Zlatan Ibrahimovic vasárnap egy olasz televíziós műsor vendége volt, amelyben beszélt a csapat talpra állításáról, a jövőjéről, a Milanról és a Liverpool elleni meccsről is.
A svéd klasszis visszatérése óta hatalmas fordulat következett be a Milan játékában, teljesítményében és eredményességében. A csapat az előző szezonban a második helyen végzett és hosszú évek után kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást, idén pedig 16 forduló elteltével vezeti a Serie A-t 1 pont előnnyel.
„Ez nem csak az én érdemem, hanem az egész csapaté is, de mindig a megnyert trófeák számítanak. Amikor Ibra aláír, akkor mindig jön a varázslat.” – mondta Ibrahimovic.
A céljai között szerepel, hogy a pályán nyújtott teljesítményével kiérdemelje a hosszabbítást és bizonyítson, hogy 40 évesen is képes a legmagasabb szinten teljesíteni. Ibrahimovic eddig 9 bajnokin 6 gólnál és 2 asszisztnál jár az idei szezonban.
„A lehető legtöbbet szeretnék játszani és amíg megvan az adrenalin, addig folytatni fogom. Nyomást helyezünk a klub vezetőségére a szerződésem meghosszabbítását illetően és remélem, hogy egy életen át a Rossoneriben maradok. Még vannak elérendő céljaim és szeretnék újabb Scudettót nyerni.”
„Liverpool? Nem hiszek a babonákban, én sokkal erősebb vagyok ezeknél a dolgoknál. Ez egy fontos mérkőzés lesz és a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk, aztán meglátjuk, hogy mi történik.”
„Raiola? Mino egy ügynök, egy barát, egy apa egyben és több, mint egy családtag. A pályafutásom elején nagyon sokat segített nekem. Ancelotti? Ő egy nagyszerű ember és kiváló edző. A PSG-ből való távozása után felhívtam és azt mondtam: ‘Üdv, Mister!’ Erre azt válaszolta, hogy többé ne szólítsam így, mert barátok vagyunk.”
„Van Basten? Gondban voltam, amikor csatlakoztam az Ajaxhoz. Nagyon fiatal voltam és hozzá hasonlítottak. Nem volt könnyű lépést tartani az elvárásokkal szemben. Ronaldo Nazario? Ő a legerősebb. Megpróbáltam utánozni őt a pályán, de hihetetlen gyorsasággal csinálta a dolgokat.”
„Berlusconi? Mindig azt akarta, hogy vágassam le a hajamat, de azt mondtam neki, hogy ebben van az erőm.”
Zlatan azt is elárulta, hogy az egyik csapatában kapus is volt: „Ez igaz. Azért álltam be a kapuba, mert nem voltam elégedett a kapus teljesítményével. Odamentem hozzá és azt mondtam: Menj innen, majd én védek!”
3 hozzászólás
K…ára bírom ezt a palit kedvenc játékosom Kaká után remélem örökre itt marad. Hajrá Lion Forza Milan! mindörökké
Ha így folytatódik tuti örökre itt marad mert a többiek sérültek lesznek és valakinek játszani is kell
😂😂😂