET IS ELVETTEK A JUVENTUSTÓL
„Megnyertük a pályán azokat a Scudettókat és ezt senki sem veheti el tőlünk. Senki sem tudja eltörölni az izzadságot, a fáradtságot, a szenvedést, a fájdalmat és a gólokat. Ezért amikor azt mondják, hogy tizenegy bajnoki címet nyertem a pályafutásom alatt, akkor mindig kijavítom őket, hogy tizenhármat. Moggi félelmetes volt, akár csak Berlusconi.”
MI A VÉLEMÉNYED BERLUSCONIRÓL?
“Egyik alkalommal maga mellé ültetett a San Siróban a lelátón, majd azt mondta: »Ibra, megtennéd, hogy egy székkel arrébb ülsz? Egy nagyon fontos személy jön.« Azt hittem, hogy egy politikus lesz, aztán megérkezett egy gyönyörű nő magassarkúban. Berlusconi rám kacsintott és azt mondta: »Ő egy nagyon fontos személy…« És lehet, hogy neki tényleg az volt.”
SANREMÓBAN EGY DIADAL VOLT A SZEREPLÉSED…
„Ideges voltam. Amadeus hagyta, hogy önmagam legyek. Megkérdeztem tőle, hogy mit kellene tennem. A válasza az volt, hogy csak legyek Zlatan, irányítsak és ő követ engem.”
MIHAJLOVICCSAL ÉNEKELTÉL, AKIVEL VOLT EGY BALHÉD A PÁLYÁN.
„Sinisa az egész meccsen provokált, nagyon csúnya dolgokat mondott szlávul vagy inkább szerb-horvát nyelven és én bedőltem ennek. Most úgy hív engem, hogy fiam. Amikor megbetegedett, ugyanúgy leukémiás volt, mint a bátyám. Úgy volt, hogy a Bolognába megyek miatta. Mihajlovic rosszfiú volt a pályán, akár csak Ballack. Ő egy másik profi provokátor, de azért tette, hogy a csapattársai előnyt szerezzenek ebből. Nem úgy, mint Materazzi…”
MILYEN VOLT MATERAZZI?
„Hátulról támadt, hogy fájdalmat okozzon másoknak. Mi futballisták azonnal észleljük, ha valaki azért csúszik oda, hogy sérülést okozzon vagy egyszerűen csak keményen lép oda, mint Chiellini, Stam vagy Maldini.”
PAOLO MALDINI. EGY NAGYSZERŰ EMBER, AZ OLASZ SPORT IKONJA.
„Paolo nagyon rosszfiú volt a pályán és ha bántani akart, mindig tudta, hogy hogyan kell. Mégis elkerülte, mert az egészséges gonoszságát a csapat szolgálatába állította.”
ÉS MATERAZZI?
„Évekig törlesztenivalóm volt, aztán egy derbin megfizetett érte. Magas lábbal ment a labdára, elkerültem a rúgását és könyökkel halántékon ütöttem. Pippo Inzaghi így kommentálta az esetet: »Életem legjobb derbije. 1-0-ra nyertünk, Ibra gólt lőtt, Materazzi pedig kórházban van.« Nyilvánvalóan csak viccelt.”
A KÖNYVEDBEN AZT ÍRTAD INZAGHIRÓL, HOGY CSAK A GÓLSZERZÉS JÁRT A FEJÉBEN.
„És ez nem tűnik elegendőnek? Pippo egyszer azt mondta nekem, hogy cselezzek és csináljak, amit csak akarok, ő pedig ott fog állni a kapu torkában. A gólszerzés volt az egyetlen, amit tudott, mint Trezeguet. Ha választanom kellene egy cirkuszi csatár és egy góllövő csatár között, akkor az utóbbira szavazok.”
MI TÖRTÉNT LUKAKUVAL?
“Derbi az Olasz kupában. Először Romagnolival, majd Saelemaekersszel veszekedett. Beavatkoztam, hogy megvédjem a csapattársaimat, de Lukaku rám támadt és személyeskedett. Ledöbbentem rajta, pedig csapattársak voltunk Manchesterben.”
ÉS FELAJÁNLOTTÁL NEKI EGY FOGADÁST, HOGY MINDEN JÓ LABDAÉRINTÉSÉÉRT FIZETSZ NEKI 50 FONTOT.
„Ez volt a módja annak, hogy jobb játékossá tegyem. Egyébként nem ment bele a fogadásba. Lukakunak nagy egója van és meg van győződve arról, hogy ő egy bajnok és nagyon erős. A malmői gettóban nőttem fel és ha valaki nekem jön, akkor én helyre teszem. Így hát a gyenge pontján találtam be, ami az édesanyja szertartása volt. Ekkor teljesen elvesztette a kontrollt. Ennek ellenére maradt bennem egy szörnyű kétség.”
MI VOLT AZ?
