A Milan az utolsó csoportmérkőzésére készül a Bajnokok Ligájában az idei szezonban. A csapatnak még mindig van esélye továbbjutni, azonban ehhez le kell győzni a Liverpoolt és kedvező eredmény szükséges a csoport másik mérkőzésén. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját és kiemelte a mérkőzés fontosságát.
„Ez a meccs a jelentősége és a mentális felkészülés szempontjából nagyon hasonlít a májusi bergamói összecsapáshoz, de az is igaz, hogy azóta számos nehéz és fontos mérkőzést játszottunk. Jól felkészültünk és jelenleg csak erre a meccsre koncentrálunk. A klub célja, hogy újra versenyképessé váljunk mind Olaszországban, mind Európában. Szeretnénk továbbjutni a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé, viszont ha átkerülünk az Európa Ligába, akkor is a lehető legjobb hozzáállást fogjuk tanúsítani. Most csak ez a meccs számít és szeretnénk megmérettetni magunkat.” – mondta Pioli.
„Az első mérkőzésen nagy nyomást gyakorolt ránk a Liverpool, mert nem voltak meg a labda nélküli mozgásaink. Ez egy olyan szempont, amelyen javítanunk kell. Jobban ismerjük azokat a területeket, amik a mérkőzés alatt alakulnak ki. Le kell küzdenünk a kezdeti nyomást és azt követően megnyílnak a területek és veszélyesek tudunk lenni.”
„Erősnek kell lennünk, mert magas szintű mérkőzés lesz. Olyan csapattal nézünk szembe, amely már évek óta a világ legjobbjai között van. Minél kiszámíthatatlanabbak vagyunk, annál sikeresebben támadjuk az üres területeket és nagyobb eséllyel alakítunk ki veszélyes gólhelyzeteket. Tudjuk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy helytálljunk ellenük. A szurkolóinktól is nagy támogatást fogunk kapni, így minden előfeltétel adott ahhoz, hogy pozitívak legyünk és higgyünk abban, hogy nagyszerű teljesítményt tudunk nyújtani.”
„Sérültek? Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkönnyítsük a felépülésüket és javítsunk a játékosok teljesítményének szintjén. Ezt többek között a játékidő szabályozásával tudjuk megtenni. Most össze kell szorítanunk a fogainkat és meg kell próbálnunk a maximumot nyújtani december 22-ig. Biztos vagyok benne, hogy javulni fog a helyzet.”
„Formáció? Úgy gondolom, hogy sok támadó szellemű játékosra lesz szükségünk. Krunic, Diaz és Messias is tudja, hogyan kell mozogni a sorok között és mindhárman veszélyesek tudnak lenni. Ez jelentheti a különbséget.”
„Meg vagyunk győződve arról, hogy erős csapat vagyunk. Tudjuk, hogy a Liverpool is nagyon erős. Szeretnénk a legjobbak ellen is kipróbálni magunkat és a lehető legjobb teljesítményt akarjuk elérni. Áldozattal, elszántsággal, motivációval és taktikailag tudatosan kell kiharcolnunk a győzelmet.”
Fikayo Tomori, a Milan angol védője is részt vett meccs előtti sajtótájékoztatón.
KJAERRŐL
„Simon nagyon fontos része ennek a csapatnak. Reméljük, hogy a lehető legjobban fogunk tudni teljesíteni és igyekszünk ezt érte is megtenni.”
A MENTALITÁSRÓL
„Jól akarunk teljesíteni és célunk, hogy megnyerjük ezt a fontos mérkőzést. Megfelelő hozzáállással fogunk pályára lépni, győztes mentalitással. A Liverpoolnak veszélyes támadói vannak és nem könnyű ellenük játszani. Nagyon fontos lesz, hogy ne kapjunk gólt. Igyekszem a legjobbat kihozni magamból, de ez a többiektől is függ, mert ez egy csapatjáték.”
A JÁTÉKRÓL
„Nem lesz egyszerű. A Liverpool nagyon intenzív és minőségi futballt játszik. Erős csapatról van szó, de mi is azok vagyunk és képesek vagyunk nehézséget okozni nekik. Ezt az első mérkőzésen is megmutattuk. A szeptemberi meccshez képest nagyon sokat fejlődtünk csapatként, hiszen az volt sokunk számára a debütálás a Bajnokok Ligájában. Öt mérkőzéssel később és az Atlético elleni eredmény után tudatosabb a játékunk. A saját játékunkat kell játszanunk és nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy megakdályozzuk őket a gólszerzésben.”