Stefano Pioli elégedetlenül nyilatkozott a Sassuolo elleni hazai vereség után és elmondása szerint hiába voltak helyzeteik, nem volt meg az átütőerő és a pontosság a támadójátékban a győzelemhez.
„Egy mérkőzésen a jó kezdés önmagában nem elegendő, ha nem olvasod jól a játékot és nem maradsz koncentrált a végéig. Jól kezdtük a meccset egy kemény, gyors és technikás csapat ellen, azonban nem sikerült jól kezelnünk az előnyt. Nálunk volt a labda és mi irányítottunk, de visszapasszoltuk a labdát egészen Maignanig. Ki lehetett volna szabadulni az ellenfél nyomása alól, ehelyett azonnal egy egyenlítő gólt kaptunk. Majd egy szöglet után jött egy elkerülhető gól. Ezután elvesztünk és elképzelés nélkül játszottunk. Túlságosan az egyéni játékra támaszkodtunk, ami nem működött ezen a meccsen.” – mondta Pioli.
„A rossz labdakezelések hibának tekinthetők. A Sassuolo előnybe kerülése után megtaláltuk az üres területeket, ahogy a vezető gólunk előtt is. Ez nem a mi napunk volt. Megvolt a terület, de nem sikerült gólt szereznünk és az ellenfél tizenhatosánál elrontottuk a passzokat, a lövéseket és nem voltak meg a megfelelő futások. Hiányzott a pontosság a játékunkból és végül ezért nagy árat fizettünk. A Sassuolo második gólja után még rengeteg idő volt hátra a meccsből és a második játékrészt jól kezdtük, de a támadójátékban nem volt meg az átütőerő – sem egyénileg, sem csapatként.”
„Túl sok helyzet maradt ki az ellenfél térfelén. Sokszor odaértünk a kapuhoz, majd elrontottuk a támadás végét. A gól utáni percek kulcsfontosságúak és sokkal jobban kellett volna kezelnünk a vezetés megszerzését. Hibát követtünk el. Ha két meccsen 7 gólt kapunk, akkor az azt jelenti, hogy valami elromlott.”
„Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy ilyen sok gólt kapunk, de ilyen a labdarúgás. Nem voltunk olyan rosszak, hogy 180 perc alatt hét gólt kapjunk, ez így még csúnyább. Minden helyzettel magabiztosabban és koncentráltabban kell szembenéznünk, hogy a dolgok visszatérjenek a normál kerékvágásba és újra jöjjenek a győzelmek. A következő mérkőzéseken kevesebb gólt kell kapnunk a győzelmi esélyeink növelése érdekében.”
„Nincsenek kifogások erre a vereségre. A kettős terhelés sem lehet az, mert ezt akartuk. Be akartunk jutni a Bajnokok Ligájába és talán még továbbjuthatunk.”
4 hozzászólás
Ennyi…
Igazából tényleg a sok kapott gól az aggasztó a pontatlan játék mellett.
Sajnos most Kjaer sincs kirobbanó formában, és Tomori nélkül főleg sebezhetőek vagyunk. Az Atletico ellen a középpálya nagyon sokat segített a védekezésben, a két bajnokin ez nem sikerült. Sőt…
Romagnoli meg sajnos iszonyat lassú. Jól helyezkedik, de ez már nem elég. Remélem Tomori nem került nagyon formán kívül…
a legrosszabb az hogy az első 15 percben már 3-0 ra mehettünk volna ha kicsit pontosabbak vagyunk.
Az ilyen foku koncentracio és nuanszokon elmenő gólok pedig a fáradtság jelei szoktak lenni.
Hosszú még az út de már ki van kövezve, csak nagyon göröngyösre sikeredett, végig kell menni rajta és ha lehet mi érjünk a célba legelöször.