„Végül a derbit elveszítettük és engem kiállítottak, aztán nem sokkal később megsérültem. Akkoriban sok rossz dolog történt velem. Kíváncsi voltam, hogy Lukaku tette-e ezt velem és megkértem a hívő barátaimat, hogy imádkozzanak értem. Lukakuval is ki kell egyenlítenem a számlát, ezért remélem, hogy hamarosan találkozni fogunk.”
AZ UTCÁN?
„Nem. Ezeket a pályán kell rendezni. Én nem utálok senkit, ahogy Lukakut sem.”
MI A VÉLEMÉNYED A JUVENTUS ELLENI NYOMOZÁSRÓL?
„Még korai lenne ítélkezni. Azt mondhatom magamról, hogy én nagyon vigyázok az adókra és a pénzügyekre. Jól megfizetem azokat az embereket, akik ezzel foglalkoznak.”
AZ ÜGYNÖKÖDET, MINO RAIOLÁT SOKAN TÁMADJÁK. TE ÚGY DEFINIÁLTAD ŐT, MINT EGY BARÁT, EGY TESTVÉR, EGY APA…
„Elmondok neked egy történetet. Amikor Manchesterben szalagszakadás volt a térdemben, a saját lábamon hagytam el a pályát és visszautasítottam a fájdalomcsillapítót. Azt gondoltam, hogy semmi nem történt. Ezzel szemben a szalagok és az izmok darabokban voltak a térdemben, katasztrofális volt. Ekkor Mino telefonhívásokat kapott a keselyűktől.”
KIKTŐL?
„Olasz és más nemzetiségű sebészektől, akik meg akartak műteni. Megvizsgáltuk a helyzetet és azt láttuk, hogy egy hongkongi származású amerikai orvos, Freddie Fu – aki Pittsburgben dolgozott – a világ legjobb sebésze, azonban nála hónapokat kellett várni egy konzultációra. Eltelt pár nap és Mino felhívott: »Ibra, csomagolj! Indulunk Pittsburghbe!« Hajnali 4 órakor landoltunk és egyenesen a kórházba mentünk. A bejáratnál a legendás Freddie Fu professzor várt minket a személyzetével. Hajnali 4 órakor…”
MESSI VAGY RONALDO A JOBB?
„Mindkettő nagyon jó játékos. De Messit mondanám, azért is, mert játszottunk együtt.”
MILYEN VOLT A KAPCSOLATOD VELE?
„Profi. Leo a futballnak él, azonban idén Lewandowski érdemelte volna az Aranylabdát.”
ÉS GUARDIOLÁVAL?
„Soha nem értett meg engem. Mindent meg akart előre tervezni, amit meg kellett tennem. Ösztönös gesztus jutott eszembe, de aztán átgondoltam, hogy mit is akar Guardiola, ezért változtattam. Szóval duplán kellett gondolkoznom. Guardiola nem szereti a karakteres játékosokat. Problémává váltam és mivel ő nem talált megoldást, ezért én oldottam meg a távozásommal.”
ALLEGRIVEL IS VOLT EGY ÖSSZETŰZÉSED A MILANBAN.
„Egyszer 3-0-ra kikaptunk az Arsenaltól és Allegri nagyon boldog volt. Igaz, hogy továbbjutottunk, de nem volt min nevetni és ezt el is mondtam neki.”
MIT VÁLASZOLT?
„Azt mondta, hogy foglalkozzak csak magammal, mert sz*r voltam a meccsen. Azt válaszoltam, hogy ő miatta voltam sz*r. Allegri nagyon jól menedzselte az öltözőt, de több bátorságra lenne szüksége: el kellett volna mennie a Real Madridba és külföldön edzősködni, de ő inkább maradt a komfortzónájában.”
MIÉRT NEM KÖSZÖNSZ SOHA AZ ELLENFÉL EDZŐJÉNEK A MÉRKŐZÉSEK ELŐTT?
„Akkor túl koncentrált vagyok. Igaz, hogy soha nem szoktam megtenni, még Mourinho esetében sem, akit szintén nagyon kedvelek. Egyetlen kivétel volt: Mihajlovicot megöleltem, amikor beteg volt.”
KI A TÖRTÉNELEM LEGJOBB JÁTÉKOSA?
„Ronaldo, a fenomén. Gyerekként őt utánoztam.”
ÉS MARADONA?
„Maradona egy mítosz. Láttam egy róla szóló dokumentumfilmet és úgy döntöttem, hogy a Napolihoz megyek és véghez viszem ugyanazt, amit Diego tett: megnyerem nekik a Scudettót.”
EKKOR LOS ANGELESBEN VOLTÁL, UGYE?
„Igen, de belefáradtam Amerikába és arra gondoltam, hogy abbahagyom a futballt. Raiola azt mondta: »Te megőrültél! Vissza kell menned Olaszországba!« Megvolt a megállapodás a Napolival, de aztán De Laurentiis kirúgta Ancelottit. Megkérdeztem Minót, hogy melyik csapat van a legrosszabb formában, amelyen segíteni tudok. A válasza a következő volt: »Tegnap a Milan 5-0-ra kikapott Bergamóban.« Ezzel el is dőlt… irány Milánó! A Milan egy olyan klub, amelyet ismerek és a várost is szeretem.”
ÉS MEGVÁLTOZTATTAD A MILANT…
„Kezdetben senki sem futott az edzésen. Egyenként beszéltem mindenkivel, de nem a pálya szélén a többiek előtt. Az edzésen meg kell halnod a kemény munkától. Ha én futok és megölöm magam, akkor a csapattársaknak is azt kell tenniük értem. Ezt mindenki megértette, egyetlen kivétellel.”
KI VOLT AZ?
„Leao kezdetben nem figyelt rám, magától jött rá. Rafa valójában nagyon sokat fejlődött.”
ARRÓL IS ÍRTÁL A KÖNYVEDBEN, HOGY NEM MÉSZ EL VACSORÁZNI A CSAPATTÁRSAIDDAL. MIÉRT?
„Zavarba hoznám őket. Vezér vagyok. Kényelmetlenül éreznék magukat és ez a részemről egy áldozat, amit meghozok értük.”
IGAZ, HOGY AZT TANÁCSOLTAD MBAPPÉNAK, HOGY HAGYJA EL A PSG-T?
„Igaz… Mbappénak másfajta környezetre van szüksége, mint például a Real Madrid. Aztán beszéltem a PSG elnökével és neki meg azt mondtam, hogy ne adja el Mbappét.”
HELYES VOLT KIFÜTYÜLNI DONNARUMMÁT?
“Gigio nagyszerű kapus. Ha megadták volna neki, amit kért, akkor maradt volna a Milanban. Most meg kell küzdenie a PSG-ben a kezdőcsapatba kerülésért.”
MILYEN VOLT A 40. SZÜLETÉSNAPI BULID?
„Meghatódtam. Nem szeretem a meglepetés bulikat, de Helena így is megszervezte. Olyan emberek jöttek el, akiket egy ideje nem láttam: Pogba, Verratti, Ambrosini, Abate, Cassano, Galliani, Moggi, Zambrotta, Dacourt, Oddo, Sirigu, Kulusevski… Még olyanok is ott voltak, akikkel rosszul viselkedtem a pályán.”
GATTUSO IS?
„Bizony, ő is. Rinóval egymást tüzeltük. Ő csúnya szlávnak hívott, ezért fejjel lefelé beletettem a kukába.”
HOGYAN JÁTSZOL 40 ÉVESEN?
„A játékomat a testemhez igazítom, megtanulok a megfelelő játékidővel kalkulálni és segítem a többieket.”
VAN, AMITŐL FÉLSZ?
„Egy kicsit aggaszt a jövő.”
EDZŐ LESZEL?
„Nem tudom, az nagyon megterhelő… Azzal akarok foglalkozni, ami adrenalint ad. Amíg bírom, addig csatár leszek. Az utolsó napig a Scudettóért akarok harcolni és ott szeretnék lenni a katari világbajnokságon.”
IBRA. KÖZELRŐL TE EGY JÓ SRÁC VAGY.
„Azt látom, hogy csalódtál…”
EGY KICSIT…
„Jó vagyok, mert már egy órája beszélgetünk. Ha a futballpályán lennénk, már darabokra téptelek volna.”
8 hozzászólás
Azt hiszem nem csak a magam, de a többi szurkolótárs nevében is mondhatom: köszönjük a fordítást norberto012!
Mivel egyidősek vagyunk Ibrával, így végig követtem a pályafutását, de jó pár új infóval bővíthettem ismereteimet az igazi foci utolsó mohikánjainak egyikéről.
Nagyszerű cikk, köszönjük szépen a fordítást norberto012
Imádom!! Annyira köszönöm a fordítást. Nagyon jó volt olvasni. Esetleg nem lehet tudni, hogy a könyve megjelenik Magyarul? Köszönöm a választ. ❤️🖤🥰
Nagyon jó cikk, méltó Ibrához.
Őszinte, szókimondó, nyers.
Tudja magáról hogy amit tud az különleges. Számomra az egyik legnagyobb játékos.
A legkülönlegesebb gólók szerzői között biztosan dobogós, de szerintem a legjobb.
Még 40 évesen is segítséget jelent a Milannak.
Nagyszerű fordítás
Kiváló! Sokan utálják Ibrát de nembaj, belőlük is erőt merít 😂
Na mondjuk 1 dolgon megakadt a szemem. Malmö getto?? Nekem azt mondták, hogy ebben a liberális nyugati világban nincs getto. 😁
Imádom az ilyen bennfentes interjúkat. Hogy Materazzit még az olaszok se szeretik, vagy,hogy Mihajlovicshoz Ballackot hasonlította, hát egy-két óráig sorolnom kellene a számomra mindenhàjjal megkent csibészeket, mire Ballackhoz érnék… De ez is megtudtuk.
Vagy,hogy milyen korszakokat átívelő volt a szülinapja. Dacourt… Szerintem az elmúlt 10 évben eszembe se jutott a neve. Remélem megjelenik a könyv magyarul!
Új könyve van?
A régebbit olvastam. Kemény volt a gyermekkora.